2010. augusztus 28., szombat

Tejszínes-gombás tortellini

De rég ettem egy jó kis raviolit. Sóhajtotta egyik nap a férjem. Tudni kell, hogy véletlenül sem tud különbséget tenni a tortellini és a ravioli között, így rögtön tudtam, hogy tortellinire gondol, mert hogy raviolit még sosem tálaltam fel neki. Gondoltam, nem is hülyeség. Tényleg régen volt és nekem mellé rögtön a tejszínes hús kúszik be a képbe. Azt nagyon, nagyon, nagyon szeretem. Akkor szeretem, ha jó sűrű, mint amiben megáll a kanál. Sok-sok zsíros tejszínnel. És gombával, mert a gombát is nagyon szeretem. És baconnal, mert a tejszínes húsnak akkor van a legjobb íze, ha megbolondítja egy kis füstölt szalonna vagy sonka. És persze kell bele hús is, mert anélkül az egésznek semmi értelme. Tészta light. Hehe. Egy aggodalmam volt, a kölkedvény. Mivel messziről kerül minden tejes dolgot és egyszer már rápacsáltam nála a tejszínes hússal, nem tudhattam, mit fog reagálni. Ugye ez tejszínes hús, nem pörkölt. Sebaj, gondoltam, egy életem, egy halálom...ez lesz az ebéd. (Vészhelyzetre azért készültem, gondoltam, a tésztával nagyot nem tévedek esetében, pirítottam le pár kolbászkarikát, reszeltem sajtot, ez volt a B-terv. Szerencsére nem volt rá szükség.)
elkészült a mű. Férjem körbetapsikolta a tortellinit és megkérdezte, akkor sajt és tejföl? én meg fálháborodottan megfenyegettem a fakanállal, hogy ne merészeljen sértegetni, mégis minek néz engem, elvégre szombat van? hát nem néz ki belőlem egy normálisan elkészített hétvégi ebédet? Majd drámaian felemeltem a fedőt a tejszínes raguról. Az ő szeme könnybe lábadt, és megbánóan leült az asztalhoz, hogy akkor együnk. Mondtam neki, kifelé, még csak fél tizenkettő van. Majd ha harangoznak, ehetünk. Délben férjem füle kettéállt a nagy evésben, de a gyereké is. Letolt egy egész mély tányérral. Ja, vettem a tortellinit. Három zacsi volt összeragasztva az Auchan-ban, hülyének is megérte. Ezek ketten egy egész zacsit toltak le. Nem egy gazdaságos család. Mi lenne, ha még én is ennék?????????

Tejszínes-gombás tortellini
Hozzávalók: egy zacskó tortellini (esetünkben sonkás töltettel), 20 dkg császárszalonna, 80 dkg csirkemell filé, 0,5 dl zsíros tejszín, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, só, bors, kevés majoranna, friss bazsalikom és oregánó, pár szál friss kakukkfű, 1 csapott evőkanál liszt
A szalonnát felcsíkozom és zsírjára pirítom. Erre kerül a vöröshagyma apró kockákra vágva, valamint az átpasszírozott fokhagyma. kicsit keverem, majd jöhet rá a hús. Fehéredésig forgatom, sózás, borsozás, majd felöntöttem vízzel. Megszórtam oreganóval (sajna ebből most csak szárított volt otthon), majd fedő alatt lassú tűzön puhára főztem a húst. Amikor majdnem jó volt, beledobtam a lecsipkedett bazsalikomot és a kakukkfüvet. Visszatettem a fedőt és főztem még úgy 20-30 percet. Ekkor nagy lángra állítottam és kicsit elfőztem a levét. A tejszínt elkevertem a liszttel, takarékra vettem a lángot és a tejszínnel behabartam a húst. Összeforraltam és isteni finom lett. Egyfolytában a fakanalat nyalogattam.
közben persze kifőtt a tortellini is. bevallom én eléggé szétfőztem, mert a férjem úgy szereti, ha kissé mancsos. Meg a gyerek is. nekem meg tökmindegy, akkor még nagyon koplalda volt.

2010. augusztus 26., csütörtök

Tiroli meggyes kalács

Nemrég jártam Kelet-Tirolban. Na, ott ilyet nem ettem. A szálloda, haol laktunk nagyon szép volt, de akaja rémes. Ami fura, mert az utóbbi évek tapasztalata szerint azért tudnak arrafelé valamit. Nem a főételekre gondolok, hanem a szállodák salátabár kínálatára, a svédasztalra. Ebben a hotelben az esti salátabárnál két féle salátakeverék árválkodott az asztalon, valamin ízetlen paradicsom. Öntetben okésak voltak, az olajbogyó is isteni finom volt...de se husi, se sajt...se semmi...na jó, legalább volt némi pékáru. Mindegy is, éppen diétáztam, nem volt gond, hogy nem etetnek túl. Sosem tértem még haza egyetlen nyaralásból, hosszú hétvégézésből anélkül, hogy ne szedtem volna magamra másfél-két kilót. Itt fél kiló plusszal zártam, amit betudtam a vizesedésnek a töménytelen mennyiségű olajbogyó elfogyasztása miatt.
Már régen elmentettem magamnak ezt a receptet, csak a jó ég tudja, honnan. Tirolból hazaérve jutott eszembe. már úgyis nagyon vágytam volna valami finom kelt tésztára és mivel vendégségbe mentünk, gondoltam ez lesz a legtutibb. Szépen kis kalácsokat sütök és egyben elviszem. Meg is történt és volt is sikere. Anyukámnak is vittem egy egész rudat, ő is bepuszilta. Apa meg egy ültő helyében letolt szintén egy egész rudat. A gyerek kikérte magának, továbbra sem szereti a sütiket. (Neki sütöttünk szalonnát, sokkal jobban felizgatta a zsírtól csöpögő kenyér meg a szalonna. Ette sülten is, miután lelopkodta nyersen a vágódeszkáról és elbújva tömte magába. Mikor előkerült a sülő szalonna illatára, még akkor is olyan volt, mint egy hörcsög. A pofazacskójában tartogatta a szalonnát....rágcsálta vagy fél órán keresztül. Utána meg rárombolt a sült szalonnára és kimarta a kezünkből azokat a kenyérfalatokat, amelyek már áztak a zsírban. Nagyon gáz?
Azért íme a kalács. Isteni, tényleg.

Tiroli meggyes kalács
Hozzávalók: 2 dl tej, 2 tojás sárgája, 10 dkg cukor, 30 dkg kenyérliszt, 20 dkg rétesliszt, 1 kocka élesztő, csipet só, 4 dkg olvasztott vaj.
A vajas tésztához: 20 dkg rétesliszt, 20 dkg vaj.
A töltelékhez: 2 üveg meggybefőtt, 1 csomag vaníliás pudingpor, cukor, fahéj, mandula
A tejben felfuttatjuk az élesztőt, átszitáljuk egy tálba a kétféle lisztet. Beleütjük a tojások sárgáját, hozzáadjuk a cukrot, a sót, az olvasztott vajat, a végén nyakára öntjük az élesztős tejet és szépen kidolgozott tésztát dagasztunk. A tésztát meleg helyen hagyjuk kelni legalább a duplájára.
Addig is a vajat elmorzsoljuk a rétesliszttel, szépen simára összedolgozzuk és fóliába csomagolva a hűtőbe tesszük. Ha a tésztánk megkelt, kocka alakúra nyújtjuk. A közepére tesszük a vajas tömböt, majd ráhajtogatjuk a tésztát alulról, felülről és két oldalról. Így hagyjuk pihenni 15 percig. Ekkor kinyújtjuk és újra hajtogatjuk. Majd ezt háromszor megismételjük. Nagyon kell ügyelni és lisztezni, mert a vaj miatt a tészta nagyon ragad, tapad. Ha ezzel megvagyunk, négyfelé vágjuk. A két meggybefőttből az egyik üveg levét felfogjuk egy lábosba. Felfőzzük benne a vaníliás pudingot. (A meggylé 4 dl kell legyen.) Amikor kicsit kihűlt már a puding, belekeverjük a meggyet, megszórjuk cukorral és fahéjjal, jól elkeverjük. Kinyújtjuk az egyik tésztakupacot, az egyik szélére halmozzuk a tölteléket, a két végét behajtjuk, majd feltekejük. Sütőpapírral bélelt tepsire ültetjük. A többivel is így járunk el. lekenjük felvert tojással, majd ha akarjuk, megszórhatjuk mandulával. Én az egyiket szórtam, amásikat nem. 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük. A szeleteléssel várjunk, míg kihűl, mert nagyon omlós a tészta, forrón pedig a töltelék is folyik. Vaníliöntettel, fagyival vagy tejszínhabbal.

2010. augusztus 24., kedd

Brassói, ahogy mi szeretjük

Többször említettem már, hogy a gyerek szinte csak a pörkölt alapú dolgokat eszi meg. vagy ami piros. (Nemrég becsúszott a tejszínes, erről majd később.) Anyukám régen mindig olyan brassóit készített, ami pörköltesen szaftos. Kicsit ugyan könnyebb, mégis piros, leves, sűrű. Aztán valahová elkeveredtem vendégségbe, ahol a háziasszony közölte, brassói lesz a menü. Imádom, gondoltam, ebből baj nem lehet. Csakhogy, mint kiderült, a klasszikus értelemben vett brassói nem éppen olyan, amilyenhez én szokva voltam. nem igazán volt szaftos, inkább száraz pulykahús kockák voltak. Megettem, persze, de újra kellett értelmeznem mindazt, amit addig a brasssóiról gondoltam.
Viszont, én maradtam anyu verziójánál. Mert imádom kitunkolni a levét sült krumplival és mert vészhelyzetben ehető kenyérrel is. És mert a gyerek olyan lelkesen tömi magába ezt a fajtát sültkrumplival, hogy öröm nézni. Mint ahogy azt is, amikor zsíros kézzel és szájjal megmássza a fehér ülőgarnitúrát. Még jó, hogy bőr, csak idejében le kell törölni a pörifoltokat. Mára Apa is megbarátkozott ezzel a fajtájával a brassóinak, neki kicsit kevesebb levet, vagy szaftot merek a tányérra.

