Kompenzálok

Nemrégiben Kuttyogóval gyerekorvosnál jártunk és a doki tett egy megjegyzést, amely azóta sem hagy nyugodni. Elöljáróban annyit elmondanék - kövezzetek meg érte bátran, bár éppen ezért nem látogatok anyukás fórumokat - sosem akartam bezzeganya lenni. Jó anya sem. Egyetlen célom volt, mikor váratlanul kiderült, hogy gyerekünk lesz: elég jó anyja legyek. A sorsunk úgy alakult, hogy elég korán visszamentem dolgozni a kicsi mellől. Azóta sem bánom. Nem vagyok otthonülős fajta, nem vagyok tipikus anyuka, nem érzem jól magam más anyukákkal tisztelet a nagyon ritka kivételeknek, és szeressem bármennyire, az életemnél is jobban Kuttyot, egyszerűen képtelen voltam csak anya és feleség lenni. Így örültem, hogy a körülményeink miatt visszamehettem a munkahelyemre. Ezt pontosan tudja a doki is. Mármint, hogy dolgozom. Ám minden reggel felkelek, friss reggelit készítek a kölkedvénynek, megfőzöm a saját kis ebédjét, kikészítem az uzsonnát, hogy az éppen ügyeletes nagymamának semmi dolga ne maradjon az etetésen kívül. (Ugyanakkor sosem minősítem azokat, akik bébiételt adnak a gyereknek. Van, hogy nincs idő főzni, ezt is tudomásul kell venni. Én is próbáltam adni a kicisnek, de kiköpködte.)
Legutóbbi látogatásunkkor a dokinál, feltette a szokásos kérdést: mit, hogyan, mennyit eszik a gyerek. Elmondtam. Főzök, mindent lehetőleg frissen kap, lehetőleg saját péksüteményeket is, stb. Erre azt mondja a doktorka: Ugyan anyuka, ezzel csak azt kompenzálja, hogy amúgy egész nap magára hagyja és dolgozik. Ha magát ez megnyugtatja, keljen csak hajnalban.
Azt hiszem egy kicsit megnémultam, pedig rám ez nem jellemző. Való igaz, majdnem egész nap a munkahelyen vagyok, de velem ébred, együtt reggelizünk, együtt öltözünk fel. Délutén még van idő játzsani kicsit, együtt vacsizunk, fürdünk, alvás előtt még játszunk egy kicsit. Eddig azt hittem, ez így még nem tragédia. Így nagyon rosszul esett amit mondott. Úgy éreztem, semmi joga nincsen ahhoz, hogy így (le)minősítsen. Nem idegenre bízom a gyereket, a nagyszülők imádják. Belőlem lehetőség szerint csak a legjobbat kapja. Kiegyensúlyozott, egészséges, életvidám gyerek. De akkor is belémmart a bűntudat. Rossz anya vagyok. Illetve kérdezem. Rossz anya vagyok? Kompenzálok? És ha igen? Az baj? Baj, ha az egyik hiányosságot, más téren valami plusszal próbálom ellensúlyozni? Más anya is dolgozik, van aki bölcsibe adja a gyereket hát az is bűn lenne? Mert szerintem nem az. Fájt a megjegyzése, nagyon is. Mert engem eddig elégedettséggel töltött el, hogy a lehető legjobbat adom neki. Legalábbis a saját lehetőségeink, életmódunk szerint. Biztosan lehetne többet, jobbat, mást. De én eddig úgy éreztem, az ami most van...az elég jó. Napokba telt, mire túljutottam a beszóláson....de még ma is szinte naponta cseng a fülemben. Kompenzálok. Basszus.