2010. február 28., vasárnap

Szalonnás ragu ami majdnem pörkölt

Kuttyogó imádja a piros ételeket. Igazi kis vidéki gyerek, akinek a kedvence a pörkölt, a gulyásleves, a paprikás krumpli, mindegy, csak valami jó kis piros ragu legyen. Így akár a brokkolit, kelbimbót is megeszi, ha ügyesen el van rejtve. (Régebben bezzeg tolta be gond nélkül, de amióta fogai vannak és kialakult a saját kis ízvilága...huhhh...) Vasárnaponként - apa legnagyobb örömére - mindig igyekszem valami pörköltszerűt készíteni. Így a férjem tud kis műanyag dobozban elvinni másnap és a gyerekre sem kell hétfő reggel főzni. Tésztával, krumplival jó sok szafttal.:o)
Vasárnap ezt a kis szalonnás ragut készítettem, mert hát valamiféle variálásra azért szükség van. Hús ugyan volt otthon, de ezeknek a bélpoklosoknak maga az a kevéske :o)))  hús nem lett volna elég két napra, ezért behajítottam a raguba az otthon lévő 20-25 dekás füstölt szalonna darabot. Szerencsére jó húsos volt, bár kár tagadni, nem kevés zsír is kisült belőle. Persze a férfinépség már akkor a tűzhely körül sündörgött, mikor elkezdtem zsírjára pirítani a szalonnát és mindenféle kenyérhéjakkal és belekkel próbáltak tunkolni. Mármint apa tunkolt a gyerek meg a lábába csimpaszkodva kunyerált jó hangosan. A végeredmény egy nagyon intenzív, különleges ízű pörköltszerű ragu lett, amit máskor is el fogok követni.

Szalonnás ragu
Hozzávalók: 40-50 dkg sertés tarja, 20-25 dkg füstölt szalonna, 1 kis pohár tejföl, 1 fej vöröshagyma, 1 darab paprika, só, bors, pirospaprika, pirosarany(elhagyható), majoranna
A szalonnát kockákra vágtam és zsírjára pirítottam. Addig feldaraboltam a húst, apró kockára vágtam a vöröshagymát és a paprikát. Amikor már jó sercegős volt a szalonna, rádobtam a hagymát és a paprikát. Alaposan megdinszteltem, majd mehetett rá a hús. Sóztam, borsoztam és addig kevergettem, míg kifehéredett, ekkor félrehúztam a tűzről, megszórtam pirospaprikával, nyomtam rá egy kevés pirosaranyat, jól összekevertem, visszatoltam a tűzre, felengedtem annyi vízzel amennyi éppenhogy ellepi. Megvártam míg felforr, megszórtam jó sok majorannával, majd takarékra vettem, lefedtem és fedő alatt szép lassan puhára főztem a húst. Amikor elkészült, behabartam tejföllel és készen is volt. Aznap frissen sült krumplival ettük, másnapra tésztát főztem ki hozzá. Egy kis koviubi nem rontja el!

2010. február 26., péntek

Meggyes pite

Kicsit eltűntem...fennforgás volt az életünkben, mindenféle. Azért az élet nem állt meg a konyhában, készültek ilyen-dolgok, igyekszem majd pótolni.
Az egyik ez a meggyes pite. Pénteken mindig akad nálunk valami finomság, ráadásul anyuék nálunk voltak, és bizony anyukám nagyon édes szájú. Volt otthon egy üveg meggybefőtt, úgyhogy adta magát a meggyes pite. És én is nagyon megkívántam. Jól bevált pite tésztámat vettem elő, ezen soha nem változtatok. Most annyit variáltam, hogy mivel két üveg meggybefőtt kellett volna a pitébe, hogy szép magas legyen, nekem meg csak egy volt, a meggy levét felfőztem vanília pudinggal, és ezt összekevertem a meggyel. Kicsit könnyedebb is lett, meg is lett a mennyiség és anyagilag is jobban kijöttünk. (Én mindig a legolcsóbb pudingot veszem, mert úgyis feljavítom vaníliával, tojássárgájával, ezzel-azzal.) Éljenek a költségtakarékos megoldások! :o)

Meggyes pite
45 dkg liszt, két tojás sárgája (vagy egy tojás sárgája, ha éppen nincs több, akor több tejfölt teszek hozzá), egy tasak sütőpor, 2 ek. vaníliás cukor, csipet só, 25 dkg vaj (vajjal még a pitetésztának is egész más íze van), 1 kis pohár tejföl
A töltelékhez: egy nagy üveg meggybefőtt levével együtt, egy tasak vaníliás vagy tejszínes pudingpor
A tészta hozzávalóiból villámgyorsan egy könnyen kezelhető tésztát gyúrunk. Én gyorsan összedolgozom, aztán folpackba csomagolom és legalább fél órára a hűtőbe teszem. A vaj nagyon gyorsan olvad a kezek között, és félő, hogy közvetlenül a gyúrás után nehéz lesz nyújtani. Ezért pihentetem addig, míg elkészül a töltelék. A meggybefőttet leszűröm, a levet felfogom és egy lábasba teszem. A meggyet megszórom fahéjjal és barna cukorral. A levéből kiveszek fél-1 deciliternyit, elkeverem a pudingporral. A maradékot felforralom. Amikor felforrt, hozzákeverem a pudingport és sűrű krémmé főzöm takarék lángon. Amúgy elég gyorsan megvan. Ekkor próbálom minél jobban lehűteni és amikor már csak langyos, hozzákeverem a meggyet. Ekkor előveszem a tésztát, két kupacba veszem. Bevallom, én az alsót egyszerűen belenyomkodom kézzel a sütőpapíros tepsi aljába úgy, hogy legyen egy kis pereme. Lusta vagyok nyújtani. Megszórom zsemlemorzsával - bár nekem az most elfogyott, búzadarával helyettesítettem, rákerül a töltelék. A tészta másik felét óvatosan kinyújtom, ráhelyezem a töltelékre. Lekenem a tojások megmaradt fehérjével, megszúrkálom és 180 fokra előmelegített sütőbe tolom. 20-25 perc alatt nagyon szép barnára sül a teteje. Meg lehet szórni porcukorral, de nálunk azt senki nem díjazza. A pudingos masszát sem cukrozom pluszban, elég a tészta édessége és a meggyre került barna cukor. Olyan gyorsan elfogyott, hogy ezt a párat alig bírtam megmenteni, hogy lefotózzam.

