2010. április 30., péntek

Karintia még egyszer, most kajákkal!

Szerintem az ételekről és az étkezésekről való beszámoló igazán megér egy misét. A Hotel Hochschober-ben ahol laktunk, tulajdonképpen egész nap lehetett enni-inni. Kezdtük ugye a reggelivel, ami nálunk totál alap. Vagyis eszünk úgy órán át. Jó magyar virtus szerint mindenből veszünk. Sokat. Esetenként többször is. Először is, mert az egész napos sétához, túrához majd wellneszkedéshez kell az energia. Másodszor, mert - magamra gondolva - itt végre elém rakják, nem kell mosogatni, nagy a választék és egyszerűen mindent meg kell kóstolni.
Tehát a reggeli. Klasszikus svédasztal. Hideg és meleg ételek, de itt sokkal de sokkal több volt a salátaféle, a zöldségfélék, rengeteg gyümölcsöt kínáltak már reggel, mint bárhol, ahol eddig jártam. (Ez persze lehet az én szegénységi bizonyítványom is.) Oh, azok az eperszemek! Ezen kívül hatalmas kultúrája van a joghurtnak, millióféle kínálkozott. Természetesen mindent helyi gazdaságoktól szereznek be, így minden friss, házi vagy bio, kinek hogy tetszik jobban. Szintén óriási a választék dzsemekből, lekvárokból. Úgy egy hosszabb ebédlőasztalnyi féle és fajta sorakozott a szemünk előtt, esélyünk sem volt mindet megkóstolni.
Nagy kedvenceim voltak a sajtok. Ezeket reggel, délben és este is korlátlanul kínálták. Helyi sajtféleségek, különlegességek, specialitások. A borsostól a hagymáson át a diósig. Kék és brie sajtok, camabertek, krémsajtok. Ezekből is ettünk mindig. Sokat. Szőlővel meg almával.
Aztán persze a meleg ételek, a sült kolbászkák, és minden nap három féle rántotta. Sonkák és felvágottak. Ja, meg a péksütik. Volt egy kisebb helység, ahol óriás facsarógépek álltak és ládákban sorakoztak a grapefruitok, narancsok, répa, zeller, alma stb. És lehetett nagy korsókba facsarni. Facsartunk. Majd leöblítettük egy mesés habos kávéval.
Aztán jöhetett az ebéd. Általában svédasztalos előétel mindenféle finomsággal, valamilyen leves, majd egy kis sült hús azzal a rengeteg féle salátával, amit kínáltak.
Vacsinál jöhetett a svédasztalos előétel és az ötfogásos vacsora. Én már az előételekkel jóllaktam. Egyrészt, mert szeretek sokfélét enni és nem szeretem, ha csak úgy elém raknak valamit, hogy a mai rendszer szerint ez a vacsora, edd ezt. Másrészt, a főételek szépek voltak, de baromi kicsi adagok, ezért általában nekiadtam a férjemnek, így ő is jól tudott lakni. Kvázi, az én előételes tányérom a következőket tartalmazta: az éppen aktuális rizotto, háromféle husi, kicsi krumplisali(ezt nagyon jól csinálták), egy kis hüvelyes. Majd egy külön mélytányérban bazi nagy adag saláta.
Utolsó este - aznap ebédelni sem mentem le úgy jóllaktam a reggelivel - épp egy ilyen tányér felett ültem és burkoltam nagyon, amikor megállt a tányérom felett az egyik nő a magyar csoportból. Belehajolt a tányéromba, majd fejhangon megkérdezte: úristen! Ezt mind meg fogod enni? És ez az előétel? Vagy már főétel is?
Na, bevallom, ritka eset, de kissé belémfagyott a szó. Ráadásul tele volt a szám. A villám egy pillanatra megdermedt a kezemben. Csak annyit tudtam kinyögni: Kihagytam az ebédet. Majd a nő fogta magát, leült velem szemben, majd lendületesen elmesélte a férjének, mit látott. Aztán figyelték, betolom-e a cuccot. Rápacsáltak. Bevágtam. Sok minden megfordult a fejemben. A nő bunkó volt, ez teljesen egyértelmű. Akárhogy is van, a világon semmi köze nem volt hozzá, mennyit eszem. Mint ahogy ahhoz sem, hogy nem ebédeltem, és a vacsora további részében is csak a desszertből fogyasztottam. A másik dolog, hogy engem úgy neveltek, mások pénztárcájában, orrában és tányérjában nem turkálunk. El sem tudom képzelni, mi lett volna, ha mondjuk száz kilós túlsúlyos nő vagyok. Vélhetően az öngyilkosság gondolata is megfordult volna a fejemben egy ilyen megaláztatás után. Mondhattam volt a hölgynek, aki kábé kétszer annyi idős, mint én, hogy a fiatalabb szervezet még gyorsabban égeti a zsírt. Persze, én sem vagyok mai csirke, de nála jóval fiatalabb vagyok, mindazonáltal a nevelési célzattal való beszólást akkor sem díjaztam.
Mellékesen jegyezném meg - ami engem kivált felháborított - hogy ez a nő volt az, aki számtalanszor panaszkodott egy kétgyermekes családra. Anyuka, apuka, egy kb. két éves és egy 8-10 hónapos kicsi is volt a szállóban. rendszerint akkor ettek, amikor mi. Persze, először megetették a kicsiket, és a szülőknek csak ezután volt alkalmuk jóllakni a sok finomságból. Természetesen a kicsik türelmetlenek voltak, sírdogáltak. Engem ez cseppet sem zavart. Normális gyerekzaj, ettől még hallottuk egymás hangját, lehetett beszélgetni. A gyerekek nem rohangáltak, nem romboltak. Csak nyűgösek voltak. Akinek gyereke van, ezen nem lepődik meg. na, ő meglepődött. Nekem csak az jutott eszembe, hogy szegény szülők, végre azt esznek amit akarnak, mosogatás, pakolás nélkül, ennyi jár nekik. A mi gyerekünk sem bír megmaradni az etetőszékben, csendben kivárva, míg mi is megebédelünk vagy vacsorázunk itthon. Nem úgy vannak ezek kódolva.
Na, mindegy is, túl vagyunk rajta. Ezt a kis beszólást leszámítva minden remek volt. És azért is jókat ettünk. :o) Nézzétek a fotókat!
Ezek voltak itt a dzsemek. Mindenféle házi remek.
 Ezek itten a joghurtféleségek. A vanillejoghurt tök jó desszert volt, de főételként reggelire, egy ilyen helyen nem pont müzli-joghurt kombóre gerjedtem.
Itt szeletelte nénike a frissen főtt sonkát. Ez nagyon finom volt!

