2010. február 5., péntek

Ricottas kagylótészta

Anno Rómában voltunk nászúton. Csak 5 napig voltunk ott, és ezalatt az öt nap alatt igyekeztünk mindent megnézni. Ez azt jelentette, hogy amint leszálltunk a repcsiről, rögtön városnézésbe fogtunk, aztán beestünk a szállodába és aludtunk. Reggel hatalmas, orbitális, mindent pusztító reggeli következett - hogy kibírjuk nagyon sokáig - és ismét útra keltünk. Este ágyba beesés, durmolás. Ebből azt akarom kihozni, hogy nem volt az a tipikus romantikus nászút. (Még a hazafelé tartó repülőutat is átaludtuk.) Nem voltak nagy romantikus összebújások, hangulatos vacsorák. Volt azonban sok-sok séta, gyaloglás, városnézés, Vatikán, Angyalvár és egyebek. Mégis, nagyon jó volt. Hiszen az a terv, hogy még jó pár évtizedig boldogítjuk egymást, lesz idő a romantikára is.
Na, Rómában egyetlen egyszer sem ettem jót. De komolyan. A pizza rettenetes volt, függetlenül attól, hogy tudom, a tésztának vékonynak kell lennie és nem kell agyonpakolni feltétekkel sem. De ott akkor is pocsék volt. Fűrészpor ízű. Brrrr....Aztán a spagetti. A férjem röhögőgörcsöt kapott, amikor kihozták a spagettijét az egyik étteremben és rögtön rendelt még egy adagot. Pedig annyira nem nagy étkű, de a két villányi cucc még nekem is kevés lett volna. A ráksalátámban a rák még konkrétan fagyott volt. Ez egy harmadik étterem. Kb. a második naptól kezdve csak reggeliztünk a szállodában és szendvicseken éltünk, akkora csalódás volt. A szendvicsek rendben voltak. Horror áron adták, de mégis. A látvány, a város persze kárpótolt mindezért. És biztosan velünk van a baj. Biztosan a magyar étkekhez vagyunk szokva, és biztos nem elég kifinomult az ízlésünk. Nem értékeljük a jót, közünk nincs az olasz gasztrokultúrához. Mert hallottam ilyen megjegyzést is, amikor egy olasz őrült barátnőmnek tálaltam fel a római kajára vonatkozó kritikát. Biztos vagyok benne, hogy vannak szuperjó éttermek, sajnos mi mindent elkerültük. Legközelebb majd kitartóbban keresgélünk, addig is marad nekünk a józan paraszti ízvilág.
Na de, kedves anyósom a házassági évfordulónk alkalmából meglepett minket valódi olasz kajával. És maradt egy csomó óriási kagylótészta, amelyet egyenesen Rómából hozott. Nekem adta. Én meg hasznosítottam. Hóvégén, amikor azt esszük, ami éppen megmaradt. :o) Maradt ugye az ajándékba kapott tészta, a bekerülési költsége máris nulla. Maradt egy zacskó ricotta. Meg pár szelet bacon még az előző hétről, azóta ott figyelt a hűtőben. Meg apu egy darabka szalonnája, amit ő ottfelejtett én meg kölcsönvettem, majd megadom alapon. Ez lett belőle.

Ricottás kagylótészta
Hozzávalók: 30-40 dkg kagylótészta, 25 dkg ricotta, 3 szelet bacon, 10-15 dkg zsíros háziszalonna, bazsalikom, tejföl, só, bors
A tésztát feltettem főni. Csak addig főztem, amíg éppenhogy kicsit megpuhult. A szalonnákat felkockáztam és egy serpenyőben zsírjára pirítottam, jó ropogós lett. A ricottát kicsit megborsoztam minimálisan sóztam, elkevertem bazsalikommal -sajna csak szárított volt otthon - majd ráöntöttem a szalonnából kisült zsírt. Elkevertem és utólag hozzáadtam a szalonnapörcök két harmadát. Ezzel töltöttem meg a tésztákat. A tésztákat olíva olajjal kikent jénaiba sorakoztattam, szorosan egymás mellé. Rászórtam a maradék szalonnát és egy tesákanállal tejfölt pakolásztam rá. Így toltam a sütőbe, 180 fokra, kb. 20 percre. Isssteni fiom volt!