2010. február 20., szombat

Kompenzálok

Nemrégiben Kuttyogóval gyerekorvosnál jártunk és a doki tett egy megjegyzést, amely azóta sem hagy nyugodni. Elöljáróban annyit elmondanék - kövezzetek meg érte bátran, bár éppen ezért nem látogatok anyukás fórumokat - sosem akartam bezzeganya lenni. Jó anya sem. Egyetlen célom volt, mikor váratlanul kiderült, hogy gyerekünk lesz: elég jó anyja legyek. A sorsunk úgy alakult, hogy elég korán visszamentem dolgozni a kicsi mellől. Azóta sem bánom. Nem vagyok otthonülős fajta, nem vagyok tipikus anyuka, nem érzem jól magam más anyukákkal tisztelet a nagyon ritka kivételeknek, és szeressem bármennyire, az életemnél is jobban Kuttyot, egyszerűen képtelen voltam csak anya és feleség lenni. Így örültem, hogy a körülményeink miatt visszamehettem a munkahelyemre. Ezt pontosan tudja a doki is. Mármint, hogy dolgozom. Ám minden reggel felkelek, friss reggelit készítek a kölkedvénynek, megfőzöm a saját kis ebédjét, kikészítem az uzsonnát, hogy az éppen ügyeletes nagymamának semmi dolga ne maradjon az etetésen kívül. (Ugyanakkor sosem minősítem azokat, akik bébiételt adnak a gyereknek. Van, hogy nincs idő főzni, ezt is tudomásul kell venni. Én is próbáltam adni a kicisnek, de kiköpködte.)
Legutóbbi látogatásunkkor a dokinál, feltette a szokásos kérdést: mit, hogyan, mennyit eszik a gyerek. Elmondtam. Főzök, mindent lehetőleg frissen kap, lehetőleg saját péksüteményeket is, stb. Erre azt mondja a doktorka: Ugyan anyuka, ezzel csak azt kompenzálja, hogy amúgy egész nap magára hagyja és dolgozik. Ha magát ez megnyugtatja, keljen csak hajnalban.
Azt hiszem egy kicsit megnémultam, pedig rám ez nem jellemző. Való igaz, majdnem egész nap a munkahelyen vagyok, de velem ébred, együtt reggelizünk, együtt öltözünk fel. Délutén még van idő játzsani kicsit, együtt vacsizunk, fürdünk, alvás előtt még játszunk egy kicsit. Eddig azt hittem, ez így még nem tragédia. Így nagyon rosszul esett amit mondott. Úgy éreztem, semmi joga nincsen ahhoz, hogy így (le)minősítsen. Nem idegenre bízom a gyereket, a nagyszülők imádják. Belőlem lehetőség szerint csak a legjobbat kapja. Kiegyensúlyozott, egészséges, életvidám gyerek. De akkor is belémmart a bűntudat. Rossz anya vagyok. Illetve kérdezem. Rossz anya vagyok? Kompenzálok? És ha igen? Az baj? Baj, ha az egyik hiányosságot, más téren valami plusszal próbálom ellensúlyozni? Más anya is dolgozik, van aki bölcsibe adja a gyereket hát az is bűn lenne? Mert szerintem nem az. Fájt a megjegyzése, nagyon is. Mert engem eddig elégedettséggel töltött el, hogy a lehető legjobbat adom neki. Legalábbis a saját lehetőségeink, életmódunk szerint. Biztosan lehetne többet, jobbat, mást. De én eddig úgy éreztem, az ami most van...az elég jó. Napokba telt, mire túljutottam a beszóláson....de még ma is szinte naponta cseng a fülemben. Kompenzálok. Basszus.

2010. február 18., csütörtök

Sajtgolyók

Az előző bejegyzésben már megemlékeztem Sly szülinapjáról és ott említést is tettem bizonyos sajtgolyókról. Ezt a receptet a Vidék Íze Magazinban találtam. Nagyon tetszett, szerintem máskor is el fogom készíteni, ha valakit borozós estére várunk. Persze egy hibát azért elkövettem. Túl nagyok lettek a golyók. Ezeknek sokkal több értelme lett volna, ha csak kis falatkákat gyúrok, de én persze kapkodtam, siettem, és úgy voltam vele, harapjanak a vendégek a nagy golyókból, csak hogy nekem kevesebb dolgom legyen. Na, belátom kissé elszaladt velem a ló. A recept szuper, csak a méretre kell ügyelni.

Sajtgolyók
Hozzávalók kb. 10 darab nagy méretű golyóbishoz: 10 dkg ricotta, 10 dkg füstölt sajt, 15 dkg gouda, 15 dkg trappista sajt, 10-15 dkg vaj, só, bors ízlés szerint. A forgatáshoz petrezselyem, szemes színes bors, vagy lehet répát egészen vékonyra reszelni. 
A sajtokat lereszeljük és összekeverjük a szobahőmérsékletű vajjal és a ricottával. Fűszerezzük sóval, borssal. A legjobb kézzel gyúrni, keverni, így szépen összeáll. Ha elkészült a massza, fél órát pihentessük a hűtőben, majd formáljunk belőle kis golyókat, forgassuk meg borsban vagy petrezselyemben, vagy éppen a reszelt répában. Én tálaltam még mellé olíva bogyót, na meg amíg el nem fogyott volt egy kis szendvics is. 

