A legtöbb szombat estét a barátainkkal töltjük, akik a szomszédunkban laknak. Összeér a kertünk, lassan kéne egy lyukat vágni a kerítésbe, vagy csinálni egy söntést, annyit járunk össze. És ez rendben is van így. Apukám szokta mindig mondani, hogy egy igazi jó szomszéd gyakran olyan, mit egy jó testvér. Igaza lehet. Mióta vidékre költöztünk - ami annyira nem vidék, hiszen Pest vonzáskörzet - kicsit elszakadtunk a régi barátainktól. Egyetlen barátnőm tart ki mellettem, bár ő több, mint barátnő, nevezetes sokat emlegetett Sly, gyerekem keresztanyja. A többiek - ha nem is voltak sokan - valahogy elmaradtak. De szerencsére ott van nekünk a kert túlsó végén ez a két ember, úgyhogy nem is bánom. Tudomásul kell vegyük, hogy az életben kapcsolatok, barátságok jönnek - mennek, minden életszakasznak megvannak a fontos emberei és csak nagyon kevesek maradnak örökre mellettünk. Azokat a keveseket kell igazán megbecsülni. Na, most hogy kifilozofálgattam magam, vissza a pogihoz.
Tehát barátokkal szombat esténként borozgatunk, csipegetünk és órákig jártatjuk a szánkat. Legutóbb is így volt és végre valahára elkészítettem Limara hagymás pogácsáját. Iszonyú finom lett - bár be kell valljam, szerintem egy kicsit túlsütöttem a hagymát és ettől kicsit keserkés lett. De a tészta annyira jó, hogy még másnap is puha és omlós volt. Vannak további terveim a tésztára nézve. Nem is bonyolítom a dolgot, Liamara receptjét megtaláljátok nála
ITT.
Az én művem pedig ez lett.