Azok a baconok pont úgy voltak megsütve, ahogy szeretem. Ropogósra, barnára. A virslikből is azt a jól átsültet toltam, naponta négyet. Meg mellé rántottát. Azt megszórtam aprmezánnal, nem látszik, de ki volt rakva.
Mindenféle kenyérke. Egy másik kosárban voltak a zsemlék és a kiflik.
Kicsi gyümi....

2010. április 29., csütörtök

Kuttyogó konyha: Paradicsomos-zöldséges bulgur

Fura időszakai vannak egy cirka 18-19 hónapos kölöknek. Már amióta leszokott a tejivásról. Megjegyzem elég korán. Vagy egy éve semmit nem tudtam beleerőltetni, aminek köze van a tejhez. Egyetlen kivétel a főzelék, naná, hogy hússal, azon nem érzi az ízét gondolom. Minap az apja kakaót kínált neki kiskanállal. Kirázta a hideg és a bejárati ajótig rohant. Nem sokkal később az én joghurtomat stírölte három lépés távolságról. Felé nyújtottam egy kanálnyit, mire befogta a szemét, elfordult és azt mondta: NEM. Ezek csak a legutóbbi emlékek, voltak ennél sokkal rosszabbak is. Például amikor vörös fejjel ordított az etetőszékben félig kicsvarodva, ezzel jelezve, hogy nem igényli a tejbegrízt. VAgy amikor sugárban hányt egy falat túrótól. Na, nem is részletezem.
Volt egy olyan időszakunk is, amikor napjában csak egyszer volt hajlandó megülni az etetőszékben - akkor is mesekönyvvel, telefonnal, bábokkal körülvéve. Volt olyan is, hogy én etettem a székben, az apja pedig a háttérben zenés-táncos bemutatót tartott, hogy szórakoztassuk evés közben, mert másképp az Istennek sem evett.
Ez is elmúlt. Aztán jött az, hogy az esti játék közben rohangáltam utána falatnyi darabokkal és adtam az amúgy óriásira nyitott szájába, de ennek az volt a feltétele, hogy mindketten - kivált ő - mozgásban legyünk. Fél percig nem bír megülni a fenekén.
Mostanra valahogy normalizálódott a helyzet. Megül a székben, tanul kanállal, de többnyire kézzel - lábbal enni. És megint valami meleg vacsorára van igénye. Na nem arra, ami az ebédből megmaradt, mert az úgy uncsi, egy nap kétszer nem kell ugyanaz. Ezért vacsorára vagy gyors krumplipüré van hússal, sajttal vagy zöldségekkel. vagy valami rántotta kolbásszal, vagy sonkával, vagy zöldségekkel, sajttal, stb. Vagy valami leves, ha maradt hétvégéről, mert azt nagyon szereti. Vagy valami gyors zöldséges tészta. Minap kifogytam az ötletekből. Tudtam, hogy max.15 percem van, hogy összedobjam a vacsit. Amióta ugyanis jó idő van, a kölök ennél több időt nem hajlandó házon belül tölteni, a tűzhely mellől meg nem látok mindent ami a kertben történik - ami ugye veszélyes. Vettem egy üveg paradicsomszószt, egy csomag virslit, volt otthon bulgur, valamint a mélyhűtőben egy csomag zöldség keverék. HIába, nem mindig van idő házira, meg bio-ra, meg frissre. Kivált munka után. Negyed óra alatt elkészült a gyerek meg úgy tömte, hogy azt hittem elég sem lesz. Szerencsére az utolsó kanálnál, amikor én már izzadva aggódtam, hogy keveset főztem és a gyerek nem lakik jó, közölte: Nem. Vagyis egy mélytányérnyi kaja után amitől én is jóllaktam volna, végre megtelt. Két adagra való lett, még egy vacsi kijött belőle.

Paradicsomos-zöldséges bulgur
Hozzávalók: Egy csésze bulgur - nálam cappuccinos csésze - 1 üveg Bertolli paradicsomszósz, két csésze fagyasztott zöldségkeverék, 4 darab füstölt virsli, bazsalikom, oreganó, sajt
Kevés olíva olajon megsütöttem a karikákra vágott virslit. HOzzáadtam a zöldsékeveréket, kicsit megkevertem, majd nyakon öntöttem a paradicosmszósszal. Fűszereztem. Fedő alatt, alacsony lángon addig főzögettem, míg minden megpuhult. Ekkor öntöttem alá egx csésze vizet és beleöntöttem a bulgurt. Öt percig még fedő alatt rotyogtattam, aztán egyszer megkevertem, elzártam a tüzet és egyszerűen csak hagytam fedő alatt a bulgurt is beledagadni. Ekkor már simán ott lehet hagyni a tűzhelyen, vacsira pont teljesen összeérik. Reszelt sajttal megszórhatjuk a tetejét.

2010. április 28., szerda

Cukker Blogger díj

Van egy nagyon komoly elmaradásom és restellem is magamat de nagyon! DebiGabi-tól kaptam ezt a kedves Cukker Blogger díjat. Nagyon örültem neki, de a nagy rohanásban sosem sikerült normálisan nekiülnöm és teljesítenem a szabályokat. Most megpróbálom. Először is nagyon köszönöm DebiGabinak!
Másodszor, íme a szabályok:
1. Tedd be a blogodba a cukker blogger logót!
2. Nevezd meg, akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve), akiknek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!