Brassói, ahogy mi szeretjük
Hozzávalók: 1 kg sertéscomb (nálunk ennél kevesebből nem készülhet), 1 kg krumpli (rosszabb esetben ennél is több), 1 fej vöröshagyma, 1 darab fehér paprika, só, bors, sok majoranna, piros arany, prios paprika, 2 darab paradicsom, olaj vagy zsír
Egy mélyebb serpenyőben megolvasztottam egy fakanálnyi mangalica zsírt. (Amíg kitart, ezzel főzök. Tudom én, hogy fasza az olíva olaj, de pörköltszerűségek esetében verhetetlen a mangalica zsír. És fogadni mernék, hogy van is olyan egészséges. Legalábbis én így döntöttem.) Apró kockákra vágtam a vöröshagymát, rádobtam a zsírra, feldaraboltam a paprikát, ezt is hozzáadtam. A paradicsom héját lehúztam, kimagoztam és a már fonnyadó hagyma-paprika keverékre dobtam. Jól összekevertem, majd hozzádobtam a kockákra vágott húst. Kifehéredésig kevergettem, majd megszórtam piros paprikával, nyomtam rá egy kis piros aranyat, jól elkevertem, sózta, borsoztam és felöntöttem annyi vízzel, amennyi éppenhogy ellepi. Megszórtam jó bőségesen majorannával és fedő alatt, lassú tűzön pároltam vagy másfél órát. Amikor a hús már puha volt, levettem a fedőt, felcsavartam a lángot és szépen addig kevergettem míg összesűrűsödött a leve. Sült krumpli volt mellé és naná, hogy koviubi.
A képen a gyereké látható. Apa tányérját esélytelen volt fotózni. (Én még fogyóztam.) Neki külön rakjuk a krumplit, hogy tunkolhasson. A műanyag meg muszáj. Néha eszébe jut felkapni a tányért és elszaladni vele. Pedig esküszöm, nem esszük el előle...

2010. augusztus 18., szerda

Spenótos omlett

Hogyan juttassunk spenótot a gyerek szervezetébe? Az enyém gyerekébe eddig viszonylag könnyen. Imádta a spenótot, akár hetente kétszer is. Készült már ezerféleképpen. csak úgy, zsemlével, tojással, hússal, bulgurral, tésztával. Aztán úgy pár hónapja a kölöknek csömöre lett és egyetlen kanállal sem volt hajlandó megenni. Még a csirkés-spenótos spagettit is kiköpködte, ami pedig addig nagy kedvence volt. Nem értettem ugyan, de tudomásul vettem, elege van. Viszont sajnáltam ezt a fajta szabotációt, mert mint Popeye óta tudjuk, a spneót az egy tök jó dolog. És azért is sajnáltam, hogy nem készíthetek neki többet, mert így nem nyalogathattam ki a tányérok aljáról a maradékot. ugyanis én is imádom, bármilyen formában, de legfőképp tésztával meg bulgurral. Apa utálja. Tipikus.
A napokban arra gondoltam, mi lenne, ha tennénk egy újabb próbát. Mostanában kicsit tartalmasabb vacsorákat kell készítenünk, mert a Kicsi nem éri be hideggel. Ugyanis nem nagyon uzsonnázik, következésképp estére igen éhes, de a szendvics az lassan nem opció számára. Meg számomra se, mert annyit és olyan sokáig eszi, hogy meg kell értsem, nem bírom vele jóllakatni. Úgyhogy mostanság vagy egy kis főzelék, vagy bundás kenyér, zöldséges sült krumpli és egyebek kerülnek a tányérjára vacsorára.
Tegnap pedig spenótos-sonkás rántotta lett a menü. Hirtelenjében fagyasztott spenótot vettem és abból próbáltam lefaragni két ujjnyi darabot. Kicsit aggódtam a spenót miatt. De az első falat után csak úgy nyakalta befelé, tömte mellé a sajtos kiflit, két kanállal nyomtuk befelé. Néha megkértem, hogy próbáljon már legalább rágni rajta néhányat, mert nyelte, mint kacsa a nokedlit. Szóval totális siker. Recept van, fotó nincs. Legalábbis a kajáról. Egyrészt esélytelen voltam, olyan gyorsan eltűnt, másrészt történt valami elállítás a gépen. Gyanítom, a kölöknek ehhez semmi köze és nem is a gépet láttam valamelyik reggel a kezében.

Spenótos-sonkás rántotta Kuttyogóknak (meg nagyoknak is, naná, de ezek itt a kétévesnek készült arányok)
Hozzávalók: 1 tojás, 4-5 dkg spenót (vagy a fene tudja mennyi, én a fagyasztott spenótból úgy két vastag ujjnyit törtem, faragtam, csiszoltam le), 2 szelet vöröshagyma, 1 szelet sonkafelvágott, pici só, pici olaj.
Egy serpenyőbe leheletnyi olíva olajat öntöttem, ezen elkezdtem kiolvasztani a fagyott spenótot. Mikor félig olvadt volt, rádobtam a kockákra vágott vöröshagymát, meg a sonkát. Jól elkevertem. Amikor a spenót már kiolvadt és a hagyma is megpuhult, felvertem egy egész tojást, ráöntöttem, elkevertem és készen volt a rántotta. Meg lehet bolondítani reszelt sajttal is, de Kuttyogó sajtos kiflit evett mellé, ő már nem kapott turbót.
Koktélparadicsommal nyomatja le a vacsit

2010. augusztus 14., szombat

Citromos-ricottás rácsos süti

Ennek a sütinek az alapreceptjét a mindmegettén találtam. Kénytelen voltam változtatni rajta, ott ugyanis túróval készült, márpedig anyukám nem eszi meg a túrót. Régebben bölcsödében dolgozott és ott nagyon sokszor adtak a gyerekeknek túrós dolgokat. Mivel többynire a dolgozók is azt ették, amit a gyerekek, anyukám egy életre megundorodott a túrótól. Pont így van a kakaóval is. A közelébe se bír menni.
Ennek a sütinek egy könnyű, linzerszerű tészta az alapja. Bevallom, rühellem készíteni az ilyesmit. Porlik, omlik, szakad, törik, utálom nyújtani is, mert tutira tapad-ragad és pont akkor zuhan ketté, amikor a tepsibe helyezném. Viszont nagyon finom. Rájöttem arra, hogy tök felesleges nyújtással vesződni. Egyszerűen sütőpapírt terítek a tepsi aljára, aztán kézzel belenyomkodom az alját. Mondjuk egy meggyes vagy almás piténél muszáj valahogy nyújtani a tetejét...de ennél rácsozni kellett és ez tényleg sokkal egyszerűbb. Lehet, a pitéknél is inkább ezt fogom csinálni. Mondjuk, biztos vagyok benne, hogy én csinálok valamit rosszul, míg mások arcukon üdözült mosollyal nyújtják, majdvarázsolják pehelykönnyű mozdulattal a tepsibe az ilyen linzer vagy pitetésztákat. Sebaj. Ja, és ricottát használtam. Anyu valamiért azt nem tartja túrónak.

Citromos-ricottas rácsos
Hozzávalók: 10 dkg finomliszt, 10 dkg rétesliszt, két evőkanál étkezési keményítő, 10 dkg porcukor, csipet só, 10 dkg vaj, 1 ek. tejszín vagy tejföl, 1 tojássárgája
A túrókrémhez: 50 dkg ricotta, 15 dkg cukor, 2 csomag vaníiliás cukor, 1 egész tojás szétválasztva plusz egy fehérje, 1 dl tejszín, egy evőkanál keményítő, 1 citrom héja lereszelve.
A kétféle lisztet és a keményítőt egy tálban elkevertem, hozzáadtam a cukrot és a sót. Belemorzsoltam a vajat, kicsit eldolgoztam, majd hozzáadtam a tojássárgáját és a tejszínt is. Jól összedolgoztam, aztán folpackba csomagolva betettem a hűtőbe.
A ricottás krémhez felvertem kemény habbá a tojásfehérjéket. A ricottát összedolgoztam a vaníliás cukorral, a cukorral, a tojássárgájával, a keményítővel és a citrom reszelt héjával. A végén pedig beleforgattam a tojáshabot. Kivettem a tésztát a hűtőből és körülbelül kétharmad-egyharmad részre szedtem. A tepsit kibéleltem sütőpapírral, majd a kétharmadnyi tésztát kézzel belenyomkodtam a tepsibe úgy, hogy legyen egy kis pereme. Erre került a ricottás krém, a tetejére pedig a maradék tésztából rácsokat sodortam. Kb. 40 percig sült. Ennek a sütinek tényleg az a titka, hogy nem szabad melegen felvágni, különben kifolyik a krém. Valójában másnap a legjobb. Én hűtőbe tettem és másnapra nagyon szépen megszilárdult, simán vágható volt. Málnávak vagy eperrel, esetleg tejszínhabbal is nagyon fincsi.