2010. február 16., kedd

Nigella klasszikus csokitortája

Pénteken hatalmas buli volt nálunk. A barátnőm Sly 30 éves lett és nálunk tartottuk a buliját. Nagyon készültem rá, hiszen jöttek a meglepi vendégek, akiket az emeleten kellett rejtegetni, s akik adott pillanatban énekelve levonultak a lépcsőn...csak a vörös szőnyeg hiányzott. A menü szerintem nagyon jó volt...Előételként füstölt lazacos és füstölt tonhalas szendvicseket készítettem olajbogyóval. A főétel többféle volt, mert nem nagyon tudtam, kinek milyen az ízlése. Volt kacsacomb, saslik, görög saláta és párolt káposzta. Ezeket nem volt időm lefényképezni, de a legtöbbje amúgy is megtalálható a blogon.
Az este végén a borozás jegyében az asztalra tettem még egy kis olajbogyót valamint sajtgolyókat.
A desszert pedig....az Nigella klasszikus csokitortája volt, természetesen gyertyával a tetején. Büszkén állíthatom, hogy isteni, elképesztően finom torta lett. Biztos ismeritek a szitut, amikor a torta fel vagyon vágva, aztán mindenki éppencsak csipeget belőle és a nagy része a nyakunkon marad. Na, ebből egyetlenegy szeletke maradt, amelyet meg akartam menteni másnapra magamnak. Ebből nem lett semmi, mert amint elkezdtem enni, megérkezett Kuttyogó, leemelte a tányéromról és betolta kicsi arcába. Mindenki odavolt, sőt az egyik vendég azt mondta, még sosem evett ilyen finomat. Azóta is ez melengeti kicsi lelkemet. Pedig a torta elkészítése nem is bonyolult, nincs benne semmi extra, de talán éppen ebben rejlik a csodálatos ízvilága. Én vaníliafagyival tálaltam, mert féltem, hogy túl száraz lesz. De fagyi nélkül sem volt száraz, valahogy maga a tésztája is mintha kérmes lett volna, nem pergett és omlott, mint egy hagyományos piskóta. Próbáljátok ki, mert ez eddig desszertügyben a non plus ultra. Férjem is azt mondta, cisnálhatnék máskor is ilyet - persze, miután megpróbált a gyerektől kunyerálni az utolsó falatokból.

Klasszikus csokoládétorta Nigellától
Hozzávalók 24-26 centis tortaformához (az enyém 26 centis és nem lett túl magas, kisebb formában még pofásabb): 
A tortához: 400 gramm porcukor, 3 kávéskanál szódabikarbóna, 80 gramm holland kakaópor (csak jó minőségű kakaóport érdemes használni, a cukros vacakok ehhez nem jók), 35 dkg vaj, 4 darab tojás, 4 kávéskanál vaníliakivonat, 3 dl natúr joghurt, 400 gramm liszt
A krémhez: 300 gramm porcukor, 10 dkg vaj, 2 evőkanál méz (Nigella golden szirupot írt, de nekem ilyenem nem volt, gondoltam a méz elég golden), 18 dkg 65-70%-os étcsoki, 1 dl natúr joghurt, 1 kávéskanál vaníliakivonat, díszítéshez csokiforgács vagy reszelék
Elkészítés: A tortához valókat egy robotgéppel egyszerűen összekeverjük. Fontos, hogy minden szobahőmérsékletű legyen, mert így még finomabb és krémesebb a végeredmény. Ezután kivajazunk egy tortaformát és a tészta felét beleöntjük. Érdemes a két tortalapot kétszerre sütni, mert ha egyszerre sütjük, szinte lehetetlen kettévágni, annyira lágy és krémes a tészta. Így szépek lesznek a lapok, gyorsabban is hűl és szerintem kevesebb vele a meló. Tehát, a tészta felét a tortaformába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Kicsit hagyjuk hűlni, félretesszük és jöhet a második lap sütése. Amikor készen van, félretesszük ezt is hűlni. Én az elsőt rögtön egy nagy lapostányérra tettem, amelyen fel is lett végül tálalva.
A krémhez a rengeteg porcukrot, az összetördelt csokit és a vajat összeolvasztjuk. Hozzákeverjük a mézet, a joghurtot és a vaníliakivonatot. Amikor szép sima és sűrű, levesszük a tűzről. Kicsit hagyjuk hűlni, de csak annyira, hogy kenhető legyen. Az első tortalapra rákenjük a krém bő harmadát. Erre óvatosan ráhelyezzük a másik lapot, majd a maradék krémmel körbe bekenjük, bevonjuk az egész tortát. Csokireszelékkel díszíthetjük a felületét és az oldalát is.
 
 

