2010. május 27., csütörtök

Csirkés-újkrumplis egyveleg

Imádom az újkrumplit. Amikor megjelenik, máris csak abban tudok gondolkodni. A legjobban azokat az ételeket szeretem, amihez nem kell lekapirgálni a héját, elég mondjuk csak körömkefével átsikálni. Ha kapirgálni kell, mindig elfelejtek kesztyűt húzni, ezért olyanok az ujjaim, mintha a földben túrtam volna és az Istennek se akarnék kezet mosni. Nem mintha bármi bajom lenne a földtúrással kapcsolatos munkákkal, sőt. Családom abszolúte vidéki, földműves, fóliás. Gyerekkoromban számtalan paprikaszedésen vettem részt, ástuk kifelé a krumplit, szedtük a kukoricát. A paprikát mindig frissen szedtük a fóliából, gyerekkori nyaraimon soha nem került paprika vagy paradicsom hűtőből az asztalra. csak egyenesen a földekről, a fóliából. Nagyszüleim még arra sem voltak fogékonyak, hogy a langyos dinnyét betegyük a hűtőbe, miután leszedtük az utánfutóról. Úgy ettük langyosan. Kenyérrel. Minekután földtúró sarj vagyok, még virágültetéshez sem húzok kesztyűt. Szeretem a föld érezni az ujjaim közt, az sem igen érdekel, ha a körmöm alól csak órányi sikálással és áztatással tudom eltávolítani. Az újkrumpli puceválás következményei sem nagyon érdekelnének...ha közvetlenül utána nem lenne valami társasági program. mert, hogy most volt. Én meg totálisan elfelejtettem, mi volt az ebéd. Csak nyílt terepen meredtem rá a mancsaimra. Nem is én, először a férjem. Majd csendesen a fülembe sutyorogta, hogy édeske, menj kezet mosni. Megsértődtem és felhomályosítottam, hogy ez nem megy csak úgy. Majd zsebre vágtam a kezem és úgy hagytam....míg haza nem indultunk. Azán este a kezembe nyomott egy üveg alkoholt. Beláttam, tényleg nem vagyok túl guszta látvány, úgyhogy átsikáltam a kezeimet. És megfogadtam, hogy akkor mostantól csak odafigyelek ilyen nőies dolgokra is és bármennyire is kapkodjak, ügyelni fogok a kesztyű húzásra.
A mostani újkrumpliból ez a finomság kerekedett.

Újkrumplis zöldséges csirke
Hozzávalók: 60  dkg újkrumpli, 50 dkg csirkemellfilé, 3 darab retek, két darab zöld paprika, 2 - 3 szál újhagyma, 1 nagy fej vöröshagyma, 5-6 gerezd fokhagyma, só, bors, majoranna, piros arany, 1 kis konzerv sűrített paradicsom, olíva olaj, friss bazsalikom, metélő hagyma
A sűrített paradicsomból, borsból, majorannából, 2-3 evőkanál olíva olajból és kevés piros aranyból pácot készítünk. Beletesszük a csíkokra vágott csirkét és a hűtőben érleljük legalább egy órán keresztül. Az újkrumplit kissé lekapargatjuk és feltesszük főni. Ha kész, leszűrjük és alaposan kihűtjük.
A paprikát felcsíkozzuk, a hagymát szinténnagyobb csíkokra vágjuk, a retket negyedekre vágjuk, újhagymát felkarikázzuk, fokhagymát gerezdjeire szedjük. 
A húst egy mélyebb teflonserpenyőbe borítjuk és elkezdjük sütögetni. Kb. 10 percig kevergessük, majd adjuk hozzá a öldségeket. Az egészet alaposan süssük, forgassuk össze. Amikor ahús teljesen puha, adjuk hozzá a kihűlés után félbevágott újkrumplit. A végén megszórtam friss metélőhagymával, bazsalikommal és kevés petrezselyemmel.