2010. augusztus 12., csütörtök

Tapsifüles és Bambi - Véres bejegyzés, csak erős idegzetűeknek

Készült néhány újdonság mostanában mifelénk....de fotó egy szál sem.
Apukámék szomszédjában egy erdélyi nyúltenyésztő család lakik. Nagyon édesek, kedvesek, helyesek, aranyosak. A nyulak is. Ha nincsenek otthon, apu eteti őket, sokszor Kuttyogóval együtt. Van úgy, hogy elhagynak egy-egy tapsifülest, de nagyrészt meg szokott lenni a kezdő létszám. Valamikor, az első etetések egyikén aput megharapta az egyik "baknyúl". Mikor hazaértek a szomszédok, apu nevetve mesélte nekik, micsoda baleset érte őt. A szomszéd meg azt mondta: Ne aggódjon S bácsi, levágom és nem bántja többet. Nahát ezt senki nem vette komolyan, egészen másnapig, míg a szomszéd beállított a bűnössel. Anyukám nem igen kedveli az efféle különlegességeket, közölte apuval, hogy az ő konyhájába bizony ez a nyúl se élve, de így holtan se teheti be a lábát és azzal a lendülettel elzavarta hozzám. Aput a nyúllal. Én is rá akartam csapni az ajtót nyulastól, mikor a férjem őrjöngve megragadta a nyuszit és többet el nem engedte. Beköltözött a fagyasztónkba, mert mint kiderült, az én uram imádja a nyulat. Egyből el is kezdett agyalni, milyen jó lenne egy finom vadas. Nem álltam készen erre a történetre, a nyuszkót tovább hűtöttük. Ám pár nap múlva apu újabb nyúllal állított be. Mint kiderült éppen vágási időszak volt a szomszédban. Lett kábé 5 nyulunk. Szépek, fiatalok és idősebbek is. A fiatalokat végülis megtartottam, az idősebbek anyósomnál landoltak. Épp vadas készül belőle. A fiatalabbakat pedig kirántottam. És óriási meglepetés volt. Nagyon szép, halvány, tiszta húsuk volt. A csontok mentén is tiszták voltak, szaguk pedig semmi. Nekem a csirke konkrétan büdös, a pulykaszagot is kiszúrom, de esküszöm, ennek semmi...Kezdeti lelkesedésem nem csillapodott, kirántottam szépen, és bepusziltuk sült krumplival. Picit édesebb talán az íze a csirkénél, de ezt csak az veszi észre, aki evett már mindkettőt. Pár hete például Tirolban voltunk, az ottani Grand Hotelben ebédre tálaltak fel nyulat. Volt, akinek fogalma sem volt róla, hogy az nyúl, simán azt hitte csirkét eszik. Volt pillogás, mikor valaki felhomályosította. Nos, ez volt sztorink a nyúllal. Jöhet Bambi.
Kép innen

Párom és a barátja kitalálták, milyen fasza dolog lenne vadászni. A barátunknak volt is kapcsolata, megbeszélték az egyik rokonával, hogy egyik reggel - mármint hajnalban - kimennek, lőnek, feldolgozzák az állatot és jönnek haza. Mielőtt bárki orvvadászattal gyanúsítana, minden szabályos rendben, engedélyekkel folyt, a két delikvens csak megfigyelő lehetett. El is indultak még valamikor télen. Több réteg alsó és felső ruházattal.Férjem ugyan nem találta a sapkáját meg a kesztyűjét, de úgy érezte nem baj. Én éreztem, hogy baj lesz ez még, de annyira álmos voltam, hogy nem bírtam reagálni. Úgy tervezték, délre hazaérnek az állattal. Aha. Pár óra múlva csöng a telefon és a férjem fogvacogással fűszerezett hangon közölte, hogy a ..va őzek sehol nincsenek. Egyhelyben állnak órák óta, se mozogni, se beszélni nem lehet. Cseppet fázik. Nem sokkal később hazatértek a nagy vadászok, még csak nem is láttak őzet. Ha jól emlékszem, egy hétig tartott, mire a két srác felolvadt. Ezt elmeséltük apukámnak, aki másnap kocsiba ült és lement vidékre a szülőfalujába. Pár óra múlva egy fagyasztott őzzel tért haza. Naná, hogy van a családban vadász. Eszembe se jutott. Épp volt neki kéznél őz. Ő is beköltözött a fagyasztóba a nyúl mellé. Majd a barátainkkal egyik szombaton elhatároztuk, hogy őzpörkölt lesz bográcsban.
Én már szerdán kivettem őzikét a ládából. csütörtökre kiolvadt és elkezdtem bontani, hártáyzni, darabolni. Egy egész őzet. Okés, nem volt ez olyan nagy, de csak volt négy combja, gerince, meg miegymás. A gerincet apuval balta segítségével feldaraboltuk, a többit kockáztuk. Készítettem egy pácot: olaj, borókabogyó, bors, babérlevél, vad pác (készen vett tasakos), és friss rozamringlevél. Jól összeforgattam és szombatig a hűtőbe került. Mindennap egyszer átkevertem. Az őzgidácska sete-suta című melankólián gyorsan túlléptem. Iszonyú erős szaga volt, ez nálam mindent elnyomott. A végére bevallom, forgott a gyomrom és úgy éreztem én ebből egy falatot sem bírok enni. Szombaton aztán még a következők történtek. Füstölt szalonna pirult a bográcsban, rajta vagy 3-4 fej kockákra vágott vöröshagyma. Került rá pirospaprika, ment bele vagy 3 fej zeller, és 6-7 szál sárgarépa feldarabolva. Fűszerezséhez kis sót, majd egy üveg vörösbort, fűszerköményt, még egy kis babérlevelet használtunk. 4 órán át főtt a bográcsban. Amire elkészült, volt bennünk is némi alkoholtartalom nem csak a bográcsban. Az íze pompás volt. A hús omlós lett és a világon semmi mellékíze nem volt. Apukám azt mondta - naná, hogy kapott kóstolót -, hogy megkockáztatja, hogy életében ilyen finom pörit nem evett. halleluja.
Miután én nem kevés házi vilmoskörte pálinkán voltam túl gyakorlatilag éhgyomorra, kicsit túlsütöttem a sütőben a gerincet. Mert, hogy a gerinc a sütőbe került, kis mangalica zsírral, friss rozamringgal. Ezt megkóstoltam - hátha felszívja a páleszt, de asszem esélye sem volt - nekem olysmi íz volt, mint a májnak. nem éreztem kellemetlen mellék vagy utóízt. (Bár lehet, ennyi alkoholtól más sem érzett volna. Az este végére mindenáron meg akartam etetni a szomszédban lakó általunk csak Róka családnak nevezett lakók nyulát a kuytájukkal, pedig nem vagyok egy vérengző alkat.) Szóval, a cucc rendben volt. De most egy ideig jó lenne stabilan csak disznót meg csirkét enni. A különlegességek ideje részemről egy darabig lejárt.
Kép innen

2010. augusztus 6., péntek

Gyors melegszendvics

Egyik szombat este a gyerek kiküldetésben volt. Mi a Zapjával maratoni dvd-zést terveztünk. Előtte az egyik bevásárlóközpontban kóboroltunk, vásárolnunk kellett pár dolgot. Eljátszottunk a gondolattal, hogy beülünk moziba. De éhesek voltunk, ott meg csak kukorica van. Meg az a nacsosz vagy mi a franc, amiből kábé öt adagot bírnék megenni együltő helyemben, ahhoz meg egyrészt drága, másrészt kettőnknek csak négy keze van, harmadrészt, elképzelem mennyire nézne ránk hülyén a biztonsági őr. Mondjuk ez érdekel a legkevésbé, mondtam volna, hogy kívánós terhes vagyok. (Mert volna szólni mondjuk.) A gyorséttermek kínálata nem volt túl meggyőző, engem egy-két filmen kívül a mozibajárás sem izgat fel, ráadásul ott mindig hideg van én mindenhol meg akarok fagyni függetlenül a 40 foktól. Villámgyorsan lebeszéltük magunkat a moziról, irány a kölcsi. Kivételesen sikerült olyan filmet is találni, amit mind a ketten megnéztünk volna. Olyan ritka ez, mint a rózsaszín holló. Otthon aztán bekukkantottunk a hűtőbe. Rengeteg maradék sajt, maradék felvágottak. Maradék szendvicskenyér, tévedésből vettük. Ez lett belőle. Agyonnyomtam kecsappal. Imádom. Ropogós meg minden.

Melegszendvics
Hozzávalók: szendvicskenyér, maradék felvágott, maradék sajt, vaj, paprika, tojás megfőzve, paradicsom (paprikából csípős)
A kenyeret megkenjük vajjal, rátesszük a felvágottat, tojást, paprikát, paradicsomot és jól beterítjük reszelt sajttal. Sütő, 180-200 fok. Ropogjon. Tunkoljunk mustárba, majonézbe vagy kecsapba.
Így nézett ki sütőbe tolás előtt
Így meg utána

2010. augusztus 4., szerda

Újra a fronton - Dunahullám

Több, mint egy hónap eltelt azóta, hogy utoljára erre jártam. Több oka van. Az egyik, hogy egyszerűen nem volt kedvem blogolni. Készültek dolgok, sütik, ez meg az...csak megzenésíteni nem volt hangulatom. Nem mellesleg belevágtam a szülés után rajtamragadt ucccsó öt kiló ledobásába. Most, hogy közeleg a gyerek második szülinapja, nem nagyon van már mentségem a súlyfeleslegre. Jelentem, ötből négy sikerült. Lehet, ezt az egyet már megtartom kabbalának. Éhezve pedig pontosan elég volt sütni-főzni a családnak, kiszúrás lett volna saját magammal még azokat a képekete nézegetve nyált csorgatni, amelyek csupa olyan dolgot mutatnak, amelynek csak szolídan mentem a közelébe. Most, egy kicsit megpihenve újra felveszem a fonalat. Be kell valljam, túl bonyolult ételeknek, süteményeknek nem vágtam neki. Nem volt kedvem dagasztani, hajtogatni, simítani, lapítani. Maximum kevert tésztás sütiket gyártottam, vagy olyat, amit csak bele kellett nyomkodni a tepsibe. És végre beszereztem egy kisebb méretű tepsit, mert untam, hogy vagy dupla adag alapanyaggal kell dolgoznom, vagy minden sütim mélynövésű az óriástepsik miatt. Így egy kicsit kevesebb a darabszám, de azzal nyugtatom magam, hogy az én részem tulajdonképpen megmarad.
Az új tepsit többek között ezzel a Dunahullámnak nevezett sütivel avattam fel.

Dunahullám
Hozzávalók: 25 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 6 tojás, 1 csomag sütőpor, 30 dkg liszt, 2 csomag vaníliás cukor, 2 ek. holland kakaópor, 25-30 dkg magozott, cukrozott, fahéjjal hintett meggy
Elkészítés: A vajat habosra keverjük a cukorral. Egyenként hozzákeverjük a tojások sárgáját, a fehérjét félretesszük. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, majd óvatosan hozzáforgatjuk az időközben kemény habbá vert fehérjéket. A masszát most kétfelé vesszük. Az egyikbe belekeverjük a vaníliás cukrot, a másikba pedig a kakaóport. A fehér masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk. A tetejét kirakjuk a meggyel, majd beterítjük a kakaós masszával. Én egy hegyes késsel kicsit elkevertem, hogy márványosabb legyen, lehet tök felesleges volt. 200 fokon sütjük készre, nekem kb. félidőnél le kellett takarjam, mert úgy éreztem, kezd égni a kakaós teteje. Elég sokáig sült, majdnem 40-45 percig, muszáj volt fóliával lefedni. A tepsiben hagytam hűlni. Nagyon gyors és egyszerű, nemsokára megint elkövetem, de kakaós rész nélkül. Lehet becserélem fahéjra.