Kérdések:

Kedvenc:
Íróm:  Na ilyen biztosan nincs, nem tudnék választani.
Könyvem: Twilight sorozat természetesen, Penny Vincenzi könyvei, Krisztus utolsó megkísértése, vámpíros könyvek, sorozatok
Italom:  ásványvíz citrommal és mentával
Ételem: SZENDVICS!
Énekesem: Ville Valo
Énekesnőm: Keresztes Ildikó
Színészem/színésznőm: Johnny Depp/Jennifer Aniston és Kate Hudson
Együttes: HIM
Dj: ammegmi???? :o))))
Színem: fekete
Dalom: HIM: Secrament
Sorozat: Pfúúúú...függő vagyok: Szex és New York, Jóbarátok, Szívek szállodája, Született feleségek, Dr.House, Gyilkos elmék, A mentalista
Mozi film: Karib tenger kalózai és Twilight (szigorúan az első)
Hangszerem: gitár
Hónap: szeptember
Nap: szombat
Évszak: ősz és tavasz
Napszak: este
Sport: úszás
Bloggerem: akik megtalálhatóak az Akikhez gyakran benézek listámon.
Kommenetelőm: mindeki, aki ismeretlenül is veszi a fáradtzságot, hogy írjon nekem néhány kedves szót
Kedven idézet: Ssssssenkit nem érdekel! (egy kedves barátunktól a szomszédból)
Akiknek tovább szeretném adni a díjat: Ha jól látom, addig vacakoltam, míg a díj körbeért és már szinte mindenkinél láttam, akiknek szívesen odaadnám. Mindenki, akit megtalát az elismerés fogadja tőlem is szeretettel. 

2010. április 27., kedd

Ismét Karintiában jártunk

Imádom Karintiát. Egy kedves meghívásnak köszönhetően már harmadszor járhattunk ott. Nemrég jöttünk haza, négy csodás napot sikerült ott eltölteni. Imádom ezt a vidéket. Mert tiszta. Mert sehol nincs falfirka, mert az emberek kedvesek és mosolyognak, mert az étel mesésen finom, és szinte minden helyi, minden bio, isteniek a húsok, a sajtok és a dzsemek...és mindig rájövök, hogy igen basszus, így is lehet élni.
Most Turracher Höhén jártunk, ahol egyesek még mindig síeltek. Korán elindultunk, mert bizony több, mint 600 kilométer, megállásokkal együtt úgy 7 óra az út. Mentünk, mentünk és mikor felsejlettek a magas, havas hegyek elkezdtünk viccelődni a férjemmel,hogy hehe, oda megyünk a tetejére. hehe. És tényleg. Egyszer csak egy meredek úton találtuk magunkat és csak mentünk, mentünk felfelé 1800 méter magasra. A hőmérséklet meg csak esett, esett. Na jó, annyira nem, mert 15-16 foknál azért megállt. És beléptünk a Hochschober szállodába és mesevilág, luxus fogadott bennünket. Tök hülyén éreztem magam és csak pillogtam körbe, körbe a szobán, körbe az étkezőn, körbe a wellness részlegen. Eddig nem tudtam, mennyire jó egy kinti jaccuzziban ülni és bámulni a havas hegycsúcsokat. Most már ez is megvolt, jelentem, óriási.
A szállónak van egy török fürdő része. Első nap lődörögtünk arrafelé, mire elénk toppant Mustafa és elkezdte mondani, mondani .... a nem tudjuk mit, mert mindketten agolul beszélünk, ő meg németül nyomta. Próbáltam pisszegni a férjemnek, hogy szóljon már, hogy váltson nyelvet, de levegőt sem vett. Mire feleszméltünk engem betuszkolt a női, férjemet a férfi öltözőbe, lerángatta róla a köntöst és fura kis kockás terítőt adott neki. Kábé, mint egy konyharuha. Mikor egy pillanatra felszívódott, férjem kétségbeesve dörömbölt a női öltöző ajtaján, hogy siess, siess, fussunk! Futottunk. Első nap erre még nem voltunk felkészülve...másnap már igen. Nem rossz, de nekem fura volt sok emberrel együtt feküdni egy nagy kőágyon...balra néztem és szembetaláltam magam egy nagy szőrös háttal...jobbra néztem, megláttam a kijáratot és iszkiri. Nekem jobban bejön a sima welnesz. :o)
Szaunába nem mertem menni, mert itt szigorúan pucérkodni kell, én meg iszonyú szégyellős vagyok. Maradtak a forró aromakabinok, amik pont olyan melegek voltak és párásak, de ráadásként még csodásan illatosak is. Nagyon jó volt...hozok még majd képeket a kajákról is, de a laptomom el lett árverezve, kicsit nehézkes most a kép letöltés, feltöltés, de meg fogom oldani. Addig nézzétek ezt a pár képet....

2010. április 22., csütörtök

Gyors tészta maradékokból

Egyszer egy kolléganőm azt kérdezte, miért nem írom le soha, hogyan oldom meg, hogy munka mellett egész hétre legyen házikoszt a gyereknek is meg a férjemnek is. Neki üzenem, hogy valahogy így: 
Szerdára kiürült a férjem ételhordója. Meg a gyereké is, bár ő nem hord egyelőre semmit sehova. Mindenesetre nekem mindig úgy kell eljönnöm otthonról, hogy a gyerek napi ebédje a hűtőben műanyag dobozban, a férjemé szintén. Szerencsére még sosem kevertük össze ezeket. Na, ott tartottunk, hogy szerdán a munkahelyemen felhívott anyukám és megkérdezte reggel kilenckor a maga előrelátó módján, mit eszik a kicsi másnap. Fogalmam nem volt. Arra emlékeztem, hogy van még egy adag darált hús a mélyhűtőben. Felhívtam anyósomat, vegye ki, kiolvad mire hazaérek és lesz a kölkedvénynek fasírt. Sárgarépás-sajtos burgonyapürével. Mivel kókadozott egy sárgarépa a hűtő fiókjában. Na, ezzel meg is volnánk. Már otthon gyúrtam a fasírtot, amikor megérkezett az én férjem, ledobta az üres műanyag dobozkáját a konyhapultra és megkérdezte, ez az ő holnapi ebédje? Na vazze. Kiment a fejemből, hogy ezek ketten vannak. Apát megkértem, hogy szedje le a gyereket a lábamról, míg megnézem, mi van a hűtőben. Volt benne még a sült karajból két kisebb darab. (Úgy döntöttem jó lesz ez még.) Volt egy doboz tejföl. Meg találtam a pulton egy zacskó alján penne tésztát. Remek. Fokhagyma mindig van, petrezselyemt épp aznap hozott frissen az anyósom, sajt meg mindig van dögivel. Így lett ez egy gyors, maradékokból összeállt, de a férjem szerint nagyon finom tészta. Egyetlen hibája volt. A férjem kinézte magának vacsorára. Alig bírtam elmenekíteni a hűtőbe másnapig, mert ha ezt bepuszilja nekem este, akkor hajnalban megint kókadozhatok a hűtő előtt.