2010. május 26., szerda

Kinder tejszelet




Amikor még csak járogattunk a férjemmel, azokon a napokon, amikor nálam aludt, mindig csomagoltam neki valami finomségot. Mármint két óriási sajtoskiflit agyontömve miden földi jóval: felvágott, sok, sok sajt, margarin (valamiért nem eszi meg a vajat) és persze paprika, paradicsom. Ezen kívül mindenféle finomságot rejtettem a csomagba, az egyik ilyen a kinder szelet volt. Mindig kettőt vettem. Az egyiket becsomagoltam neki, a másikat pedig anyunak adtam. Én akkoriban annyira fogyóztam, hogy csak levegő után kapkodtam a kalóriagyanús édesség láttán. Csendben jegyzem meg, ma már simán megeszem. Kettőt is akár. Anyu azóta is szereti. Egyszer a gyerek előtt evett, ő meg persze egyből meg akarta kóstolni. Egyetlen falatot evett, de sok egyéb édességgel egyetemben ezt legalább nem köpte ki, nem hányta el magát, nem rázta ki a hideg. Megette, lenyelte, de azért köszönte szépen nem nagyon kért többet. Aztán Maimoni-nál megláttam ezt a receptet. Láttam már máshol is, de végigfutva a recepten annyira egyértelműnek és egyszerűenk tűnt, hogy azonnal vettem tejszínt és egy délután a gyerekkel összedobtuk. Tulajdonképpen minden melót elvégzett a robotgépem, nekem csak egy kicsit mosogatni kellett. A tetejére nem tettem olvasztott csokit, mert azt hittem van otthon, de mégsem, visszamenni nem volt kedvem, úgyhogy mi porcukorral nyomtuk. És ettünk mellé friss epret. Meg picurka tejszínhabot. A receptet nem másolom be, Maimoni-nál megtaláljátok. De könyörgöm, egyetek hozzá epret! Mennyei!
Ja, a gyerek köszönte nem kérte. Együttműködött, rosszalkodott, szétkente amit lehett - kakós maszát a fehér konyhabútorra - de egy falatot sem evett. Pogácsát rágcsált tüntetőleg a teraszon.
Ps: nem tudom mi a fene van a blogspot-tal. Nem tudok képet oda beilleszteni, ahová szeretnék. Most csak ezt engedi. Sőt, örülök, hogy egyáltalán írni engedett. Bocs....

2010. május 20., csütörtök

Piros cibatta

Felfedeztem - nahát, milyen meglepő- hogy a családom imádja a házi pékárut. Gondolom, ezzel sok család így van. Na, mindegy. Továbbra sincs időm hétközben ilyesmit sütni, meg egyébként is lusta vagyok, úgyhogy hétvégén lakunk jól ilyesmivel. Most egy cibattát készítettem. A receptet kinyomtattam és már megint a munkahelyen hagytam. Lassan meglesz az új laptopom és végre otthonról is tudok ügyködni, mert ez egy elmebaj. Elvonási tüneteim vannak, hogy nem tudok otthon földön ülve, hason fekve, fejen állva gépezni, írni, pötyögni. A férjemét meg mégsem marhatom el...meg az nem az igazi. Nem szeretek könyvtári vagy kölcsönkönyvet olvasni, nem szeretem más ruháját hordani, nem kérek kölcsön cipőt, táskát...nem szeretek más gépén dolgozni. (Meg mivan, ha rejteget rajta valamit, én meg belefutok, rákérdezek, összeveszünk és az a vége, hogy turkáltam a dolgai között. Na, nem mintha jellemző lenne rá, de nem szeretem a meglepetéseket. még mindig.) Szóval, otthon realizáltam a kelesztőtál felett állva, hogy szuper, szuper, de nincs útmutató. Aztán gondoltam, nem kellhet ehhez semmi olyasmi, ami ne lett volna a kezemben. Nálam a kiindulási alap az 50 dkg liszt volt. Kicsit ilyen, kicsit olyan. A többi jött magától. Például a pizzakrém, amit a hűtőben találtam, meg a friss fűszernövények, amelyeket persze, hogy nem tudtam kiültetni a dög nagy vihar miatt. Amit már régebben kiültettem, most tutira feladta a harcot, a bazsalikomot láttam a minap az öngyilkosság szélén.
Na, mivel megint tök másról beszélek, mint ami a lényeg, íme a recept. (Olyankor csinálom ezt, mikor baromi sok dolgom lenne és ezzel terelem magam....)