2010. július 3., szombat

Szottyos-mancsos tarhonya :o)

Férjem szeret bográcsban pásztor tarhonyát készíteni. És is szeretem, amikor készít, imádom a tarhonyát. De én olyan mancsosan szeretem. Sok helyen a tarhonyás hús kicsit száraz....nekem olyan, mint a száraz rizses hús, csak tarhonyával. Én azt szeretem, ha lehet kanállal enni és kicsit csorog az államon a pöriszaft, nem azt, amikor vizet kell innom minden második korty után, mert torkomon akad egy rizs vagy egy tarhonya darab. Olyankor annyira nőies vagyok, hogy a párom néha röhög rajtam és azzal viccelődik, hogy mennyire gerjed erre az erotikus szürcsölésre. Na ja. Ekkor vetem be a gyereket, aki még nálam is maszatosabban tud enni. Teljes a gyönyör. Most, hogy ilyen eszelős időjárás volt és hol száz ágra sütött a nap, hol rohantunk a szomszéd utcából a gyerek tütüjével, mert ránk szakadt az ég, nem mertük megkockáztatni a bográcsot. Én viszont megkívántam a tarhonyát. Nagyon. Mivel a húson kívül minden volt otthon, még költséghatékonynak is ítéltem meg, ami hó végén fontos tényező. Vettem egy kiló sertéscombot, előkaptam a Szlovákiából menesztett öntöttvas lábasomat - ami már félüzemi méret - és rittyentettem egyet. Nem csináltam még tarhonyát. Anyukám azt mondta, engedjem bő lére a pörköltet, mert a tarhonya sok levet szív fel. Na, olyan bő lére engedtem, hogy kábé fél litert ki kellett meregetnem és még így is olyan szaftos-mancsos lett, hogy volt minek fröcsögni-csorogni. Férjemnek kicsit szottyos volt, nekem meg a kölöknek pont így jött be. A gyerek egyébként sem eszik meg semmit, aminek nincs egy kis szaftja, úgyhogy túlerőben voltunk, Apát meg lekenyereztük almapaprikával.

Szottyos tarhonya
Hozzávalók: 1 kg sertéscomb, fél tasak tarhonya, egy kis konzerv sűrített paradicsom, egy kávéskanál piros arany, egy paprika, egy hagyma, két evőkanál kacsazsír (vagy bármilyen, nekem ez volt tartalékban, tökre bio, én csináltam), ételízesítő, piros paprika, 1 gerezd fokhagyma
A zsírt megolvasztom és megfuttatom rajta az apróra vágott hagymát és a felkockázott paprikát. Amikor már üveges, hozzáadom a sűrített paradicsomot, majd rádobom a húst. Mehet rá a piros arany is, az egészet jól összekeverem, megforgatom és megszórom piros paprikával. Felöntöttem bő másfél liter vízzel. Ez sok. Egy lityi is elég. Vagy amennyi kicsit bővebben ellepi. Beledobtam egy gerezd fokhagymát, megvártam míg összeforr, aztán fedő alatt, szépen lassan félpuhára főztem a húst. Amikor már olyan állaga volt - nekem úgy 1-1,5 óra - kevés olajon megpirítottam a tarhonyát és beleöntöttem a pörköltbe. Feljebb vettem a lángot és majdnem folyamatosan kevergetve megvártam, míg megfő a tarhonya is. Amúgy tényleg sok folyadékot felvesz. Én néha, mikor meguntam a kevergetést, takarékra vettem és visszatettem rá a fedőt. Biztos így is meg lehet csinálni, én kombináltam a kevergetős és fedő alatt érlelős módszert. Nekünk jó volt. 
Annyira ettük, hogy már csak a fazékban maradt összeállt adagot sikerült fotózni. Innen nézve tökre sólet külseje van. Vagy csak nálunk szottyos minden?

2010. június 30., szerda

Hamis gulyás a gyereknek

Fura ez a gyerek. Az egy dolog, hogy most éppen nem eszik. 6 falatra van limitálva, utána csak köpköd. Volt már olyan, hogy három féle ételt vonultattam fel neki vacsorára. Az ízlése amúgy is elég hektikus, de amit most művel, az mindenen túltesz. Csodálom, hogy még épségben van. Oké, van rá mentsége. Ha jól veszem észre, jön a foga. Ez nem újdonság, van már annyi foga, hogy ihajj, mind úgy jött ki, hogy szinte észre sem vettük. Na, ezt most nehéz lenne figyelmen kívül hagyni. Borzalmasan nyálzik, ami egyrészt zavarja őt, másrészt komoly meló a rá felügyelő nagyszülőknek óránként rábírni az átöltözésre, mert eláztatta a pólóját. (Az evésen túl öltözködni sem nagyon szeret.) Aztán meg a kis ujjaival mutogatja a száját, meg kívülről a fogait. Szóval ha tudna beszélni, tutira azt mondná, Nyanya fáj a fogam. De én nagy nehezen így is lefordítottam. Itatom, hogy legalább ne száradjon ki és próbálok valami olyat beletuszkolni, amit szeret. Na, ez nem túl sok minden. Az utóbbi időben csak a pörkölt alapú ételeket preferálja. Vagyis gulyásleves, pörkölt, paprikás krumpli, brassói. (Mi ezt is pörisen nyomjuk.) Néha duzzogva rakott krumpli, de legutóbb azt se kérte. Egyszer fasza anyuka akartam lenni és lefagyasztottam kis adagokban pörkölt alaplevet. Hogy majd tök jó lesz csak elővenni, aztán hozzáönteni az éppen aktuális húshoz, és milyen gyorsan kész lesz így minden. Aha, ahogy én azt gondoltam. A kölök nem hajlandó semmiféle felengedett trutymót megenni. Mondjuk megértem. Én sem. Nekem minden lefagyasztott, felengedett kajának fura mellékíze van. Kivéve a lecsót, de azt olyan erősre csináljuk, hogy mást úgysem lehet érezni rajta, attól csak úgy simán hörgünk. Nos, mivel ennyivel sem vagyok előrébb, ezért mindig jöhet a pöri alap készítése, vagyis úgy kétnaponként. Hogy mi lesz belőle, csak félúton derül ki, mikor a vöröshagyma dinsztelése közben bekukkantok a hűtőbe. Az egyik ilyen ez a hamis gulyásleves. Nem csak gyerekeknek.

Hamis gulyás Kuttyogónak
Hozzávalók: Fél fej vöröshagyma, kevés olíva olaj, piros paprika, fél tv paprika, 2-3 teáskanál konzerv sűrített paradicsom (nekem a kicsi konzerv tökre méret, pont gyerekadagnak való), pici csemege piros arany, sárgarépa, fehérrépa, zellergumó, 20 dkg csirke vagy pulykahús, ételízesítő, nagyon kevés bors, egy kis gerezd fokhagyma, krumpli.
Kevés olívaolajon megdinsztelem a kockákra vágott vöröshagymát, rádobom a felkockázott paprikát, majd amikor már üveges, hozzákeverem a sűrített paradicsomot. Erre kerül a felkockázott hús valamint a felkarikázott, darabolt zöldségek. Kicsit átforgatom, adok hozzá kevés piros aranyat, egy mokkáskanálnyi piros paprikát és alaposan felöntöm vízzel. Beledobom azt a pici fokhagymagerezdet.Megszórom kis ételízesítővel, borssal, megvárom míg összeforr, azután fedő alatt, takarék lángon mindent szépen összefőzök. A legvégén adom hozzá krumplit. Ha ez is megpuhult, készen vagyunk. Kutty kenyérrel eszi. Próbáltam megszórni friss petrezselyemmel, de nem nyerte el a tetszését. 

2010. június 29., kedd

Tonhalas bulgur

Ez igazából az én ebédem volt. Hétköznap nem nagyon főzök, max a gyereknek. A férjem a hétvégi raktározásból él, én viszont hétköznap próbálok egy kicsit visszafogottabban enni, hogy aztán nyugodtan habzsolhassak hétvégén. (Na jó, annyira nem nyugodtan, de így még mindig jobb, mint 7 napból 7-et végigzabálni.) Nem nagyon szeretek kimenni kajáért. Egyetlen hely van, ahova szívesen megyek, az a kínai. Imádom a levest, meg a csípős húsokat. Meg a párolt salátát. Meg az árait. Egy fél adag bőven elég mindenből. Nem tartom túl emberbarátinak, hogy ha lemegyek a büfébe, veszek egy salátát 600-ért, amiben van néhány másnapos salátalevél, egy kis sonka, sajt, esetleg tojás, meg mellé egy kefir min. 300 (mármint a kaukázusi), esetleg egy szendvics ha nincs kefir, egy pohár üdítő máris egy ezres fölött vagyok 200-300-al. Ez se nem meleg étel, se nem akkora adag, hogy délután háromkor ne akarjam megzabálni az iratkapocsgyűjtőt az asztalomon. Szóval vagy kínai, vagy batyu otthonról. A batyu otthonról-ra pont tíz percem van. Ez egy olyan kaja. A bulgurt imádom, pillanatok alatt készen van, finom, csúszik és én még önmagában is képes vagyok megenni. Van, hogy csak egy kis sajtot dobok rá, amit ráolvasztok a munkahelyi mikróban, ilyenkor paradicsomot eszem mellé. Van, hogy kölök maradék spenótját keverem hozzá. Azt imádom nagyon. Ez meg tonhallal készült, na meg egy kis pestoval. A Sparban vettem a múltkor egy kis Spar gazdaságos pestot. Nem emlékszem már, mi volt a célom vele, de biztosan a bulgurt készültem feldobni vele. Most volt még otthon tonhal is, azt meg amúgy is imádom. Íme, egy kis könnyű, gyors hétköznapi ebéd...vagy vacsi.