Gyors tészta maradékokból
Hozzávalók: Kb. 15-20 dkg penne tészta, 10-15 dkg bármilyen maradék sült hús, 1 kis doboz tejföl, pár szál petrezselyem, 4-5 gerezd fokhagyma, só, bors, 1 ek. liszt, majoranna, piros paprika
A tésztát először is feldobtam főni. Kis mangalicazsírt olvasztottam egy serpenyőben, rádobtam a kockákra vágott húst, meg a fokhagymanyomón átpasszírozott fokhagymát. Kicsit sózta, borsoztam, jó alaposan megszórtam majorannával. Aláöntöttem kb. 2 dl vizet. Csak addig vártam, míg a víz felforr, hiszen a hús már készen volt. Kicsit azért még főzögettem, de csak addig, míg a tejfölt elkevertem a liszttel, egy evőkanál piros paprikával és egy kevés főzőlével. Amikor csomómentes volt, akkor takarékra vettem a lángot a hús alatt és behabartam ezzel a paprikás tejföllel. Összeforraltam, villámgyorsan szép sűrű lett. Megszórtam friss, apróra vágott petrezselyemmel. Ekkorra készen lett a tészta, ezt szépen leszűrtem és beleforgattam a tejfölös raguba. Reszeltem még rá egy kis sajtot, hogy táplálóbb legyen. A képért ismét sorry. A műanyag dobozban készült.

2010. április 20., kedd

Mézes-almás kalács

Ezt a receptet a Martha Stewart hírlevélben találtam. De utána rákerestem és láttam Jade konyhájában is. Nagyon finom lett, imádom az ilyen ragacsos, mancsos tésztát, ami mégis úgy tud csúszni, hogy az ember észre sem veszi és máris eltüntetett két-három tisztességes szeletet. A gyereknek nem jött be. Az ő ízlésének túl édes volt. A Zuramnak és nekem már kevésbé. Én még melegen, férjem másnap reggel vajjal burkolta. (Ja, apropó vaj...én ezt kifelejtettem és anélkül dagasztottam be a kalácsot. Ugyanis a vajat a mikróba dobtam olvadni, aztán ott is felejtettem. Utólag, félig kelt állapotban gyúrtam bele, úgy ahogy. Szerencsére a végeredményt nem rontottal el. )

Mézes-almás kalács
Hozzávalók: 3 dkg olvasztott vaj, 35 dkg liszt, 1,5 dl tej, 2 nagy ek. méz, 2 egész tojás meg még háromnak a sárgája, 2 dkg élesztő, csipet só, 3 szem zöld alma, citromlé, a kenéshez még plusz méz.
A tejet meglangyosítjuk és felfuttatjuk benne az élesztőt. Utána hozzáadjuk az alma kivételével az összes hozzávalót és laza állagú tésztát dagasztunk belőle. Félretesszük és legalább egy órát hagyjuk kelni. Amikor szépen megkelt, egyszerűen kézzel kilapogatjuk és belenyomkodjuk a kis kockára vágott, citromlével meglocsolt és fahéjjal megszórt almadarabokat. Jade-hoz hasonlóan én is félretettem pár kockát, hogy utólag, a tetejébe nyomkodjam bele. Majd felcsavarjuk, mint a bejglit. Sütőpapíros tepsibe rakjuk és ismét hagyjuk kelni. Amikor ez megtörtént, lekenjük jó alaposan mézzel és 190 fokos sütőbe toljuk. Kb. 40 perc alatt készül el, én tűvel ellenőrizgettem. Amikor kivettük a sütőből, még forrón ismét lekenjük mézzel. Várjuk meg, míg megszikkad egy kicsit és kihűlten szeleteljük fel. Ehhez nekem nem volt türelmem, mert isteni volt az illata.