Piros cibatta
Hozzávalók: 25 dkg BL 81 liszt, 25 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 4 ek. olíva olaj, 3 dl víz, 1 csomag élesztő, 1 tk. só, 2 ek. pizzakrém, friss bazsalikom, oreganó, majoranna, 3 gerezd fokhagyma.
A langyosított vízben elkevertem az élesztőt, a liszteket egy tálba szitáltam. A fokhagymát átpráseltem, a liszthez adtam. Beledaraboltam a fűszernövényeket is a liszthez, majd a vizet az élesztővel. Rálöttyintettem az olajat, megsóztam, belenyomtam a pizzakérmet is. Aztán ezt a nagy katyvaszt elkezdtem dagasztani. Jó alaposan kidagasztottam először kézzel, majd géppel, majd átütögettem megint kézzel. Aztán hagytam kelni. Mivel még délelőtt bedagasztottam és csak estére volt tervezve a fogyasztása, tulajdonképpen egész nap kelt a konyhapulton. Úgy két-három óra elteltével kicsit kiütögettem belőle a levegőt, majd újra hagytam kelni. Egészen késő délutánig. Ekkor megint kiütögettem és igyekeztem belőle téglalapokat formálni. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Bevagdostam a tetejét és még mindig hagytam lustán kelni. Amikor a vágások szépen kirepedtek, lekentem sós vízzel és 180 fokra előmelegített sütőbe toltam. 25 perc alatt megsült. Ropogós és pikáns lett. Sima vaj maximálisan elég volt hozzá...meg paradicsom....

2010. május 18., kedd

Az ördögfióka, aki nem eszik csokit

Fura ez a gyerek. Ismeritek azt a reklámot, amikor a bársonyos szinkronhang azt kérdezi: Az ön gyereke is az édességet szereti a legjobban a világon? Vagy valami hasonló, az idézni pontosan és szépen most nem jön össze. Na, ekkor szoktunk hangosan felröhögni a férjemmel. Ember legyen a talpán, aki csokival próbálja a kölkünket megvesztegetni. Csak egy tipikus eset: minap rettentően kiéheztem a csokira. Volt ugyan süti, nasi, de nekem brutál csoki kellett. Nálunk nincs otthon édességpolc, édességszekrény, nasizós kamraállvány, stb. Szóval nem volt konkrét tartalék, amihez nyúlni tudtam volna. Feltúrtam azonban a kamrát és jól emlékeztem. Az egyik polc legalján árválkodott egy nagy doboz csoki, ami még karácsonyról maradt a nyakunkon. (Amúgy elszoktam ajándékozni, nekiadom anyunak, engem ne kísértsen a tudat, hogy ennivaló csokik kallódnak a közvetlen környezetemben. Fő az óvatosság.) Na, szóval, előkaptam a Köszönöm, hogy vagy nekem csokit. Kicsomagoltam egyet, persze Kuttyogó egyből a nyakamon lógott, kitépte a kezemből és meggondolatlanul beleharapott. Na, láttatok már olyat, hogy egy gyerek hány a csokitól? Mert vele ez történt. Megdöbbent...megrázkódott, de azért lenyelte. A maradékot, már öklendezve a kezembe nyomta, majd azt az egy egész falatot szépen visszaköpte. Nagyon meg volt sértve, csúnyán nézett rám és hangoskodott, hogy öööööö...meg eeeeeeeeeeeee........és nem győzött inni meg prüszkölni utána. Dühében leült az apja mellé, aki éppen angolszalonnát uzsonnázott, elmarta előle a feldarabolt szalonnát, teletömte a száját kenyérrel és megnyugodott. Két szelet szalonna, néhány szelet sajt és egy szelet kenyér után már tudott nem duzzogva az ölembe ülni. Majd miután jóllakott, odament a doboz csokihoz, levágta a földre, kiborította az összeset, kicsit megrugdosta, majd rám nézett. A csokiszeletek felé mutatva azt mondta: NEM.
Oké. Értettem a célzást. Télapóra nem csokimikulást hanem szalonna mikulást veszünk.