2010. február 12., péntek

Külön takaró külön élet?Filozofálgatás a fogorvosnál

Egy ideje rendszeres vendég vagyok a fogorvosnál. Aki ismer tudja, mindennél jobban rettegek a fogorvostól. Még nőgyógyászhoz is előbb jelentkezem be, mint a fogászatra. (Most valaki viccesen megjegyezhetné, hogy ezek szerint előbb vágom magam hanyatt, semmint kinyissam a számat.) Ez idő szerint terápiára küldtem magam. Minden hónapban oda járok két hétig, míg minden egyes fogam nem lesz tökéletes, nem kapok egy fogfehérítő kezelést. Ez úgy néz ki, hogy az első időpontot mindig lemondom. A másodikra valaki elrugdos. A férjem szokott rámtelefonálni és addig szóval tart, míg meg nem hallja, hogy bejelentkeztem a recepción. Addigra remegek, nem merek újságot sem olvasni, mert annyira reszket a kezem, hogy óriási zajt csapnék a papírral. Szerencsére a fogorvosom a saját stílusomra szabott. Nagy szája van, mindig beszól és jól viseli, amikor mindig visszaszólok. (Például amikor injekciós tűvel a fejem felett egy szőkét bámult a folyosón. Akkor ordítva közöltem vele, hogy ne merészeljen a fejem felett csajozni.) Amikor beterel közlöm vele, hogy az idegösszeomlás szélén vagyok. Ő rutinból hanyatt fektet, mert pontosan tudja mi következik: Beülök a székbe. Látványosan reszketeg tetőtől talpig. Meglátom az injekciós tűt. Szememet szorosan összecsukom. Megkapom az oltás és amint ezen túl vagyunk, besápadok és elájulok. MINDEN EGYES ALKALOMMAL! Tehát, már akkor vízszintesbe tesz, amint a székbe ültem. Ezek után valami hideget fúj az arcomra valamelyik fogásztai célszerszámmal. Az asszisztenstől meg kapok egy hideg borogatást. És amíg elkezdődik a zsibbadás - amely rendszerint csak egy újabb adag szuritól szokott bekövetkezni - szóval tartanak. Az egyik ilyen beszélgetés alkalmával került szóba a dupla vagy szimpla takaró kérdése. Én a hányingeren és szédülésen keresztül nemigen értettem a kérdéskört. Kiderült, éppen azon ment a vita, hogy egy házaspár életében milyen jelentőssége van a dupla illetve szimpla takarónak. Az asszisztens szerint, egy házasságban szigorúan kötelező a közös, dupla takaró. Mert ahol a két fél két külön takaró alatt bújik ágyba, ott nagy baj van. Na, ezen kissé kiakadtam. A férjem és én sosem takaróztunk közös takaróval. Sőt, van olyan, hogy nem tévézünk és nem is alszunk egy szobában. Ő baromira horkol, engem meg zavar. Vagy éppen engem érdekel egy műsor, de őt nem. Én úgy alszom, hogy szorosan magam köré tekerem a takarót, mint egy hálózsákot. Könyörgöm, ezt bármekkora takaróval képes vagyok megtenni, a büdös életben nem jutna neki még egy zsebkendő nagyságú csücsök sem. És a házasságunkkal minden a legnagyobb rendben. Szóval szerintem nincs összefüggés. Biztosan vannak olyanok, akik szeretik érezni egymást minden tekintetben még a takaró alatt is. Nekem azért ennyi privát szféra kell az éjszakában.
Ja, és mi a legfogorvosbarátabb kaja? Ez itt, a kedvencem! Minden mozizós estém megrontója! És az egyik ok, amiért bérletet vettem a fogászatra. (Iszonyat érzés fájós foggal pattogatott kukoricát rágcsálni.)
 
Fotó innen

2010. február 11., csütörtök

A kelt tészta művésze díj

Díjat kaptam!!!! Nem is akármilyet! Ez egy igen nagy öröm nekem, hiszen imádom a kelt tésztákat, enni is, készíteni is. Kedves barátom lepett meg vele, aki többek között az alábbi oldalt is kezeli http://seraphimtipo.wordpress.com/. Inkább személyesen szoktunk eszmét cserélni kelt tésztákról, kenyerekről, sütésről és arról, hogyan lakassuk jól gyorsan, miné kevesebb munkával férjurainkat. A minap is reneget időt szántunk a megfelelő tepertős pogácsa, valamint a rozsos kenyér elkészítésének legapróbb részleteire. Íme, tőle kaptam meg A kelt tészta művésze díjat. Ő maga kreálta, gyönyörű nem?
És természetesen tovább is adom. Ki más kaphatná meg először, mint Limara, kinek pékségéből már renegetegen sütöttünk csodás süteményeket, kenyereket, kifliket, zsemléket, elkápráztatva ezzel a családot. A másik személy pedig Yasmine, akinke bazárjából szintén szépséges, illatos dolgok bukkananak elő.
Fogadjátok szeretettel és adjátok tovább, ha úgy érzitek...

2010. február 10., szerda

Hajtogatott leveles tészta

Ez a leveles tészta ez...ez...nagy kísértés nekem. Szerintem komoly szerepe van a gyerekkori túlsúlyomnak. (hahha...méghogy túlsúly...olyan duci gyerek voltam akivel ma, az egészséges életmód divatjában ijesztgetni lehetne a szülőket. ) Amíg suliba jártam, addig a sarki pékségben szereztem be a napi lekváros levelemet. Aztán jöttek ezek a fránya fornettisek, meg príma pékesek...lépten nyomon beléjük botlottam a metróban és nem és nem sikerült elmenni soha egyetlen előtt sem anélkül, hogy ne egy kis zacskóval távoztam volna a mozgólépcső irányába. Egy idő után már saját magam előtt is kínos volt ez a függőség, és a megvett papírzacskót belegyömöszöltem a táskámba. És onnan lopkodtam ki egyenként a tekercseket. Valahogy úgy éreztem, ha nem látom mit eszem akkor nem is számít. Sajna számított. A jogsi megszerzésének és a saját autónak az egyik nagy előnye volt, hogy nem kellett többet kísértésbe esnem a last minute pékségektől.
Azóta rendeződtek a dolgok. Súlyügyileg is.
De a nosztalgia az nosztalgia és én még mindig nagyon szeretem a leveles tésztát. Tudom, hogy nagyon jó kis hajtogatott leveles tésztákat lehet kapni készen, csak nyújtani, tölteni, enni kell, de a régi idők emlékére én úgy döntöttem: nekem ezt meg kell csinálni. Nem volt nagyon konkrét receptem, csak még anyu emlékeiből sejtettük, mi kellhet hozzá. A kiindulási alap 1 kiló vaj és 1 kiló liszt volt. Valamint egy evőkanál ecet, csipet só és nem tudtuk mennyi víz. Ez kb. 6 dl lett nálam és kiderült, hogy lisztből is kell egy kicsit több, legalábbis a tésztához plusz 10 deka körül meg hát szóráshoz. Anyu mindig azt magyarázta, hogy hát olyan rétestészta jellegűt kell csinálni. Aha. Na de a végeredmény...hát az valami egészen döbbenetes lett. A titok az igazi vajban rejlik, sütőmargarinnal szerintem nem is lehet próbálkozni. Csodás, vajas, ropogós, omlós tészta. Még napok múlva is puha és ropogós volt, csak pár másodperc kellett neki a mikróban és mintha friss lenne.
Ez a mennyiség nagyon sok. Én csak a felét sütöttem ki végül, így is rengeteg süti lett belőle, pedig én nem tudok kis méretű süteményeket gyártani. Viszont a tészta tökéletesen fagyasztható, így a másik felét folpackba csomagoltam és betettem a fagyasztóba. Így bármikor elő tudom venni, csak nyújtani, tölteni, sütni kell és kész.
Oh, és még valami. Nagyon erős karmunkát igényel. Nekem az ötszöri hajtogatás és nyújtás után még két nap múlva is izomlázam volt.
A receptet utólag amúgy megtaláltam itt. Szinte semmiben nem tér el anyuétól, csak annyi, hogy az ecet helyettesíthető citromlével - asszem nekem jó az ecet - és kevesebb vizet ír.