Tonhalas bulgur pestoval
Hozzávalók: 2-3 teáskanálnyi pesto (bármilyen, paradicsomos is lehetne, ez most bazsalikomos volt), 1 doboz tonhalkonzer, egy kávéscsészényi bulgur, ételízesítő
Nagyon pici olívaolajat hevítünk egy kisebb lábasban, erre öntjük a bulgurt, mepirítjuk, majd kétszeres vízzel felöntjük, megszórjuk ételízesítővel, finnyásabbak sóval, borssal. Forrás utánig még egy-két percig főzzük, aztán elzárjuk a gázt, rátesszük a fedőt és magára hagyjuk, amíg az összes vizet magába szívja és szépen megpuhul. Ha ez megtörtént, hozzákeverjük a pestót, valamint a tonhalkonzervet. ez utóbbit levestől, mindenestől. Jól elkeverjük és készen van. 

2010. június 25., péntek

Epres sajttorta

Hasonló volt a szülinapi tortám. amit magamnak sütöttem. Mert ugye senkinek nem jutott eszébe, hogy arra a bizonyos harmincadikra csak kéne egy nyavalyás torta egy nyamvadt gyertyával. Amúgy nincsenek nagy igényeim, egyetlen szülinapomra sem igényeltem a felhajtást, de ez a harmincadik, amin még mindig rinyálok, mély nyomot hagyott bennem. Szánalmas vagyok? Ja. Ostoba dolog ennyi idő után is ezen rágódni, de mit tehetek róla, sokszor eszembe jut. Különösen, hogy egy régi barátnőm hívott, menjek el a 30. szülinapi bulijára. Aha, olyat én is akartam. Mennék is meg nem is. Mennék, mert Málna mégiscsak a barátnőm és jó lenne találkozni, de nehéz szívvel indulok el, mert amilyen önző dög vagyok, végig magamat sajnálnám, amiért nekem ilyen nem jutott. (És egész este a férjemet cseszegetném, miért nem jutott neki eszébe ilyesmit szervezni, ahelyett, hogy deportáltak.) Na de épp Málna mondta, hogy nem félig üres hanem félig tele. Mármint a pohár. A világ legostobább teremtése lennék, ha ilyesmin problémáznék, amikor másoknak egész életét tette tönkre az a szemét eső, aminek még most is van pofája esni. Csakis hálás lehetek a sorsnak azért, amilyen életem van. Tulajdonképpen csak azon aggódom, mi van, ha a következő életemben majd minden pont annyira szar lesz, mint amilyen rendben van most. Nem azt mondom, vannak nehézségeink. Hitelt nyögünk - nem is keveset hála a mocsok svájci franknak - gyereket nevelünk, szülőket istápolunk, támogatunk, melózunk, nem járunk különösebben szórakozni, vacsorázni, nyaralni - nem mintha bármelyik is hiányozna - nem költünk vagyonokat luxuscikkekere - oké, ez egy kicsit fáj - de van egy csodálatos, egészséges gyerekünk, szép házunk, munkánk és kellő erőnk, hogy napról napra nekünk megfelelő körülmények között éljünk. Nem vágyom többre. Nem vágyom medencére, bár egy szupi kemence tetszene a kiskertben. :o) Mindig féltem a túl sok pénztől. Egyrészt, a sok pénz megváltoztat és általában nem jó irányba. Ha volt körülöttem egy-két olyan család amely brutális módon meggazdagodott, ott mindig voltak válások, elkallódott, semmirekellő , harminc-negyven évesen is szülőket fejő gyerekek, botrányok. Ha sok a pénz, mi a csudának örül az ember? Mert én úgy örülök, hogy a férjem megvette nekem minden esemény nélkül anno a Twilight második részét, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. Tudta, hogy az én költségvetésembe nem férne bele, sajnálnám a rá kiadott pénzt, erre megvette a megjelenés napján. Ha sok pénzem lenne, hová tűnnének ezek az örömök? A férjem szokta mondani, csak erő és egészség legyen, a többit majd megoldjuk. Így van. És mindezek után jöjjön a tortám. Iszonyú finom volt.

Epres sajttorta
Hozzávalók:30 dkg győri édes zabkeksz, 20 dkg vaj, 20 dkg liszt, 3 egész tojás, 75 dkg mascarpone (oké, ez nagyon húzós, de a Lidl-ben lehet kapni olcsó mascarpone jellegű krémsajtot, kábé feleannyiért, mint mondjuk a Szarvasi, ami néha még keserű is), 15 dkg porcukor (én édesen szeretem), 2,5 dl habtejszín, 1 teáskanál sütőpor, 1 citrom reszelt héja, kb. 10-12 szem nagyobb eper félbevágva, de tök rendben van bármilyen más gyümölccsel is. 
A kekszet a vajjal egy kicsi aprítógépbe tettem és alaposan összedolgoztam. A kezemmel még masszássítgattam és belenyomkodtam egy előzőleg kivajazott és kilisztezett tortaforma aljába. A mascarponét habverővel alaposan elkevertem a porcukorral és a tojással, hozzáadtam a reszelt citrom héját. A tejszínt alaposan felvertem, majd hozzákevertem a mascarponéhoz. Beleforgattam a lisztet is, majd nagyon óvatosan beletódobáltam a félbevágott epret és óvatosan éppenhogy forgattam rajta még egyet. Nagyon izgultam, mi lesz vele így, ebben az állagban, de láss csodát. 160 fokon majdnem egy órát sütöttem, de 45 perc a legkevesebb. Én akkor, amikor láttam, hogy barnul már a teteje, letakartam alufóliával, mert aggódtam, hogy megég. Bevallom, nem bírtam kivárni, míg kihűl, és még melegen megvágtam. Ekkor még folyós volt, már csak az eper miatt is, de másnapra tökéletes állapotba került. Szóval, bármily csábító is, türelem tortát terem. :o) (Hű, ez nagyon rossz volt.) 

2010. június 23., szerda

Bécsi perec

Na, most, hogy a sok szép, kedves és egyetértő levél után felszívtam magam, újra a fronton. Ma reggel várt rám néhány kedves sor vadidegen emberektől, és ez annyira fellelkesített, hogy bár csak hétfőre terveztem, de azért íme egy újabb recept.
Kuttyogó imádja a sajtos dolgokat. Sajtos pogácsát, sajtos stanglit, perecet. Általában a sarki kis közértben szoktuk megvenni. Mivel napközben a nagyszülők vigyáznak rá, az a délelőtti program, hogy elsétálnak a sarki általam csak Kis Piszkosnak nevezett boltocskába és vesznek valami Fornettis pogit. A kölök lepacsizik az eladóval, bevizsgálja a kínálatot és kezében a zacskóval távozik. Másfél éves, de már magától odatalál, tulajdonképpen nem is tudunk elindulni sétálni anélkül, hogy be ne ugorjunk a Kis Piszkosba vagy a mellette lévő zöldségesbe. Van egy kis zöld tütünek becézett három kerekűje. Ez az a fajta, amit a szülő is tud tolni. Na, ezzel nyomjuk a köröket ott a környéken és amint elérünk a pénzköltő egységekig, már pattan is le róla. Saját döntésköre, melyikbe tér be.
Na, de ez nem is lényeg. Ha épp nem onnan szerezzük be a napi pékárut, akkor én viszek neki a munkahelyem melletti pékségből. Nagyon finom a bécsi perecük, kölök egy egészet bír megenni uzsi gyanánt. Teljesen kényelmes, napi egy-egy perecért nem állok neki sütögetni, így legalább mindig friss. Egyik péntek délután a szomszéd gyerekek is ott tébláboltak nálunk, bandázás volt, de nagy. A szomszéd kicsi megérdeklődte, sütök-e valamit. Mákja volt, mert épp aznap nyomtattam ki a Bécsi perec receptjét, gondoltam, a hétvégén megsütöm, így lesz a Kuttyogónak is és jut belőle nekünk szülőknek is az esti filmnézéshez. Megfordult a fejemben, hogy lefagyasztom, de ismerve a családot, a barátokat, ehhez ipari mennyiség kellett volna. Ahhoz meg idő nem volt. A programot előre hoztam. Egyáltalán nem nagy meló, nekem legalábbis pikk-pakk megvolt, bár egy kelesztési fázist kihagytam a nagy érdeklődésre és türelmetlenségre való tekintettel, meg hát legyünk őszinték elfelejtettem. Ettől függetlenül finom lett, jó tömény, jó sajtos. A gyerekek csak úgy falták. Meg a szülők is. Az esti filmhez kukoricát pattogtattunk. Vajasat, sósat. (A sarki Intersparban a Spar gazdaságos kukorica 89 Ft. Mindig tartok otthon vagy öt csomagot, imádom.)

Bécsi perec
Hozzávalók: fél kiló búzaliszt, 1 csomag élesztő, 2,5 dl tejszín vagy tej, én kábé fele-fele arányban használtam, 5 dkg vaj, 1 mokkáskanál só, 1 liter langyos víz, 3 tk. szódabikarbóna, renegeteg reszelt sajt (lehet füstölt is)
A lisztet elvileg le kellett volna szitálni, erre nem volt idegrendszerem. Kb. 1 deciliternyi tejben megfuttattam az élesztőt. A lisztre öntöttem kb.1,5 deci tejszínt, hozzáadtam a megolvasztott vajat és a sót, majd beleöntöttem az élesztős tejet. Ha kevés lenne a folyadék, pici tej vagy tejszín kerülhet még bele. Kézzel összegyúrtam, aztán beledobtam a kis konyhai gépembe, amely szépen összedagasztottam Bevallom, talán a gép dagasztás miatt, de nekem pici tej még kellett bele. Amikor ez megvolt, egy tálba borítottam és hagytam kelni úgy 20 percet. Csalásként kicsit befűtöttem a sütőt, épp hogy csak meleg legyen és beletettem a dagasztótálat a tésztával együtt, így 20 perc alatt szépen megnőtt. Az idő leteltével kivettem a tálból. Feltettem forrni az egy liter vizet a szódabikarbónával együtt. Egy nagyobb tepsire sütőpapírt tettem. Ezeket fontos ám előre elintézni...Na, a tésztából nekem 8 kis gombócot sikerült leválasztani. Ezekből sodortam hosszú rudakat és perecet formáztam belőlük. Na, itt jött volna a második 20 perces kelesztés, ami kimaradt. Amikor a víz felforrt, beledobtam egyesével a pereceket, megvártam míg feljönnek a víz felszínére, hagytam úgy 20 másodpercig lebegni, aztán egy szűrőkanállal kiemeltem és rátettem a sütőpapíros tepsire. A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A perecek tetejét bőségesen megpakoltam reszelt sajtta, szinte eltűntek alatt, de a kölköknek bejött. Nagyon gyorsan, úgy 20-30 perc alatt gyönyörűre sültek.