2010. május 14., péntek

Dán fahéjas csiga

Megreklamálta az én férjem, hogy régen volt fahéjas süti. Mondjuk igaza van, de mivel egyedül ő rajong annyira a fahéjért, értelemszerűen mások voltak süti ügyben a prioritások. (A gyerek és én.) Hirtelenjében nem sok fahéjas ötletem volt, jegeltem is a kérdést, de akkor Mohánál felfedeztem a Stahl féle dán fahéjas csigát! És tényleg. Régebben én is többször elkészítettem már, valóban finom volt, de ami a lényeg, hogy egyszerű. Nem szeretek rendelésre, muszájból sütni, úgyhogy szempont volt az egyszerűség. Neki is rugaszkodtam egyik hétvége délután. El is készült, rendben is volt. De a legnagyobb meglepit Kuttyogó okozta. Köztudottan még mindig nem édes szájú. Amikor a látókörébe került a tányér a csigákkal, vadul elkezdett mutogatni. Mármint a csigákra. És persze hangoskodott hozzá. Mivel beszélni még nem tud. (Emiatt kicsit aggódom is, mert nem mindig értem mit jelent az ÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ, meg ez EEEEEEEEEEEEE...)Adtam neki egyet, de lelki szemeim előtt szerencsétlen már a kuka felé tartott. Legnagyobb meglepetésemre azonban a gyerek percek alatt elcsócsálta és megint a tányér felé oldalazott. Arcán huncut mosollyal...nem, nem, az konkrétan vigyor volt. Naná...közeledett a vacsora idő. Én meg vajszívű voltam. Olyan ritkán cuppan rá sütire, hogy most annyira dagadt anyai keblem a büszkeségtől, hogy kapott még egyet. Meg még egyet. Szerencséje volt a büdös kölöknek, mert mindezek tetejébe még vacsorázott is, úgyhogy legalább az a fajta lelkifurdalás elkerült, hogy édességgel tömtem vacsora gyanánt a gyereket.

Dán fahéjas csiga
Hozzávalók: 20 dkg vaj, 80 dkg liszt, 2 kávéskanál sütőpor, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 10 dkg cukor, 3 dl tejszín (eredetileg 30 dkg joghurt, de az em volt otthon), 1 dl tej
A töltelékhez: Sok fahéj és sok barna cukor
A kenéshez tejszín és barna cukor
A sütőt előmelegítjük 220 fokra, és egy tepsit kibélelünk sütőpapírral. A vajat megolvasztjuk, három-négy evőkanálnyit félreteszünk belőle. A tészta hozzávalóit egy tálba pakoljuk. Gyorsan egy könnyű tésztát gyúrunk belőle. Szerencsére nagyon hamar összeáll. Amikor már szép sima, lisztezett felületen kinyújtjuk közepesen vastagra. Megkenjük a kimaradt olvasztott vajjal, majd nem spórolva megszórjuk barna cukorral elkevert fahéjjal. Szépen feltekerjük és kb. 12 darabra vágjuk. A csigákat a sütőpapíros tepsire helyezzük. A tetejét megkenjük barna cukros tejszínnel és mehet is a sütőbe. Kb. 20-25 perc alatt szép barnára sül.

2010. május 12., szerda

Toszkán tészta

Barátainktól szülinapomra csupa személyre szabott és remekül eltalált ajándékot kaptam. Egy üveg igazi toszkán paradicsomszószt, egy csomag papardalle tésztát, egy üveg görög mazsolabort. Ez utóbbi annyira finom...olyan édes, mint a méz, az embernek szinte összecuppan a szája. Egy üveggel simán le lehet nyomni belőle, mert csak csurog-csurog...
A paradicsomszószt meg a tésztát is igyekeztem hasznosítani. Mivel a férjem nem igazán rajong a darált húsos tésztákért, ezért csirkemellet vettem a szószhoz és egészen apróra vágtam. Így megnyugodhat, hogy nincs benne semmi mócsing és az összes sallangos rész el lett róla távolítva. (Ha mégis darálthúsos étel készül, lett légyen az fasírt vagy bármi egyéb, akkor annak a következő a menete: én megveszem egyben a húst. Ronggyá mócsingolom, tehát minden zsírosabb részt eltávolítok, majd eská ledarálom. Akkor viszonylagos a nyugalom.) A paradicsomszószt csak egy kis zöldfűszerrel ízesítettem. Szeretem az ilyen natúr szószokat, általában az üveges paradicsomszószok nekem brutál édesek, én mindent fűszeresen szeretek. Enenk igazi, savanykás, natúr paradicsomíze volt. Nem volt annyira sűrű és csudapiros, mint a feltuningolt cuccok, de éppen ez volt a lényeg. Gyorsan elkészült, nem volt vele túl sok macera. Ja, és gyorsan el is fogyott!