2010. április 18., vasárnap

Házi tortilla chips padlizsánkrémmel és csipős paradicsommártással

Nagyon szeretem a tortilla chips-et. Amikor még félig-meddig egyedül éltem a saját kis lakásomban, a szomszéd lakásban az unokahúgom lakott. Tulajdonképpen csak át kellett kopognom a falon, ha akartam valamit. Akkoriban azokon az estéken amikor egyedül voltam, gyakorta vendégeskedtünk egymásnál és amolyan erkély partikat csaptunk. Vagyis ültünk két bárszéken a kis erkélyen és dumáltunk hajnalig. (Na meg szidtuk a felettünk lakó idiótákat, akik mindig az esti film alatt gyakoroltatták a zenei analfabéta gyerekükkel a zongorázás alapjait.)  Az ilyen estéknek gyakori hozzátartozója volt a tortilla chips. Szerettük nagyon, több zacskót elpusztítottunk belőle. Ava sajtmártással szerette azt hiszem, én meg csípős paradicsomossal. Annak idején, míg csak éltem és virultam és szórtam a pénzt, fel sem tűnt, milyen drága egy zacskó ebből a tortillából és hozzá a mártás....!
Mióta kissé felelősségteljesebb háziasszonyféle vagyok, aki etet egy egész családot, már megnézem mi mennyibe kerül. Na, fel is tűnt, hogy banyek, ez egy rohadt drága mulatság, pláne ha mártást is veszek hozzá. Úgyhogy egy ideje nem is vettem.
Minap Ava meglátogatott minket, nekem meg egyre többet járt a fejemben a tortilla chips....tekintetem a kukoricalisztre vetődött. És akkor leesett! Miért is szórnám a pénzt zacskós chips-re, mikor süthetek én házilag is? Házi burgonyachips-et szoktam sütni, az is fillérekből megvan a drága zacskós, bolti vacakhoz képest, ezzel sem lehet gond. Kerestem is egy receptet a munkahelyemen, le is mentettem, majd mire pénteken kinyomtattam volna, áramszünet lett, laptop is lemerült, esélytelen voltam. Na de az emlékek. Emlékeztem, hogy kellett hozzá kukoricaliszt - egy másik recept szerint sima liszt - meg só, meg víz. Nem nagy cucc. El is készítettem, kb. fél kiló lisztből lett két óriási tálnyi, ettük egy páran....Megtaláltam a fagyasztóban a még nyár végén lefagyasztott koktélparadicsomaimat. Eddig nem tudtam mihez kezdjek vele, na most olyan finom paradicsommártás lett belőle, hogy ihajj. Meg kreáltam hozzá egy padlizsánkrémet, ezt is csak úgy, mert a sok recept összezavart.

Házi tortilla chips
Hozzávalók 2 nagy tálhoz: 25 dkg kenyérliszt, 25 dkg kukoricaliszt, 3-4 dl víz (amúgy nem tudom, annyi, amennyit majd felvesz), 1 teáskanál só, és én még adtam hozzá egy fél tasak pizza fűszerkeveréket. Szerintem tök jó íze lett tőle.
Csípős paradicsommártás: Két doboznyi koktél, vagy egy kilónyi normális nagyságú friss paradicsom, só, bors, kiskanál cukor (bocs), oregánó, bazsalikom, 1 fej vöröshagyma, csili paprika
Padlizsánkrém: 1 nagy padlizsán, 1 kis doboz tejföl, 1 fej vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, mustár, bors,só, pici pirospaprika
A tésztához valókat egyszerűen összegyúrjuk, 15 percre hűtőbe tesszük, majd lisztezett felületen kinyújtjuk nem túl vékonyra. Először kockákat majd háromszögeket vágunk belőle. Egy nagy serpenyőben olajat forrósítunk. Amikor már jó forró, beledobáljuk a háromszögeket és kb. 5 perc alatt aranybarnára, roppanósra sütjük. Lapáttal kiemeljük, egy papírtörlőn lecsepegtetjük. Ha kihűlt, már lehet ropogtatni.

A csípős paradicsommártás: Én a paradicsomoknak nem húztam le a héját. Koktélparinál jó móka lett volna. Persze, nagyobbaknál érdemes. Kevés olajon megfuttattam egy kockákra vágott vöröshagymát, majd rázuttyintottam a paradicsomot. Alacsony lángon fedő alatt rotyogtattam, hogy jól besűrűsödjön. Amikor ez a folyamat megkezdődött, befűszereztem, beledobtam az apróra vágott csilipaprikát és a cukrot. Addig főzögettem, míg jó sűrű lett. Ha ez esetleg nagyon nem akarna összejönni, pár kanál sűrített paradicsommal javíthatunk a helyzeten. Amikor készen volt, kicsit hagytam hűlni és egy botmixerrel krémesítettem.

Padlizsánkrém: A padlizsánt sütőpapíros tepsire raktam és bedobtam 200 fokos sütőbe. Addig sütöttem, míg jól megbarnult. Amikor ezzel megvoltam, kettévágtam és kikapargattam a belsejét egy mélyebb tálba. Ráöntöttem a tejfölt, hozzáadtam az apróra vágott vöröshagymát, két evőkanálnyi mustárt nyomtam rá, a fokhagymagerezdeket is belenyomtam. Megfűszereztem sóval, borssal és kevés pirospaprikával. Majd az egészet botmixerrel krémesítettem.

2010. április 17., szombat

Íros karaj

Ez egy Nigella Lawson recept, eredetiben ő csirkecombokból készítette egy kicsit más fűszerezéssel. Nálunk jobban megy a sertés, ráadásul csodás karajt kaptam a hentesbácsitól. Úgyhogy ezeket pácoltam be egy éjszakára íróba és így lett lesütve. Nagyon, nagyon, nagyon finom lett. Az egész család csak úgy falta, a hús omlós és iszonyúan puha lett. A kicsi kapott egy falatot ebéd előtt nem sokkal, mert ott héderelt a konyhában, akkor vettem ki az edényt a sütőből. Nem bírt magával, kapott kóstolót. Na, onnantól kezdve a lábamba kapaszkodva ordított karajért, úgyhogy ugrott a nagy családi ebéd, meg kellett etetnem a gyereket, aki két szelettel bírt megküzdeni, majd jóllakottan elaludt az etetőszékben. Az apja is. Ő nem etetőszékben, de négy szelet után ő is bebólintott. Pedig én nem tudok vékony szeleteket vágni. Ujjnyi vastagságúban nyomulunk. Próbáljátok ki, az a legjobb benne, hogy kevés melóval nagyot lehet villantani.

Írós karajszeletek Nigella után 
Hozzávalók: 1 kg karajfilé, 1 nagy doboz író, 1 fej fokhagyma - tényleg egy egész fej - só, bors, majoranna.
A karajt vágjuk ujjnyi vastag szeletekre, tegyük egy műanyag edénybe. Öntsük nyakon az íróval, daraboljuk bele azt a sok fokhagymát. Kicsit borsozzuk meg, szórjuk meg majorannával. Forgassuk össze, majd lezárva tegyük egy éjszakára a hűtőbe. Másnap egy tepsi aljára tegyünk kevés olajat - én mangalica zsírt használtam - és az íróból kivéve sorakoztassuk egymás mellé a hússzeleteket. A maradék írót már nem kell ráönteni. Kicsit most megsózhatjuk, és öntsünk alá egy kis fehérbort vagy húslevet. Fedjük le és toljuk 170 fokos sütőbe. Kb. 2 óra alatt szép puhára sül. Ekkor vegyük le a fóliát, és a tetejét kicsit pirítsuk át. Tálaláskor petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

 Tudom, rémes fotó...de annyira gyorsan fogyott, hogy reptében fotóztam.