2010. június 22., kedd

The new one

Szükségem volt egy kis időre, hogy átgondoljak néhány dolgot. Hogy akarom ezt vagy sem. Arra jutottam, igen, de teljesen más feltételekkel, mint eddig. Kicsit megülte a gyomromat néhány dolog, hogy stílusos legyek. Valahogy úgy tűnt, itt csak az ér valamit, aki maga főzi be a paradicsomot, aki házi vegetát vakerál, aki paradicsomot, meggyet, cseresznyét főz be, aszal, pürésít stb. Csak magyar termék a nyerő, zacskóból nem főzünk, mert fúj, abban lakik az ördög. Én meg erre azt mondom, éljenek a képmutatás bajnokai. Annyira nyomasztóvá vált számomra ez az egész, hogy felfordult a gyomrom. Amikor már írni is megfontoltan írtam, visszafogva szavakat, mondatokat, gondolatokat, amikor nem mertem leírni ha konzervhez nyúltam, akkor végleg eltört a mécses. Én ezt a blogot a magam szórakoztatására szántam, már bocsássa meg a blogger társadalom. Nem akarok megfelelni senkinek. Nem akarom szarul érezni magam amiatt, mert nem tudok napi szinten piacra menni, csak a közért esik útba, ott meg igenis lekapom a polcról a sűrített paris konzervet, nem akarok kevesebb lenni azért, mert megveszem az akciós meggybefőttet ahelyett, hogy a mélyhűtőből olvasztanék, magoznék. És azért sem kívánok a máglyára menetelni, mert időnként bizony Uncle Bens vagy más üveges, tasakos szószt alkalmazok és azt turbósítom egy kicsit. Nálam nem áll készenlétben öregtészta, előtészta, házi sajt, házi túró meg miegyéb. Nekem gyerekem, munkám, bazi nagy háztartásom, főzni, mosni, vasalni, takarítani valóm van, időm meg annál kevesebb. Ha több lenne, azt is elsősorban a kölkedvényemmel tölteném, nem bio vegeta gyártásával. Mélységes tiszteletem és elismerésem azé aki megteszi, akinek van ideje, energiája. Nekem nincs, mégsem érzem, hogy ettől kevesebb lennék. A családom kap enni, nem is keveset és nem is valami moslékot. Nekem, pontosabban nekünk ennyi elég.
Ezt a blogot innentől annak szentelem, hogy a családom, barátaim számára fennmaradjanak a receptek. És, hogy úgy és akkor írjak, ahogyan és amikor kedvem tartja. Direkt nem állítottam be a megjegyzésküldést.

2010. június 16., szerda

The End

Részemről ez a blog dolog ennyi. Talán később elmagyarázom miért. Most csak annyit, nem azt nyújtotta, amit vártam, zavar, hogy feltört bennem a megfelelni akarás, és épp egy olyan fórumon, amelyet pedig elsősorban magamnak kreáltam. Nem érdekel mások véleménye és szeretném, ha ez így is maradna. Nem akarok a magam megelégedésén kívül másféle aktivitást, nem akarok azért kommentelni, mert úgy érzem KELL, vagy mert ILLIK.

Belekezdek majd valami másba, de egyelőre újra meg kell tanulnom elsősorban magamnak örömet okozni. Önzőség? Kit érdekel?

2010. május 27., csütörtök

Csirkés-újkrumplis egyveleg

Imádom az újkrumplit. Amikor megjelenik, máris csak abban tudok gondolkodni. A legjobban azokat az ételeket szeretem, amihez nem kell lekapirgálni a héját, elég mondjuk csak körömkefével átsikálni. Ha kapirgálni kell, mindig elfelejtek kesztyűt húzni, ezért olyanok az ujjaim, mintha a földben túrtam volna és az Istennek se akarnék kezet mosni. Nem mintha bármi bajom lenne a földtúrással kapcsolatos munkákkal, sőt. Családom abszolúte vidéki, földműves, fóliás. Gyerekkoromban számtalan paprikaszedésen vettem részt, ástuk kifelé a krumplit, szedtük a kukoricát. A paprikát mindig frissen szedtük a fóliából, gyerekkori nyaraimon soha nem került paprika vagy paradicsom hűtőből az asztalra. csak egyenesen a földekről, a fóliából. Nagyszüleim még arra sem voltak fogékonyak, hogy a langyos dinnyét betegyük a hűtőbe, miután leszedtük az utánfutóról. Úgy ettük langyosan. Kenyérrel. Minekután földtúró sarj vagyok, még virágültetéshez sem húzok kesztyűt. Szeretem a föld érezni az ujjaim közt, az sem igen érdekel, ha a körmöm alól csak órányi sikálással és áztatással tudom eltávolítani. Az újkrumpli puceválás következményei sem nagyon érdekelnének...ha közvetlenül utána nem lenne valami társasági program. mert, hogy most volt. Én meg totálisan elfelejtettem, mi volt az ebéd. Csak nyílt terepen meredtem rá a mancsaimra. Nem is én, először a férjem. Majd csendesen a fülembe sutyorogta, hogy édeske, menj kezet mosni. Megsértődtem és felhomályosítottam, hogy ez nem megy csak úgy. Majd zsebre vágtam a kezem és úgy hagytam....míg haza nem indultunk. Azán este a kezembe nyomott egy üveg alkoholt. Beláttam, tényleg nem vagyok túl guszta látvány, úgyhogy átsikáltam a kezeimet. És megfogadtam, hogy akkor mostantól csak odafigyelek ilyen nőies dolgokra is és bármennyire is kapkodjak, ügyelni fogok a kesztyű húzásra.
A mostani újkrumpliból ez a finomság kerekedett.

Újkrumplis zöldséges csirke
Hozzávalók: 60  dkg újkrumpli, 50 dkg csirkemellfilé, 3 darab retek, két darab zöld paprika, 2 - 3 szál újhagyma, 1 nagy fej vöröshagyma, 5-6 gerezd fokhagyma, só, bors, majoranna, piros arany, 1 kis konzerv sűrített paradicsom, olíva olaj, friss bazsalikom, metélő hagyma
A sűrített paradicsomból, borsból, majorannából, 2-3 evőkanál olíva olajból és kevés piros aranyból pácot készítünk. Beletesszük a csíkokra vágott csirkét és a hűtőben érleljük legalább egy órán keresztül. Az újkrumplit kissé lekapargatjuk és feltesszük főni. Ha kész, leszűrjük és alaposan kihűtjük.
A paprikát felcsíkozzuk, a hagymát szinténnagyobb csíkokra vágjuk, a retket negyedekre vágjuk, újhagymát felkarikázzuk, fokhagymát gerezdjeire szedjük. 
A húst egy mélyebb teflonserpenyőbe borítjuk és elkezdjük sütögetni. Kb. 10 percig kevergessük, majd adjuk hozzá a öldségeket. Az egészet alaposan süssük, forgassuk össze. Amikor ahús teljesen puha, adjuk hozzá a kihűlés után félbevágott újkrumplit. A végén megszórtam friss metélőhagymával, bazsalikommal és kevés petrezselyemmel.

2010. május 26., szerda

Kinder tejszelet




Amikor még csak járogattunk a férjemmel, azokon a napokon, amikor nálam aludt, mindig csomagoltam neki valami finomségot. Mármint két óriási sajtoskiflit agyontömve miden földi jóval: felvágott, sok, sok sajt, margarin (valamiért nem eszi meg a vajat) és persze paprika, paradicsom. Ezen kívül mindenféle finomságot rejtettem a csomagba, az egyik ilyen a kinder szelet volt. Mindig kettőt vettem. Az egyiket becsomagoltam neki, a másikat pedig anyunak adtam. Én akkoriban annyira fogyóztam, hogy csak levegő után kapkodtam a kalóriagyanús édesség láttán. Csendben jegyzem meg, ma már simán megeszem. Kettőt is akár. Anyu azóta is szereti. Egyszer a gyerek előtt evett, ő meg persze egyből meg akarta kóstolni. Egyetlen falatot evett, de sok egyéb édességgel egyetemben ezt legalább nem köpte ki, nem hányta el magát, nem rázta ki a hideg. Megette, lenyelte, de azért köszönte szépen nem nagyon kért többet. Aztán Maimoni-nál megláttam ezt a receptet. Láttam már máshol is, de végigfutva a recepten annyira egyértelműnek és egyszerűenk tűnt, hogy azonnal vettem tejszínt és egy délután a gyerekkel összedobtuk. Tulajdonképpen minden melót elvégzett a robotgépem, nekem csak egy kicsit mosogatni kellett. A tetejére nem tettem olvasztott csokit, mert azt hittem van otthon, de mégsem, visszamenni nem volt kedvem, úgyhogy mi porcukorral nyomtuk. És ettünk mellé friss epret. Meg picurka tejszínhabot. A receptet nem másolom be, Maimoni-nál megtaláljátok. De könyörgöm, egyetek hozzá epret! Mennyei!
Ja, a gyerek köszönte nem kérte. Együttműködött, rosszalkodott, szétkente amit lehett - kakós maszát a fehér konyhabútorra - de egy falatot sem evett. Pogácsát rágcsált tüntetőleg a teraszon.
Ps: nem tudom mi a fene van a blogspot-tal. Nem tudok képet oda beilleszteni, ahová szeretnék. Most csak ezt engedi. Sőt, örülök, hogy egyáltalán írni engedett. Bocs....