Toszkán tészta
Hozzávalók: egy üveg toszkán paradicsomszósz (Culinaris), 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma,  egy csomag papardalle vagy bármilyen más tészta, 60 dkg csirkemell filé, friss oregánó és bazsalikom, kevés csili paprika, pici só, bors és olíva olaj, parmezánsajt
Kevés olívaolajon megdinszteltem az apróra vágott vöröshagymát, majd rádobtam a csirkemellet. Szinte barnára pirítottam, miközben fokhagymanyomó segítségével rányomtam a fokhagymagerezdeket. Amikor már barnult, ráöntöttem a paradicsomszószt, hozzávágtam egy darab csili paprikát, sóztam, borsoztam és fedő alatt, nagyon alacsony lángon magára hagytam egy órácskára. Persze néha átkevertem. Amikor a hús már teljesen puha volt, ekkor szórtam rá a friss, apróra vágott oregánót és bazsalikomot. Kevertem rajta párat, majd elzártam a gázt és fedőt tettem rá fogyasztásig. A tésztát nagyon rövid ideig, roppanósra főztem. Erre halmozódott tálaláskor a szósz, majd jöhetett rá a parmezán. Nekem, mert a férjem nem bír elszakadni a trappistától. 

2010. május 6., csütörtök

Anyák napi tarja tál apáknak

Kuttyogótól kaptam anyák napjára egy kis virágot. Apa vette, kezébe nyomta, ő meg hozta boldogan, a kezembe nyomta és hangosan kiabálta, hogy Nyanya. Na, az vagyok én. Tekintve, hogy az utóbbi időben túl sokat hagytam magára, meg sem érdemeltem. A puszit sem, amit a nyakamba adott, én meg elolvadtam. Francba a csapatépítővel, inkább puszilgatnám naphosszat, most nagyon Kuttyogóhiányom van.
Anyák napjára elővettem a képzelt szülinapi partimra vásárolt közel 3 kiló tarját. Szépen felszeleteltem és már előző nap bepácoltam. Vasárnap kiderült, hogy az én férjem nem eszi meg a tarját csak frissen. Felemlegítve nem. Na, bukónak nézett ki vagy másfél kiló hús. Mert frissen egy kilónyit bírt letolni. Na jó, én is ettem, meg a kölök is. Aztán gondoltam egyet és készítettem a nagyapáknak egy-egy tarja tálat. Apu másnap azt mondta, vegyem csak a tarját nagyüzemben, készítsem is el, ne spóroljak, aztán mikor másnapos, küldjem csak át. Tehát, nem veszett kárban, nagy sikere volt. Természetesen nagymamáknak is jutott belőle, ők sem panaszkodtak. Nekem a sok wellneszkedés után már minden porcikám ki volt éhezve a zsírra, a mancsos, cupákos húsra, meg a szalonnára, a zsíros krumpliról nem is beszélve. Majd fogyózom megint a jövő héttől.
Íme a tál:

Tarja tál
Hozzávalók: Tarja, oílva olaj, majoranna, fokhagyma, mustár, kevés fűszerkömény, bors, kakukkfű, rozmaring, 20-25 dkg mangalica szalonna, mangalica zsír, krumpli, pirospaprika, kevés só, lilahagyma vagy kovászos uborka
A tarját előző este felszeleteljük és az olíva olajba, a fokhagymába és a fűszerekbe bepácoljuk. Így áll egész éjszaka egy műanyag dobozban. Másnap egy serpenyőt felforrósítunk. Egy nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral, kikenjük mangalica zsírral. A tarja szeleteket hirtelen átsütjük, csak egy-egy percig mindkét oldalát, majd a tepsire sorakoztatjuk. Egy-két szelet szalonnát apró kockákra vágunk és rászórjuk a hússzeletek tetejére. Lefedjük alufóliával majd 150 fokos sütőbe toljuk és bő 2 órán keresztül sütjük. Közben a burgonyát megpucoljuk, kockákra vágjuk és feltesszük főni. Amikor már majdnem puha, leszűrjük. Az eddig használt serpenyőben, amiben még benne van a tarja maradék zsírja, íze, megsütünk három-négy vagy öt vagy hat...stb. szelet mangalica zsírszalonnát. Kivesszük, félretesszük, majd erre a kisült zsírra rádobjuk a krumplit és alaposan összerázogatjuk. Megszórjuk piros paprikával és alaposan átforgatjuk, de ügyeljünk, hogy a paprika ne égjen meg.
A húsról az utolsó 10 percben vegyük le a fóliát és süssük szabadon. A tarját a krumplival tálaljuk, mellé lilahagyma vagy kovászos uborka dukál.