Hajtogatott leveles tészta
Hozzávalók: 1 kg vaj (IGAZI VAJ!!!!!), 1,20 kg kenyérliszt, 1 nagy evőkanál ecet, 1 kávéskanál só, 6-7 dl víz, lekvár-ez csakis sütésálló legyen, mert ebből a tésztából szerintem a többi nagyon kifolyik, nutella, sajt (vagy bármilyen más töltelék)
Először is, a vajat pár órával előbb vegyük ki a hűtőből, hogy kicist puhább legyen és könnyebben tudjunk vele dolgozni. 90 dkg vajat morzsoljunk össze 10 dkg liszttel. Ez tulajdonképpen egy kis lisztes vaj lesz. Dolgozzunk gyorsan,mert ha a vaj elkezd olvadni, akkor már igen nehézkes lesz. Formázzunk belőle egy téglalapot és folpackba csomagolva tegyük 30 percre a hűtőbe. Ez a 30 perc mágikus szám lesz. Közben a maradék vajat keverjük össze az átszitált liszttel,(Kb. 10 dekát tegyünk félre a nyútódeszka szórásához), az ecettel és a sóval. Fokozatosan öntsük hozzá a vizet és dagasszuk, mint egy rétestésztát. Kicsit nehezen kezelhető tészta lesz, de próbáljunk kitartóan dagasztani, amíg kicsit kezelhető állagú tésztát kapunk. Ezt is pihentessük egy kicsit a hűtőben. Amikor letelt az idő, a vizezett tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk ki úgy 1-2 centi vastagra. Helyezzük a közepére a folpackból kicsomagolt vajas téglát. A vizes tésztát hajtogassuk rá. Felülről, alulról, jobbról, balról. Így próbáljuk meg kinyújtani szép simára. Nehézkes lesz, de hajrá! Újra hajtogassuk az előzőek szerint. Így csomagoljuk folpackba és menjen ismét 30 percre a hűtőbe. A nyújtás, hajtogatás, csomagolás, hűtőben pihentetés műveletét még négyszer ismételjük meg. Mindig várjuk ki a fél órás pihentetést, különben a vaj nem dermed meg a tésztában eléggé, és ragadni fog. Az utolsó nyújtásnál ha nincs szükség az összes tésztára, akkor egy részét folpacka csomagolva tegyük a mélyhűtőbe. A másik felét pedig nyújtsuk ki. Daraboljuk fel, attól függően, mit szeretnénk. Készíthetünk háromszöget lekvárral töltve, vagy nutellás kiflit. Vagy nagyobb sajtdarabokat beletekerhetünk kifliformába. A lekváros háromszög a kedvencem. A gyerek sajtosat kívánt. A széleit alaposan nyomkodjuk le háromszögek esetében. Tanácstalan voltam, le kell-e kenni a tetejét tojással. Egy párat lekentem, a másik részét nem. Nincs szükség rá. Lekenés nélkül tökéletes. Előmelegített sütőben 180 fokon 15 perc alatt tökéletesen hólyagosra, levelesre, ropogósra sültek. 
 
 

2010. február 9., kedd

Fóliában sült vörös sügér párolt zöldségekkel

Hát, sajnos eljutottunk oda, hogy a meleg kajajegyeket nem lehet beváltani hideg élelmiszerre. Nem örülök. Van itt a közelben egy CBA, ahol eddig remekül el tudtam vásárolni. Férjem otthonról  hurcolja műanyag dobozban az ebédet - keményen megtámogatjuk a Curvert - így ami kajajegye maradt, azt elvertem ott. Mármint a CBA-ban. Akkor szereztem be néhány különleges cuccot, meg alapélelmiszert. Csak úgy, mint szerintem sokan mások. Amikor bejelentették, hogy szigorítják a piros jegy elfogadási rendszert én éppen az előtte való napon költöttem el szinte az összes jegyet. Mázlim volt. Mostantól legfeljebb kávét vehetek belőle a munkahelyi büfében. Bár amilyen drága, lehet arra is elmegy majd. Vagy étterem. De oda meg ritkán megyünk.
Mindenesetre így utóljára olyan dolgokat szereztem be, mint vörös sügér, lepényhal, szardellás és lazacos olajbogyó, cukormentes szörpök, tonhalkonzerv...stb.
Ebből a legfontosabb számomra a sügér volt. Férjem szereti az olyan szép, fehér húsú halakat, amelyekben nicsen szálka, csak enni kell. Gordon Ramsay-nél láttam, hogy ő a halat sütőpapírba csomagolva készítette el, párolt zöldségeket rakott a hal alá, így bugyolálta be a papírba, majd betolta a sütőbe. Szépen, gőzölögve szedte elő. Ezt most én is megvalósítottam, de a sütőpapírt fóliára cseréltem. Az ő sütőpapírja kicsit sötétebb színűnek és kicsit vastagabbnak is tűnt, mint az a gazdaságos fajta amit én használok. Biztonságosabb volt fóliába csomagolni a sügért.
Férjem persze a zöldségeket nem volt hajlandó megenni. Köretként még egy kis olívás-fokhagymás-zöldfűszeres tésztát készítettem, maradék tésztából. Nekem az ízlett a legjobban. A tészta. Terheség előtt nagyon szerettem a halat, mostanság inkább csak megeszem ha nincs más, de durván átmentem kannibálba. Húst ennék hússal napestig. Talán egy kis sajtot mellé. Éljen Atkins!