2010. május 20., csütörtök

Piros cibatta

Felfedeztem - nahát, milyen meglepő- hogy a családom imádja a házi pékárut. Gondolom, ezzel sok család így van. Na, mindegy. Továbbra sincs időm hétközben ilyesmit sütni, meg egyébként is lusta vagyok, úgyhogy hétvégén lakunk jól ilyesmivel. Most egy cibattát készítettem. A receptet kinyomtattam és már megint a munkahelyen hagytam. Lassan meglesz az új laptopom és végre otthonról is tudok ügyködni, mert ez egy elmebaj. Elvonási tüneteim vannak, hogy nem tudok otthon földön ülve, hason fekve, fejen állva gépezni, írni, pötyögni. A férjemét meg mégsem marhatom el...meg az nem az igazi. Nem szeretek könyvtári vagy kölcsönkönyvet olvasni, nem szeretem más ruháját hordani, nem kérek kölcsön cipőt, táskát...nem szeretek más gépén dolgozni. (Meg mivan, ha rejteget rajta valamit, én meg belefutok, rákérdezek, összeveszünk és az a vége, hogy turkáltam a dolgai között. Na, nem mintha jellemző lenne rá, de nem szeretem a meglepetéseket. még mindig.) Szóval, otthon realizáltam a kelesztőtál felett állva, hogy szuper, szuper, de nincs útmutató. Aztán gondoltam, nem kellhet ehhez semmi olyasmi, ami ne lett volna a kezemben. Nálam a kiindulási alap az 50 dkg liszt volt. Kicsit ilyen, kicsit olyan. A többi jött magától. Például a pizzakrém, amit a hűtőben találtam, meg a friss fűszernövények, amelyeket persze, hogy nem tudtam kiültetni a dög nagy vihar miatt. Amit már régebben kiültettem, most tutira feladta a harcot, a bazsalikomot láttam a minap az öngyilkosság szélén.
Na, mivel megint tök másról beszélek, mint ami a lényeg, íme a recept. (Olyankor csinálom ezt, mikor baromi sok dolgom lenne és ezzel terelem magam....)

Piros cibatta
Hozzávalók: 25 dkg BL 81 liszt, 25 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 4 ek. olíva olaj, 3 dl víz, 1 csomag élesztő, 1 tk. só, 2 ek. pizzakrém, friss bazsalikom, oreganó, majoranna, 3 gerezd fokhagyma.
A langyosított vízben elkevertem az élesztőt, a liszteket egy tálba szitáltam. A fokhagymát átpráseltem, a liszthez adtam. Beledaraboltam a fűszernövényeket is a liszthez, majd a vizet az élesztővel. Rálöttyintettem az olajat, megsóztam, belenyomtam a pizzakérmet is. Aztán ezt a nagy katyvaszt elkezdtem dagasztani. Jó alaposan kidagasztottam először kézzel, majd géppel, majd átütögettem megint kézzel. Aztán hagytam kelni. Mivel még délelőtt bedagasztottam és csak estére volt tervezve a fogyasztása, tulajdonképpen egész nap kelt a konyhapulton. Úgy két-három óra elteltével kicsit kiütögettem belőle a levegőt, majd újra hagytam kelni. Egészen késő délutánig. Ekkor megint kiütögettem és igyekeztem belőle téglalapokat formálni. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Bevagdostam a tetejét és még mindig hagytam lustán kelni. Amikor a vágások szépen kirepedtek, lekentem sós vízzel és 180 fokra előmelegített sütőbe toltam. 25 perc alatt megsült. Ropogós és pikáns lett. Sima vaj maximálisan elég volt hozzá...meg paradicsom....

2010. május 18., kedd

Az ördögfióka, aki nem eszik csokit

Fura ez a gyerek. Ismeritek azt a reklámot, amikor a bársonyos szinkronhang azt kérdezi: Az ön gyereke is az édességet szereti a legjobban a világon? Vagy valami hasonló, az idézni pontosan és szépen most nem jön össze. Na, ekkor szoktunk hangosan felröhögni a férjemmel. Ember legyen a talpán, aki csokival próbálja a kölkünket megvesztegetni. Csak egy tipikus eset: minap rettentően kiéheztem a csokira. Volt ugyan süti, nasi, de nekem brutál csoki kellett. Nálunk nincs otthon édességpolc, édességszekrény, nasizós kamraállvány, stb. Szóval nem volt konkrét tartalék, amihez nyúlni tudtam volna. Feltúrtam azonban a kamrát és jól emlékeztem. Az egyik polc legalján árválkodott egy nagy doboz csoki, ami még karácsonyról maradt a nyakunkon. (Amúgy elszoktam ajándékozni, nekiadom anyunak, engem ne kísértsen a tudat, hogy ennivaló csokik kallódnak a közvetlen környezetemben. Fő az óvatosság.) Na, szóval, előkaptam a Köszönöm, hogy vagy nekem csokit. Kicsomagoltam egyet, persze Kuttyogó egyből a nyakamon lógott, kitépte a kezemből és meggondolatlanul beleharapott. Na, láttatok már olyat, hogy egy gyerek hány a csokitól? Mert vele ez történt. Megdöbbent...megrázkódott, de azért lenyelte. A maradékot, már öklendezve a kezembe nyomta, majd azt az egy egész falatot szépen visszaköpte. Nagyon meg volt sértve, csúnyán nézett rám és hangoskodott, hogy öööööö...meg eeeeeeeeeeeee........és nem győzött inni meg prüszkölni utána. Dühében leült az apja mellé, aki éppen angolszalonnát uzsonnázott, elmarta előle a feldarabolt szalonnát, teletömte a száját kenyérrel és megnyugodott. Két szelet szalonna, néhány szelet sajt és egy szelet kenyér után már tudott nem duzzogva az ölembe ülni. Majd miután jóllakott, odament a doboz csokihoz, levágta a földre, kiborította az összeset, kicsit megrugdosta, majd rám nézett. A csokiszeletek felé mutatva azt mondta: NEM.
Oké. Értettem a célzást. Télapóra nem csokimikulást hanem szalonna mikulást veszünk.

2010. május 14., péntek

Dán fahéjas csiga

Megreklamálta az én férjem, hogy régen volt fahéjas süti. Mondjuk igaza van, de mivel egyedül ő rajong annyira a fahéjért, értelemszerűen mások voltak süti ügyben a prioritások. (A gyerek és én.) Hirtelenjében nem sok fahéjas ötletem volt, jegeltem is a kérdést, de akkor Mohánál felfedeztem a Stahl féle dán fahéjas csigát! És tényleg. Régebben én is többször elkészítettem már, valóban finom volt, de ami a lényeg, hogy egyszerű. Nem szeretek rendelésre, muszájból sütni, úgyhogy szempont volt az egyszerűség. Neki is rugaszkodtam egyik hétvége délután. El is készült, rendben is volt. De a legnagyobb meglepit Kuttyogó okozta. Köztudottan még mindig nem édes szájú. Amikor a látókörébe került a tányér a csigákkal, vadul elkezdett mutogatni. Mármint a csigákra. És persze hangoskodott hozzá. Mivel beszélni még nem tud. (Emiatt kicsit aggódom is, mert nem mindig értem mit jelent az ÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ, meg ez EEEEEEEEEEEEE...)Adtam neki egyet, de lelki szemeim előtt szerencsétlen már a kuka felé tartott. Legnagyobb meglepetésemre azonban a gyerek percek alatt elcsócsálta és megint a tányér felé oldalazott. Arcán huncut mosollyal...nem, nem, az konkrétan vigyor volt. Naná...közeledett a vacsora idő. Én meg vajszívű voltam. Olyan ritkán cuppan rá sütire, hogy most annyira dagadt anyai keblem a büszkeségtől, hogy kapott még egyet. Meg még egyet. Szerencséje volt a büdös kölöknek, mert mindezek tetejébe még vacsorázott is, úgyhogy legalább az a fajta lelkifurdalás elkerült, hogy édességgel tömtem vacsora gyanánt a gyereket.

Dán fahéjas csiga
Hozzávalók: 20 dkg vaj, 80 dkg liszt, 2 kávéskanál sütőpor, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 10 dkg cukor, 3 dl tejszín (eredetileg 30 dkg joghurt, de az em volt otthon), 1 dl tej
A töltelékhez: Sok fahéj és sok barna cukor
A kenéshez tejszín és barna cukor
A sütőt előmelegítjük 220 fokra, és egy tepsit kibélelünk sütőpapírral. A vajat megolvasztjuk, három-négy evőkanálnyit félreteszünk belőle. A tészta hozzávalóit egy tálba pakoljuk. Gyorsan egy könnyű tésztát gyúrunk belőle. Szerencsére nagyon hamar összeáll. Amikor már szép sima, lisztezett felületen kinyújtjuk közepesen vastagra. Megkenjük a kimaradt olvasztott vajjal, majd nem spórolva megszórjuk barna cukorral elkevert fahéjjal. Szépen feltekerjük és kb. 12 darabra vágjuk. A csigákat a sütőpapíros tepsire helyezzük. A tetejét megkenjük barna cukros tejszínnel és mehet is a sütőbe. Kb. 20-25 perc alatt szép barnára sül.

2010. május 12., szerda

Toszkán tészta

Barátainktól szülinapomra csupa személyre szabott és remekül eltalált ajándékot kaptam. Egy üveg igazi toszkán paradicsomszószt, egy csomag papardalle tésztát, egy üveg görög mazsolabort. Ez utóbbi annyira finom...olyan édes, mint a méz, az embernek szinte összecuppan a szája. Egy üveggel simán le lehet nyomni belőle, mert csak csurog-csurog...
A paradicsomszószt meg a tésztát is igyekeztem hasznosítani. Mivel a férjem nem igazán rajong a darált húsos tésztákért, ezért csirkemellet vettem a szószhoz és egészen apróra vágtam. Így megnyugodhat, hogy nincs benne semmi mócsing és az összes sallangos rész el lett róla távolítva. (Ha mégis darálthúsos étel készül, lett légyen az fasírt vagy bármi egyéb, akkor annak a következő a menete: én megveszem egyben a húst. Ronggyá mócsingolom, tehát minden zsírosabb részt eltávolítok, majd eská ledarálom. Akkor viszonylagos a nyugalom.) A paradicsomszószt csak egy kis zöldfűszerrel ízesítettem. Szeretem az ilyen natúr szószokat, általában az üveges paradicsomszószok nekem brutál édesek, én mindent fűszeresen szeretek. Enenk igazi, savanykás, natúr paradicsomíze volt. Nem volt annyira sűrű és csudapiros, mint a feltuningolt cuccok, de éppen ez volt a lényeg. Gyorsan elkészült, nem volt vele túl sok macera. Ja, és gyorsan el is fogyott!