2010. április 15., csütörtök

Elsózott pórés pogácsa

Voltatok már úgy, hogy a só túl sós? Na, nekem ez most összejött. Újfajta sót vettem, Horváth Rozit, jódozott tengeri só. Hogy mi köze Rozinak a tengerhez, nem tudom, de látszik, hogy nincs a toppon. Történt ugyanis, hogy találtam egy marha jó póréhagymás-ricottás pogácsa receptet a Mindmegettén. Kicsit átpofoztam a saját ízlésem szerint. A recept 3 evőkanál sót ír, ami szerintem alapjáraton sok még majd egy kiló liszthez is, de mivel én mindig totál sótlanul sütök-főzök, gondoltam, nehogymár ízetlen, sótlan legyen a pogácsa...és beledobtam a három evőkanál sót. Persze nagyon csapottan. A végeredmény egy ehetetlen pogácsa lett, ami alapvetően isteni finom lehetett volna, ha nem kapkod az ember minden egyes falat végén levegő meg víz után. (Oké, mondjuk két pálinka elfogyasztása után már lelkesebben ettük, akkor már jó volt ez is. )
Na rendben, erre még ráfoghatjuk, hogy hülyegyerek nem vette észre, hogy sok az a három kanál. Na de! Készült még leves...a sóval ugyanúgy bántam mennyiségileg ahogy eddig. Tehát sótlannak kellett volna lennie. Ehhez képest még kicsit sós is volt. Csak úgy, mint a hús, amit már alig mertem megsózni és így is ittunk rá rendesen. Elpanaszoltam anyukámnak, hogy szerelmes a szakácsnő és minden sós. Ő kérdezte meg, vettem-é mostanság újfajta sót. Mondom igen. Kérdi, Horvát Rozi? Mondom, az. Na, azt mondja, azzal ő is úgy befürdött, hogy apám már a Dunát kiitta és sírva könyörgött, hogy bánjon már csínjábban a sóval, mert nem bírja a gyomra. Erről ennyit. Kidobtam a francba. Nem vagyok hajlandó kísérletezgetni.
Azért ezt a pórés recit leírom, mert ha feleennyi sóval készül - amit már így is fogok a receptbe írni - akkor isteni finom rágcsálnivaló.

Póréhagymás-ricottás pogácsa
Hozzávalók: 25 dkg ricotta, 1 kis pohár tejföl, 1 szál póréhagyma, 1,5 ek. só, 1 kg liszt, 2,5 dkg élesztő, 15 dkg vaj, 2 tojás, 1 dl tej, csipetnyi cukor
Egy tojás kivételével az összes hozzávalóból szép tésztát dagasztunk. Lefedve hagyjuk a duplájára kelni. Közben a pórét felkarikázzuk és kevés vajon megdinszteljük, csak annyira, hogy puha legyen. Ha a tészta megkelt, fél centi vastagságúra kinyújtjuk, rászórjuk a póréhagymát, majd dupla hajtogatást végzünk rajta. Újra kinyújtjuk, ismét hajtogatjuk és hagyjuk megint fél órát kelni. Ezt még kétszer végezzük el, majd az utolsó nyújtásnál vágjunk a tésztából kockákat és kicsit hengergessük össze a kezünkkel. Tegyük sütőpapíros tepsire, a tetejét kenjük le egy felvert tojással, majd még reszelt sajtot is szórhatunk a tetejére. 190 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt ropogósra sül. 

2010. április 7., szerda

Esetünk a báránnyal

Sosem ettem még bárányt. Látni már láttam közelről, és a Kuttygónak is van egy kedves kis dala a Beee Beee Bárányról. Na de enni... Aztán amikor a jó múltkoriban megérkezett a mangalica szállítmányom, elhintették, hogy húsvétra vágnak báránykát. Kell? Kell, hát, mondtam lelkesen ölelve a füstölt mangalica darabokat, és valójában már azon járt az agyam, hogy viszem el a kocsiig ezt a majd tíz kiló húst. Aztán úgy két hét múlva csörgött a telefonom: Akkor mindjárt visszük a bárányt. Kisebb sokkot kaptam. Mert, hogy időközben átfutott az agyamon, hogy fogom a fél bárányt ismételten elszállítani a kocsiig - a munkahelyemre hozták ugyanis - és egyébként is, hova teszem a munkaidő végéig?
Jön a telefon, itt a cucc. De vigyek valami szatyrot, mert ládában van. Mondom, mekkorát? Azt mondja a fickó: nem nagy, úgy négy csirkényi....AHHHAAAAA....Na, jobb híján kölcsönkértem a reckós csajtól egy zöld postazsákot. Nem ér röhögni. Ebbe került a bárányka gerince, meg a két combja, meg egy kis ez meg az. 9 kiló hús. Fasza. A vállamra dobtam és felballagtam vele, mint a húsvéti nyúl a zöld puttonnyal. Nem, senki nem röhögött...nagyon. Főnököm megszánt, és hamarabb elküldött haza. Szerintem csak aggódott, hogy valami baja lesz a húsnak és feléled a félbárány.
Hazavittem Bee Bee Bárányt, de közben riasztottam apósomat, hogy hozzon valami szerszámot, bárdot, fűrészt, mert ezt bizony darabolni meg csontozni kell. Hozott. A szomszéd kutyája jól járt. A slusszpoén, hogy apukám éppen aznap telefonált, hogy megjárták a vidéket és van egy fél őz a csomagtartójában. Valakitől kapta. Szerencsére nyúzva, fagyasztva. Darabolva nem annyira. Van egy vadász a családban. Kérdi, kell - e az őz. Ja, hogyne kéne, jól meglesznek a báránnyal a fagyasztóládában. Szóval, épphogy bari beköltözött kis csomagokban a fagyasztóba, megjött őzgidácska sete suta - csakhogy Rába Tímeát idézzem valamelyik főzős műsorból - és beugrott ő is a bari mellé. Most aztán jól el vagyunk látva. Úgyhogy értelemszerűen húsvétkor bárány menü volt.
Valaki megkérdezte, nem szürreális-e bárányt enni húsvétkor. Szerintem nem. A férjem kollegái nyulat sütöttek húsvétkor valami tóparton. Na, ha valami, az bizony szürreális.
Báránykából először is készült egy raguleves. Nem készült róla fotó, a gyerek valahova eltüntette a fényképezőgépet, napokig kerestük, nem frissen meg nem volt kedvem fotózni. Semmi különös, úgy csináltam meg, mint a húslevest, sajna nem habarhattam be semmivel, mert a férjem attól válórohamot kap.
Na de, készült báránycomb és karaj...málnamártással. (Kellett hozzá valami gyümölcs és egy doboz málna esett a legjobban kézre.) És addigra előkerült a gép is.