Fóliában sült vörös sügér párolt zöldségekkel
Hozzávalók: 2 szelet vörös sügér, 1 kisebb salátacukkini, 1 szál sárgarépa, pár rózsa brokkoli, spenótlevél, kaliforniai paprika, 30 dkg bármilyen tészta, 5-6 gerezd fokhagyma, olíva olaj, só, bors, zöldfűszerek (bazsalikom, oreganó, petrezselyem), fél citrom leve
A sügért picit sózzuk, borsozzuk és meglocsoljuk a citromlével. Megforgatjuk fokhagymás olíva olajban. Letépünk két darab szép nagy alufóliát. Legalulra 3-4 spenótlevelet teszünk. Erre jöhetnek a tetszőleges zöldségek. Tulajdonképpen bármilyen zöldség megfelel amit szeretünk. Én az összes maradékot levadásztam a hűtőből. A zöldségek tetejére fektetjük a halat. Alaposan becsomagoljuk a fóliába, a széleit lenyomkodjuk, hogy ne tudjon semmi kifolyni. 
Közben feltesszük főni a tésztát. 
A fokhagymagerezdeket egy fokhagyma nyomón áttörjük. Egy serpenyőbe olíva olajat öntünk, rádobjuk a fokhagymát, a zöldfűszereket. Amikor a tészta kifőtt, a serpenyőnek alágyújtunk, kicsit összeforgatjuk a fokhagymát és a fűszereket, majd rádobjuk a tésztát, sózzuk, borsozzuk és alaposan elkeverjük a fűszeres, fokhagymás olajjal. Utólag is ízesíthetjük bármivel. 
A halas batyukat egy tepsibe helyezzük és 175 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Kb. 20 perc alatt szépen megpárolódik, az utolsó öt percre nyissuk ki a fóliát és így süssük tovább. A zöldfűszeres tésztával tálaljuk.

2010. február 8., hétfő

Újra Kreatív

Beától kaptam ismét egy Kreatív Blogger díjat. Ez nekem nagyon nagy öröm, mert tudom, hogy Bea alapvetően nem gasztroblogger. Ennek ellenére szívből ajánlom mindenkinek a blogját, mert nagyon tanulságos és rengeteg erőt adhat bárkinek, akinek életét veszélyztető betegsége van. Bea rákból gyógyult, gyógyulásáról írja a blogot amely nem csak a gyógyulásárl szól, hanem arról is, hogyan, miből, milyen módszerekkel merített erőt ahhoz, hogy emelt fővel és bátran viselje a betegséget. Találtok nála rengeteg egészséges tanácsot, és azt is leírja, mikor mit és hogyan ehetett a betegsége során. Az pedig egyértelmű, hogy a megfelelő táplálkozással számtalan betegség tünetei csökkenthetők. Olvassatok bele, én rendszeresen ellátogatok hozzá. Csodálatos gyógyulás. Tényleg az.
A díjat pedig ezúton is köszönöm!
Hogy kinek adom tovább? Mindenkinek, aki szerepel a rendszeresen olvasott blogjaim között hálából azért, mert mindig feldobjátok a napomat, mert számtalan ötlettel láttok el akkor, amikor tanácstalanul állok egy-egy hétvége előtt.Vagy csak mert jó titeket olvasni. Biztonságot ad, hogy bármely napon bekukkanthatok valakinek a konyhájába és egy kicsit az életébe.

2010. február 6., szombat

Limara hagymás pogácsája

A legtöbb szombat estét a barátainkkal töltjük, akik a szomszédunkban laknak. Összeér a kertünk, lassan kéne egy lyukat vágni a kerítésbe, vagy csinálni egy söntést, annyit járunk össze. És ez rendben is van így. Apukám szokta mindig mondani, hogy egy igazi jó szomszéd gyakran olyan, mit egy jó testvér. Igaza lehet. Mióta vidékre költöztünk - ami annyira nem vidék, hiszen Pest vonzáskörzet - kicsit elszakadtunk a régi barátainktól. Egyetlen barátnőm tart ki mellettem, bár ő több, mint barátnő, nevezetes sokat emlegetett Sly, gyerekem keresztanyja. A többiek - ha nem is voltak sokan - valahogy elmaradtak. De szerencsére ott van nekünk a kert túlsó végén ez a két ember, úgyhogy nem is bánom. Tudomásul kell vegyük, hogy az életben kapcsolatok, barátságok jönnek - mennek, minden életszakasznak megvannak a fontos emberei és csak nagyon kevesek maradnak örökre mellettünk. Azokat a keveseket kell igazán megbecsülni. Na, most hogy kifilozofálgattam magam, vissza a pogihoz.
Tehát barátokkal szombat esténként borozgatunk, csipegetünk és órákig jártatjuk a szánkat. Legutóbb is így volt és végre valahára elkészítettem Limara hagymás pogácsáját. Iszonyú finom lett - bár be kell valljam, szerintem egy kicsit túlsütöttem a hagymát és ettől kicsit keserkés lett. De a tészta annyira jó, hogy még másnap is puha és omlós volt. Vannak további terveim a tésztára nézve. Nem is bonyolítom a dolgot, Liamara receptjét megtaláljátok nála ITT.
Az én művem pedig ez lett.