2010. május 4., kedd

Szülinapi tejfölös rétes

Április 30-án volt a szülinapom. A 30. Nagy ziccer nem? Valahogy másképp sült el a dolog, mintterveztem vagy reméltem. Délelőtt értem jött Sly, megbeszéltük ugyanis, hogy csapunk egy csajos délelőttöt, mindketten szabit vettünk ki. Mivel azt mondta, hogy 9-re jön és én tudtam, hogy tíznél előbb tutira nem ér oda, előtt még elszaladtam bevásárolni. Nagy terveim voltak, már nagyon vártam. Azt tervezgettem, hogy ha délután hazaérünk, csapunk egy faszányos grillezést a szomszédokkal, Sly-al. Volt hús dögivel, tervezgettem a sütit. Titokban abban reménykedtem, hogy lesz egy igazi meglepetés bulim, arra nagyon vágytam volna. Egy meglepetés grillparti. Nekem nagyon kevés barátom van, nagy része a bal vagy a jobb oldalunkon lakik, igazán pillanatok alatt össztrombitálhatóak különösebb variálás nélkül. Az elején még Kuttyogó is ott lehetett volna anyával a szülinapján.
Nos, ehhez képest....Sly valóban késett, ezen nem is csodálkoztam. Az első meglepetés akkor ért, mikor közölte, elmegyünk Kőbányára, ahol mindketten születtünk, felnőttünk, éltünk ő még él is, és meglátogatjuk életünk fontosabb állomásait. Mint a ház ahol születtünk, a sulik ahova jártunk, a ház ahol anyuékkal éltem, az első lakásom, stb. Ez jó poén volt. Mondjuk, a ház ahol születtünk, az egy olyan lepukkant putri lett, hogy féltem bemenni. Persze bementünk az udvarra, Sly kamerázott, én meg nagyon suttogva könyörögtem, hogy menjünk már, mert minket tutira leütnek itt ezért a kis rózsaszín kameráért. Az álatlános sulinál elmeséltem mennyire utáltam, hogy az osztálytársaim java dagadtnak csúfolt, az osztályfőnököm meg mindig futóversenyekre zavart minket és egyébként is kiröhögött mikor pszichológus akartam lenni. És felzavart a kötélre a nagy seggemmel, és mindenki azt nézte, hogy Tonna ala Donna lóg 100 kilósan a kötél alján, mert a puttonya lehúzza.  Azóta utálom, sosem bocsátom meg neki. Nekik. Életem legszarabb 8 éve volt, boldog vagyok, hogy soha többet nem kell odamennem. És, hogy azokból egy kupac lótrágya lett, akik akkor a leghangosabban kövérnek, dagadtnak, rusnyának csúfoltak. Brrrr.....
Meglátogattuk a parkot, ahol több száz ha nem ezer kilométert róttunk suli után és nagyokat beszélgettünk,persze többnyire fiúkról.
Aztán végre elindultunk cipőt venni. Még régebben kinéztem egy S.Oliver cipőt és már nagyon fentem rá a fogam. Sly azt mondta, egy órára foglalt asztalt valami étteremben. Mivel nála az egy óra késés smafu, nem csodálkoztam, hogy fél egykor még be akart ülni valahová inni valamit, de az nem tetszett, hogy szendvicseket emlegetett. Ha ennyire szar az étterem menjünk máshová. Aztán az futott át az agyamon, hogy biztos szusizni megyünk, annak meg csak én vagyok nagy rajongója. (Titkon ez is nagy vágyam volt.) De nem. Kiderült, hogy nem megyünk haza, elmegyünk kettesben wellneszkedni. Nem tudom. Fura volt. Én imádom Sly-t és bármikor, boldogan vele töltenék egy hétvégét. De imádok tervezgetni, szervezni. Az esküvőmben is a szervezést élveztem a legjobban - na meg a bulit. Nem tudtam, hogyan reagáljak. Az egész családom tudta, a bőröndöm bepakolva a kocsiban. De a gyerekem, a családom, az a pár barát otthon. Nem tudtam elköszönni, lemenedzselni ki mit és hogyan eszik, mik a feladatok. Bevallom, nem erre vágytam. Azt a kevés barátot akartam, egy kellemes estét együtt, egy saját magam kreálta tortát vagy egy doboz fagyit. Nem akartam elmenni wellneszkedni, mikor csak most értünk haza Karintiából, és a következő héten is el kell mennem egy csapatépítő tréningre két napra. Sok volt ez nekem. Sok volt az idő a gyerekem nélkül. A konyhám, a házam, a kertem nélkül. És bár nagyon értékeltem a gesztust és rettentő lelkiismeretfurdolásom volt a befektetett idő, pénz és energia miatt...mégis fájt annak a hiánya, amit terveztem. Egyszerűen rossz volt az időzítés. Elvileg vasárnapig maradtunk volna, de kiudvaroltam Sly-nál, hogy menjünk haza szombaton. Tudom, hogy megbántottam. Tudom, hogy hálátlannak tart. De neki egyelőre nincs családja, férje és gyereke. Ha nekem sem lenne, én is elindulnék gondtalanul a nagyvilágba, de sajnos nekem már nem megy.
Mert hiába vannak a nagyszülők, akik bármit megtesznek, ha kérjük, a gyereknek én vagyok az anyja - ha az utóbbi időben ez nemis nagyon tűnik fel neki - a férjemnek én vagyok a felesége, a családnak én vagyok a központja. Én gondoskodom, főzök, mosok, takarítok. És élvezem, bármennyire is ciki. S ha valami tervezetlenül csúszik a gondosan kiszámított rendszerembe, akkor egy heti munkám borul meg. Sajnos, én már nem tudok másképp élni.
Amint hazaértünk, a feszültséget sütéssel vezettem le. Sly még ott volt, a féjem még ébredezett a délutáni szunyókálásból, én már sütöttem. Ezt itt. Ez lett a regeneráló sütim. Nagyon finom, a most megjelent Vidék Íze magazinban van benne. Még sosem ettem ilyet, de rendszeresítem, mert frissen valami mennyei! Anyák napjára készítettem anyunak meg anyósomnak. Az apák tarja tálat kaptak, ez lesz következő bejegyzés!
És még valami. Nem hinném, hogy Sly olvassa blogomat, nem az a fajta. De ha mégis, szeretném, ha tudná, én nagyon szeretem és bármikor vele töltök boldogan két napot, csak beszéljük meg. Már tíz évesen is utáltam a meglepetéseket. Most sem szeretem. És iszonyatos lelkifurdalásom van a történtek miatt. 