Bárány comb és karaj málnamártással
Hozzávalók: Egy bárány comb kicsontozva, sárgarépa, zeller, karaj szintén csontozva, vöröshagyma, fokhagyma, rozmaring, só, bors, mustár, borókabogyó, kakukkfű, piros arany, fehérbor,
Köretnek sztékburgonya
A mártáshoz: málna, vaj, fahéj, szegfűszeg, barnacukor, étkezési keményítő
Oké, kicsit zavaros a hozzávalók listája, de a combot és a karajt másféle pácolással és másféle eljárással készítettem el. Megjegyzem, a karaj volt a jobb. Azért ott volt a comb is.
Első lépésként már előző este lefaggyúztam az összes húst. Azért ez komoly meló volt, hihetetlen, hogy még egy ekkora báránykán is van faggyú. Igyekeztem a lehető legtisztább húst előállítani, úgy tűnik sikerült. A combot felszeleteltem és pácot készítettem olíva olajból, fokhagymagerezdekből, egy nagy szál rozmaringból, borókabogyóból és kakukkfűből. Nem adtam hozzá sót és borsot, azt csak a sütés előtt közvetlenül. Így egy nagy dobozban a hűtőbe került egész éjszakára.
A karajt lefejtettem a csontról, csont szomszéd ebnek, a hús pedig ezt a pácot kapta: olíva olaj, fokhagymagerezdek, mustár, rozmaring szál és kevés piros arany. Szintén hűtőbe éjszakára.
Másnap a combokat kevés olíva olajon hirtelen átsütöttem -ekkor sóztam, borsoztam - és a kacsasütő öntöttvas edényembe sorakoztattam. Rádaraboltam egy nagy fej vöröshagymát, ráfektettem két szál rozmaringágat, aláöntöttem annyi fehérbort, amennyi még nem lepte el, és fedővel együtt 160 fokra betoltam a sütőbe. Egy óra alatt csodásan omlósra és puhára sült.
A karajhoz elővettem a másik, valamivel kisebb öntössvas fazekamat. Megforrósítottam és a karajt a pácból kivéve egy-két perc alatt árpirítottam, kicsit forgatva, hogy minden oldalát megkapja. Ekkor felöntöttem (a maradék) húsleves és bor keverékével úgy, hogy teljesen ellepje a húst. Tettem mellé sárgarépákat egészben, meg zellert, erre is daraboltam vöröshagymát, beledobtam egy kisebb ág rozmaringot és fedő alatt, lassú lángon, kicsit rotyogva 1-1,5 óra alatt ez is nagyon finom puha lett. Nekem ez jobban ízlett, de a családból többeknek a comb jött be. Ízlések és pofonok. A körethez egyszerűen félbevágtam a héjában főtt burgonyát és befűszerezve a sütőben megsütöttem.
A mártáshoz kiolvasztottam a nagy doboz kb.35-40 dkg málnát. Egy serpenyőben megfuttattam úgy 10 dkg vajat, rádobtam a málnát és megvártam míg leves lesz. Ekkor megszórtam nagyon kevés barna cukorral - nem szabad nagyon édesnek lennie, a fanyarsága remekül megy a húshoz - fahéjjal és szegfűszeggel. Mivel nagyon hígnak láttam, kevés vízben elkevertem egy evőkanál étkezési keményítőt és ezzel picit besűrítettem a mártást. Nagyon finom volt a hús mellé.

2010. április 4., vasárnap

Sütőzacskóban sült piros jérce snidlinges sajtmártással

Úgy döntöttem, adok még egy esélyt a sütőzacskónak. Amikor legutóbb használtam, nem éppen voltam elragadtatva tőle, de most egy kicsivel több időt és odafigyelést szenteltem a dolognak. A mélyhűtőben még kuksolt két jérce. Az egyiket feláldoztam a vasárnapi ebéd oltárán. Végre ismét lehet fűszernövényeket ültetni, egy nagy csokor snidlinggel kezdtem. Szóval, adott volt. Csirke, snidlinges....de milyen mártás. Mivel vasárnap volt, egy rakat sajtmaradék figyelt már a hűtőben. Ezeket összevadásztam és pont kiadott egy szép adag sajtmártásra valót. (Sima guda meg trappista) Férjem imádja a mártásokat, még egyszer sem sikerült akkora mennyiséget csinálnom, hogy esetleg másnapra is elég legyen. Most is csak azért sikerült mert már akkor eldugdostam egy adagot, mikor elkészült.