2010. február 5., péntek

Ricottas kagylótészta

Anno Rómában voltunk nászúton. Csak 5 napig voltunk ott, és ezalatt az öt nap alatt igyekeztünk mindent megnézni. Ez azt jelentette, hogy amint leszálltunk a repcsiről, rögtön városnézésbe fogtunk, aztán beestünk a szállodába és aludtunk. Reggel hatalmas, orbitális, mindent pusztító reggeli következett - hogy kibírjuk nagyon sokáig - és ismét útra keltünk. Este ágyba beesés, durmolás. Ebből azt akarom kihozni, hogy nem volt az a tipikus romantikus nászút. (Még a hazafelé tartó repülőutat is átaludtuk.) Nem voltak nagy romantikus összebújások, hangulatos vacsorák. Volt azonban sok-sok séta, gyaloglás, városnézés, Vatikán, Angyalvár és egyebek. Mégis, nagyon jó volt. Hiszen az a terv, hogy még jó pár évtizedig boldogítjuk egymást, lesz idő a romantikára is.
Na, Rómában egyetlen egyszer sem ettem jót. De komolyan. A pizza rettenetes volt, függetlenül attól, hogy tudom, a tésztának vékonynak kell lennie és nem kell agyonpakolni feltétekkel sem. De ott akkor is pocsék volt. Fűrészpor ízű. Brrrr....Aztán a spagetti. A férjem röhögőgörcsöt kapott, amikor kihozták a spagettijét az egyik étteremben és rögtön rendelt még egy adagot. Pedig annyira nem nagy étkű, de a két villányi cucc még nekem is kevés lett volna. A ráksalátámban a rák még konkrétan fagyott volt. Ez egy harmadik étterem. Kb. a második naptól kezdve csak reggeliztünk a szállodában és szendvicseken éltünk, akkora csalódás volt. A szendvicsek rendben voltak. Horror áron adták, de mégis. A látvány, a város persze kárpótolt mindezért. És biztosan velünk van a baj. Biztosan a magyar étkekhez vagyunk szokva, és biztos nem elég kifinomult az ízlésünk. Nem értékeljük a jót, közünk nincs az olasz gasztrokultúrához. Mert hallottam ilyen megjegyzést is, amikor egy olasz őrült barátnőmnek tálaltam fel a római kajára vonatkozó kritikát. Biztos vagyok benne, hogy vannak szuperjó éttermek, sajnos mi mindent elkerültük. Legközelebb majd kitartóbban keresgélünk, addig is marad nekünk a józan paraszti ízvilág.
Na de, kedves anyósom a házassági évfordulónk alkalmából meglepett minket valódi olasz kajával. És maradt egy csomó óriási kagylótészta, amelyet egyenesen Rómából hozott. Nekem adta. Én meg hasznosítottam. Hóvégén, amikor azt esszük, ami éppen megmaradt. :o) Maradt ugye az ajándékba kapott tészta, a bekerülési költsége máris nulla. Maradt egy zacskó ricotta. Meg pár szelet bacon még az előző hétről, azóta ott figyelt a hűtőben. Meg apu egy darabka szalonnája, amit ő ottfelejtett én meg kölcsönvettem, majd megadom alapon. Ez lett belőle.

Ricottás kagylótészta
Hozzávalók: 30-40 dkg kagylótészta, 25 dkg ricotta, 3 szelet bacon, 10-15 dkg zsíros háziszalonna, bazsalikom, tejföl, só, bors
A tésztát feltettem főni. Csak addig főztem, amíg éppenhogy kicsit megpuhult. A szalonnákat felkockáztam és egy serpenyőben zsírjára pirítottam, jó ropogós lett. A ricottát kicsit megborsoztam minimálisan sóztam, elkevertem bazsalikommal -sajna csak szárított volt otthon - majd ráöntöttem a szalonnából kisült zsírt. Elkevertem és utólag hozzáadtam a szalonnapörcök két harmadát. Ezzel töltöttem meg a tésztákat. A tésztákat olíva olajjal kikent jénaiba sorakoztattam, szorosan egymás mellé. Rászórtam a maradék szalonnát és egy tesákanállal tejfölt pakolásztam rá. Így toltam a sütőbe, 180 fokra, kb. 20 percre. Isssteni fiom volt!

2010. február 2., kedd

Kakaós csiga és szilvás bukta

Hiányzott már az élesztő. Nagyon szeretem a kelt tésztákat. Bár szerintem csak frissen jó. Legyen bármilyen omlós a tésztája, valahogy másnaposan már nem igazán szeretem. Bár...nem tudom ismeritek -e azt az érzést, amikor megvan a vasárnapi ebéd. Teleetted magad, de annyira, hogy csak kiterülni tudsz, még a mackónadrág is szorít és hanyattfekve kapkodsz a levegő után. Na. És akkor ejtőzöl, lefekszel aludni - bucilni ahogy családunk szavajárása tartja - és úgy egy óra múlva olyan farkaséhesen ébredsz. De nem ám akármire. Akkor bizony csakis az édesség az, ami kell a szervezetnek. A vércukorszint szinte ordítva követel csokit, süteményt, bármit. És nem tudod átverni édesítőszerrel, gyümölccsel, ilyen- olyan egészséges alternatívákkal. Nos, olyankor azért másnaposan is jöhet a kelttészta. Oltári pusztításokat szoktunk végezni. Ilyen szempontből szerencse, hogy a hétvége csak két nap.
Na de mindegy is, hétvégén minden kelt tésztát igényelt. Szüleim szomszédjában egy erdélyi család lakik, akik ellátták anyut egy nagy vödör, eredeti, kemény szilvalekvárral. Azonnal lenyúltam a felét. Galád gyerek fosztogatja a szüleit. Ebből csakis szilvásbukta kerekedhetett. Na meg kakaóstekercs.Mármint nem a szilvából. Csak hogy a bukta ne legyen magányos. Éljenek a boldog békeidők.
Nem variálom túl. A kelttésztám már jól bevált, édesekhez ezt szoktam használni. Csempészek bele tejszínt, szerintem nagyon finom, puha lesz tőle a tészta, és egyébként is nem ÉGJEN hanem ÉLJEN a zsír. csakazértis. (Bocs, nincs jó hangulatom.)