Tejfölös rétes
Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 2 dl tejszín, 2 dl tejföl, 10 dkg vaj, 4 tojás, 8 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 4 szikkadt zsemle, tej az áztatáshoz, 8 dkg mazsola (én ezt nem tehettem bele, a férjem nem kedveli), 3 cl rum (nálam csak aroma), porcukor a szóráshoz
A töltelékhez a tejszínt a tejföllel, a tojásokkal, a cukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal forró vízfürdő felett sűrű krémmé keverjük, majd elfelezzük. A zsömlék kérgét közben levágjuk, majd tejbe áztatjuk, és jól kinyomkodjuk. A mazsolát meglocsoljuk rummal. A zsemlét és a mazsolát a tejfölkrém egyik felébe keverjük. 
Kettéosztjuk a réteslapokat, és nedves konyharuhára fektetjük. A tésztarétegeket olvasztott vajjal megkenjük, azután elosztjuk és elkenjük rajtuk a mazsolás töltelék felét. A ruha segítségével felcsavarjuk, és a a két tésztarudat kivajazott tepsibe tesszük. A tetejüket megkenjük olvasztott vajjal, azután a 190 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük. Ekkor ráöntjük a maradék tejfölkrémet, és további 15 perc alatt készre sütjük. A rétest még forrón felszeleteljük, és porcukorral meghintve tálaljuk.