Sütőzacskóban sült piros jérce snidlinges sajtmártással
Hozzávalók: 1 nagy sütőzacskó, 1 csirke vagy jérce, ízlés szerint fűszerekből pác, nálam: olíva olaj, fokhagyma, só, bors, piros arany, mustár, majoranna, snidling, tárkony.
A mártáshoz: 20 dkg sajt, 5 dkg vaj, 3-4 dl tej, snidling, fokhagyma,liszt, só, bors (aki szereti, szerecsendió én ettől sikítófrászt kapok.)
A páchoz valókat olíva olajjal összekeverjük. A fokhagymát átpasszírozzuk, így kerül a pácba, a snidlinget apróra vagdosva keverjük bele. A piros aranytól nagyon szép színt kap, tudom, hogy fúj, tubus,ellenség, de én akkor is nagyon szeretem. Ezzel a cuccal egy ecset segítségével szépen átkenegetem a jércikét. Óvatosan beleszuszmákolom a sütőzacskóba. Beleraktam egy tepsibe és nagyon lassan, 160 fokon sütöm úgy 2 órán keresztül. Ettől nagyon finom, puha, omlós lesz. Amikor ez az idő letelt, szétvágtam a sütőzacskót és a maradék páccal még egyszer alaposan lekentem a puha jércét. Ekkor grillező funkcióra kapcsoltam a sütőt és 10-15 perc alatt egy finom, ropogós kéreg keletkezett a madáron.
Közben persze készült a sajtmártás. Megolvasztottam egy kis lábosban a vajat, rádobtam két evőkanál lisztet, megpirítottam picit és felöntöttem tejjel. Kézi habverővel folyamatosan kevertem, hozzáadtam a lereszelt sajtot és fűszereztem. Amikor már teljesen összesűrűsödött, akkor daraboltam rá egy nagy csokor snidlinget.
A csirkét a mártással és krumplipürével tálaltam. A képen a jérce combja...

2010. április 2., péntek

Az én konyhám...már megint....

Lekvároskukta hívott játzsani, hogy mutassam be a konyhámat vagy a konyhám kedvenc szegletét, részletét. Most visszautalnék egy korábbi bejegyzésemre, ahol már regéltem Nektek Az Én Konyhámról. Most sem tudnék ennél sokkal több mindent leírni. Imádom a konyhámat, nagy szerelem volt, azóta is ez a kedvenc részem a házban. Amerikai konyhénk van, egybe a nappali nagy erkélyajtóval és a konyha, a mosogató felett ablakkal - ezt nagyon imádom és innen is vezet egy kisebb erkélyajtó a teraszra. Nyáron rögtön reggel kitárom az erkélyajtót és lefekvésig be sem csukom. Imádom a bögréket, a cukortartókat, a csetreszeket - ahogy a férjem hívja. A múltkor egy hétig röhögött rajtam, mert vettem egy 10 fajta mézből álló kis mniszettet. Picike üvegek voltak, szépen egymás mellé rendezve, csomagolva. Egyik reggel ki akarta nyitni, hogy akkor tesz a teába én meg nem győztem a mézem után vetődni. Közöltem, hogy egy díszméz, nem esszük meg csak csodáljuk áhítatoisan, csendben és minél távolabbról. Na, hogy én mit kaptam!

2010. április 1., csütörtök

Eltűnve...Citromos csilis csokis sütivel visszatérve

Bizony, kicsit eltűntem mostanság. Ennek millió és egy oka volt. Először a Kuttyogó volt beteg, aztán én kötöttem ki a sürgősségi ügyeleten, majd a férjem dereka adta be a kulcsot. Szóval kriplik vagyunk, illetve remélhetőleg csak voltunk, de rendesen. Azért a menza üzemelt, fotók is készültek úgyhogy igyekszem pótolni az elmaradásokat.
Most persze húsvét rulez. Pénteken szabadnap és óriási nagytakarítás. Ablakpucolással. Brrrr....Rávettem a férjem, hogy azt intézze ő, én cserébe minden egyebet bevállalok, csak azt ne kelljen. Baromi sok ablakunk meg erkélyajtónk van, én meg már egy sámli tetején állva is szédülök, olyan tériszonyom van, szóval én csak az ablakok alsó felét tudnám tisztára sikálni. Az meg ugye kicsit kevés lesz. Kuttyogót erre a napra kölcsönadjuk a nagyiknak, mert édeském oly lelkesen tud segíteni, hogy nem biztos, hogy haladnánk.
A legutóbbi napon, amikor kettesben voltunk otthon, lemostuk a konyhaszekrényt. Király mulatság volt, ő háromszor én kétszer öltöztem át, mert a lavórból a vizet nem mindig sikerült a szekrényre érkeztetni. Na de megcsináltuk, szuper volt, utána pedig ezt a sütit dobtuk össze, mi ketten. :o)

Citromos, csilis csokis villámsüti
Hozzávalók: 2 nagy citrom, 30 dkg sima liszt, 10-15 dkg kukorica liszt, 20 dkg vaj, 1 tábla csilis csoki, 2 teáskanál sütőpor, 3 tojás, 20 dkg porcukor, 2 teáskanál vaníliás cukor, 2-3 evőkanál tej, 10 dkg mandula
Ez valóban villámsüti. Én mindent bedobáltam a csodarobotgépbe. Először mentek a tojások a puha vajjal a gépbe, ezeket jól elkevertem. Utána ment bele a porcukor és a vaníliás cukor, újabb keverés. (Mindez persze egy tök sima kézi robotgppel is tökéletesen kivitelezhető.) Utána a lisztek a sütőporral elkeverve és a citromok reszelt héja. Én a levét most nem tettem bele. A végén, mivel nekem jó sűrű lett, egy kevés hideg tejjel lágyítottam rajta. A csilis csokit apróra törtem és beleforgattam a maszába. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem a masszát, a tetejét pedig megszórtam mandulával. 180 fokon sütöttem kb. fél órát. (Illetve kétszer fél órát, mert már vagy negyed órája ment a sütő, a sütin semmi változást nem tapasztaltam, aztán rájöttem, hogy elfelejtettem lekapcsolni a gyerekzárat. Ilyenkor a világítás megy, de nem melegít semmit. ) Nagyon könnyű, finom sütemény lett, Kuttyogó a csili ellenére három szeletet tolt le egyhuzamban. Aggódtam, hogy a csili majd bántja a hasát, de szerencsére nem volt túl erős, ellenben a gyerek gyomrával. :o)