Kakaós tészta és szilvás bukta
Kelt tészta hozzávalók: 60 dkg liszt, egy csipet aszkorbinsav, egy teáskanál sikér, fél kocka élesztő, 1 dl tej, 1,5 dl tejszín, 3 evőkanál cukor, 5 dkg olvasztott vaj, 2 teáskanál vaníliás cukor, csipet só, 1 tojás
Kakaós töltelék: 3 evőkanál kakaópor (én Hollandot használok mindenbe), 1 tábla étcsoki, 1 evőkanál porcukor, olvasztott vaj úgy 5 dkg
Szilvás töltelék: szilvalekvár (vagy ami van otthon, csak ne legyen túl folyós)

Az élesztőt langyos tejben felfuttattam. A lisztet átszitáltam, hozzáadtam a sikért, az aszkorbint, valamint a sót és a cukrot. Összekevertem, hozzáütöttem a tojást majd az élesztős tejet. Kicsit elkevertem és ment bele a tejszín is, valamint az olvasztott vaj. Bedagasztottam és kelesztettem langyos helyen egy órán át. Amikor szépen megkelt, kétfelé vettem. Kinyújtottam az egyiket téglalap alakúra. Megkentem olvasztott vajjal, megszórtam a porcukorral elkevert kakaóporral és rátördeltem a táblányi étcsokit. Feltekertem, mint a bejglit és feladaraboltam. Sütőpapíros tepsire kerültek. 
A másik tésztát szintén kinyújtottam. Kockákat vágtam, közepére egy teáskanálnyi lekvár (jó púpos kanál ám) és batyut formáztam belőle. Szintén sütőpapíros tepsire sorakoztak. Pihentek így még fél órát, majd lekentem tejszínnel. 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsültek.
 
  
 

2010. február 1., hétfő

Póréhagymás-tárkonyos raguleves csirkehússal

Nálunk minden hétvégén van egy biztos pont. A leves. A férjem ugyanis imádja, ezért minden szombat reggel fel kell tennem főni egy finom, húslevest, csontlevest, ragulevest, burgonyalevest, borsólevest...stb. Én annyira nem gerjedek a levesekre. A jó hús és csontlevest megeszem, na de azt sem mindig vagy minden hétvégén. Amit nagyon szeretek, az a tárkonyos raguleves, az a fincsin behabart, fehér...nyammi. Sajnos azonban a férjem nem szereti a tejfölös-tejszínes leveseket, csak azt az igazi húslevest alapú dolgokat eszi meg szívesen. Most sikerült egy olyan verziót összehoznom, ami mindkettőnknek megfelel. Kivételesen én is megkívántam a meleg levest, biztos emiatt a rettenetes fagyos időjárás miatt. Olyat szerettem volna, amiben van egy kis hús és nagyon megkívántam a tárkonyt. Az alábbi finomság lett belőle. Igazi, jó ízű, kicsit különleges, kicsit pikáns, kicsit húsos, kicsit tárkonyos. Már az illata is mesés volt. Egy hatalmas fazékkal pusztítottunk el családilag két nap alatt. ha már unod a húslevest, próbáld ki!

Póréhagymás-tárkonyos raguleves csirkehússal
Hozzávalók: 30 dkg csirkemell filé, egy szál póréhagyma, egy fej vöröshagyma, 10-15 dkg igazi vaj (a margarin ez esetben bűn), 3 szál sárgarépa, 2 kisebb szem burgonya, 2 szál fehérrépa, kis darab zeller, tárkony, ételízesítő, fehérbors, cérnametélt, esetleg tejföl a tálalásnál
Egy leveses fazékba dobjuk bele a tiszta vajat és olvasszuk meg. Karikázzuk fel a pórét, a répákat, daraboljuk fel a zellert, kockázzuk fel a csirkemellet.  Amikor a vaj teljesen megolvadt, dobjuk rá felkockázott csirkemellet és fehéredésig pirítsuk. Ekkor szórjuk rá a pórét, keverjünk rajta egyet, majd az összes többi zöldséget is adjuk hozzá. Kicsit pirítsuk össze, majd öntsük fel vízzel, hogy bőven legyen leve. Dobjunk bele egy fej vöröshagymát egészben, szórjuk meg ízlés szerint ételízesítővel és fehér borssal. Forraljuk fel, majd fedő alatt lassú tűzön főzzük, míg a zöldségek szinte teljesen megpuhulnak. Ekkor szórjuk meg ízlés szerinti mennyiségű tárkonnyal (én nem sajnáltam) és dobjuk bele a felkockázott burgonyát. Közben főzzük ki a cérnametéltet. Amikor a krumpli is megpuhult, zárjuk el a gázt. Sűrű, pórés, kellemesen vajas de nem zsíros levest kapunk. Cérnametélttel tálaljuk. Aki szereti, tehet bele egy kiskanál tejfölt. Én bevallom tettem bele, elkevertem és iszonyú finom, forró, illatos levest kaptam. 

Itt még nincs benne a tészta és tejöl