Apropó marhafasírt. Jómagam nem vagyok nagy marhahús rajongó. Próbálkoztam már vele, de az ízét valamiért nem tudom megszokni. Ellenben a napokban a kedvenc üzletemben igen akciósan kínálták a darált marhahúst. Fél óra tanácstalankodás, polcok között való lődörgés után végül is lecsaptam egy doboznyira. Utólag mondhatom, hogy sajnos csak egyre. Fasírtot készítettem belőle a zöldbabfőzelék mellé. A szokásos módon, beáztatott zsemle, tojás, só, bors, pirospaprika dögivel, fokhagyma és vöröshagyma. A vöröshagymát én lereszelem, nem szeretem, ha darabokban marad, a fokhagymát pedig fokhagymanyomón átpréseltem. Kis golyók lettek belőle és a férjemmel közösen megállapítottuk, hogy ennyire fincsi fasírtot még nem ettünk. Az utolsó darabig elfogyott - mint az előzőekben említettem a hot - dog mellé is remek kísérő volt - és elhatároztuk, hogy a fasírt nálunk mostantól csak marhából lehet. Biztos nem én találtam fel a spanyol viaszt és sokan nem is értitek, mi ebben olyan érdekes, de számomra, a marhakerülőnek ez igenis nagy felfedezés volt. Hallelluja.
Lor