Toszkán tészta
Hozzávalók: egy üveg toszkán paradicsomszósz (Culinaris), 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma,  egy csomag papardalle vagy bármilyen más tészta, 60 dkg csirkemell filé, friss oregánó és bazsalikom, kevés csili paprika, pici só, bors és olíva olaj, parmezánsajt
Kevés olívaolajon megdinszteltem az apróra vágott vöröshagymát, majd rádobtam a csirkemellet. Szinte barnára pirítottam, miközben fokhagymanyomó segítségével rányomtam a fokhagymagerezdeket. Amikor már barnult, ráöntöttem a paradicsomszószt, hozzávágtam egy darab csili paprikát, sóztam, borsoztam és fedő alatt, nagyon alacsony lángon magára hagytam egy órácskára. Persze néha átkevertem. Amikor a hús már teljesen puha volt, ekkor szórtam rá a friss, apróra vágott oregánót és bazsalikomot. Kevertem rajta párat, majd elzártam a gázt és fedőt tettem rá fogyasztásig. A tésztát nagyon rövid ideig, roppanósra főztem. Erre halmozódott tálaláskor a szósz, majd jöhetett rá a parmezán. Nekem, mert a férjem nem bír elszakadni a trappistától. 

2010. május 6., csütörtök

Anyák napi tarja tál apáknak

Kuttyogótól kaptam anyák napjára egy kis virágot. Apa vette, kezébe nyomta, ő meg hozta boldogan, a kezembe nyomta és hangosan kiabálta, hogy Nyanya. Na, az vagyok én. Tekintve, hogy az utóbbi időben túl sokat hagytam magára, meg sem érdemeltem. A puszit sem, amit a nyakamba adott, én meg elolvadtam. Francba a csapatépítővel, inkább puszilgatnám naphosszat, most nagyon Kuttyogóhiányom van.
Anyák napjára elővettem a képzelt szülinapi partimra vásárolt közel 3 kiló tarját. Szépen felszeleteltem és már előző nap bepácoltam. Vasárnap kiderült, hogy az én férjem nem eszi meg a tarját csak frissen. Felemlegítve nem. Na, bukónak nézett ki vagy másfél kiló hús. Mert frissen egy kilónyit bírt letolni. Na jó, én is ettem, meg a kölök is. Aztán gondoltam egyet és készítettem a nagyapáknak egy-egy tarja tálat. Apu másnap azt mondta, vegyem csak a tarját nagyüzemben, készítsem is el, ne spóroljak, aztán mikor másnapos, küldjem csak át. Tehát, nem veszett kárban, nagy sikere volt. Természetesen nagymamáknak is jutott belőle, ők sem panaszkodtak. Nekem a sok wellneszkedés után már minden porcikám ki volt éhezve a zsírra, a mancsos, cupákos húsra, meg a szalonnára, a zsíros krumpliról nem is beszélve. Majd fogyózom megint a jövő héttől.
Íme a tál:

Tarja tál
Hozzávalók: Tarja, oílva olaj, majoranna, fokhagyma, mustár, kevés fűszerkömény, bors, kakukkfű, rozmaring, 20-25 dkg mangalica szalonna, mangalica zsír, krumpli, pirospaprika, kevés só, lilahagyma vagy kovászos uborka
A tarját előző este felszeleteljük és az olíva olajba, a fokhagymába és a fűszerekbe bepácoljuk. Így áll egész éjszaka egy műanyag dobozban. Másnap egy serpenyőt felforrósítunk. Egy nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral, kikenjük mangalica zsírral. A tarja szeleteket hirtelen átsütjük, csak egy-egy percig mindkét oldalát, majd a tepsire sorakoztatjuk. Egy-két szelet szalonnát apró kockákra vágunk és rászórjuk a hússzeletek tetejére. Lefedjük alufóliával majd 150 fokos sütőbe toljuk és bő 2 órán keresztül sütjük. Közben a burgonyát megpucoljuk, kockákra vágjuk és feltesszük főni. Amikor már majdnem puha, leszűrjük. Az eddig használt serpenyőben, amiben még benne van a tarja maradék zsírja, íze, megsütünk három-négy vagy öt vagy hat...stb. szelet mangalica zsírszalonnát. Kivesszük, félretesszük, majd erre a kisült zsírra rádobjuk a krumplit és alaposan összerázogatjuk. Megszórjuk piros paprikával és alaposan átforgatjuk, de ügyeljünk, hogy a paprika ne égjen meg.
A húsról az utolsó 10 percben vegyük le a fóliát és süssük szabadon. A tarját a krumplival tálaljuk, mellé lilahagyma vagy kovászos uborka dukál.

2010. május 4., kedd

Szülinapi tejfölös rétes

Április 30-án volt a szülinapom. A 30. Nagy ziccer nem? Valahogy másképp sült el a dolog, mintterveztem vagy reméltem. Délelőtt értem jött Sly, megbeszéltük ugyanis, hogy csapunk egy csajos délelőttöt, mindketten szabit vettünk ki. Mivel azt mondta, hogy 9-re jön és én tudtam, hogy tíznél előbb tutira nem ér oda, előtt még elszaladtam bevásárolni. Nagy terveim voltak, már nagyon vártam. Azt tervezgettem, hogy ha délután hazaérünk, csapunk egy faszányos grillezést a szomszédokkal, Sly-al. Volt hús dögivel, tervezgettem a sütit. Titokban abban reménykedtem, hogy lesz egy igazi meglepetés bulim, arra nagyon vágytam volna. Egy meglepetés grillparti. Nekem nagyon kevés barátom van, nagy része a bal vagy a jobb oldalunkon lakik, igazán pillanatok alatt össztrombitálhatóak különösebb variálás nélkül. Az elején még Kuttyogó is ott lehetett volna anyával a szülinapján.
Nos, ehhez képest....Sly valóban késett, ezen nem is csodálkoztam. Az első meglepetés akkor ért, mikor közölte, elmegyünk Kőbányára, ahol mindketten születtünk, felnőttünk, éltünk ő még él is, és meglátogatjuk életünk fontosabb állomásait. Mint a ház ahol születtünk, a sulik ahova jártunk, a ház ahol anyuékkal éltem, az első lakásom, stb. Ez jó poén volt. Mondjuk, a ház ahol születtünk, az egy olyan lepukkant putri lett, hogy féltem bemenni. Persze bementünk az udvarra, Sly kamerázott, én meg nagyon suttogva könyörögtem, hogy menjünk már, mert minket tutira leütnek itt ezért a kis rózsaszín kameráért. Az álatlános sulinál elmeséltem mennyire utáltam, hogy az osztálytársaim java dagadtnak csúfolt, az osztályfőnököm meg mindig futóversenyekre zavart minket és egyébként is kiröhögött mikor pszichológus akartam lenni. És felzavart a kötélre a nagy seggemmel, és mindenki azt nézte, hogy Tonna ala Donna lóg 100 kilósan a kötél alján, mert a puttonya lehúzza.  Azóta utálom, sosem bocsátom meg neki. Nekik. Életem legszarabb 8 éve volt, boldog vagyok, hogy soha többet nem kell odamennem. És, hogy azokból egy kupac lótrágya lett, akik akkor a leghangosabban kövérnek, dagadtnak, rusnyának csúfoltak. Brrrr.....
Meglátogattuk a parkot, ahol több száz ha nem ezer kilométert róttunk suli után és nagyokat beszélgettünk,persze többnyire fiúkról.
Aztán végre elindultunk cipőt venni. Még régebben kinéztem egy S.Oliver cipőt és már nagyon fentem rá a fogam. Sly azt mondta, egy órára foglalt asztalt valami étteremben. Mivel nála az egy óra késés smafu, nem csodálkoztam, hogy fél egykor még be akart ülni valahová inni valamit, de az nem tetszett, hogy szendvicseket emlegetett. Ha ennyire szar az étterem menjünk máshová. Aztán az futott át az agyamon, hogy biztos szusizni megyünk, annak meg csak én vagyok nagy rajongója. (Titkon ez is nagy vágyam volt.) De nem. Kiderült, hogy nem megyünk haza, elmegyünk kettesben wellneszkedni. Nem tudom. Fura volt. Én imádom Sly-t és bármikor, boldogan vele töltenék egy hétvégét. De imádok tervezgetni, szervezni. Az esküvőmben is a szervezést élveztem a legjobban - na meg a bulit. Nem tudtam, hogyan reagáljak. Az egész családom tudta, a bőröndöm bepakolva a kocsiban. De a gyerekem, a családom, az a pár barát otthon. Nem tudtam elköszönni, lemenedzselni ki mit és hogyan eszik, mik a feladatok. Bevallom, nem erre vágytam. Azt a kevés barátot akartam, egy kellemes estét együtt, egy saját magam kreálta tortát vagy egy doboz fagyit. Nem akartam elmenni wellneszkedni, mikor csak most értünk haza Karintiából, és a következő héten is el kell mennem egy csapatépítő tréningre két napra. Sok volt ez nekem. Sok volt az idő a gyerekem nélkül. A konyhám, a házam, a kertem nélkül. És bár nagyon értékeltem a gesztust és rettentő lelkiismeretfurdolásom volt a befektetett idő, pénz és energia miatt...mégis fájt annak a hiánya, amit terveztem. Egyszerűen rossz volt az időzítés. Elvileg vasárnapig maradtunk volna, de kiudvaroltam Sly-nál, hogy menjünk haza szombaton. Tudom, hogy megbántottam. Tudom, hogy hálátlannak tart. De neki egyelőre nincs családja, férje és gyereke. Ha nekem sem lenne, én is elindulnék gondtalanul a nagyvilágba, de sajnos nekem már nem megy.
Mert hiába vannak a nagyszülők, akik bármit megtesznek, ha kérjük, a gyereknek én vagyok az anyja - ha az utóbbi időben ez nemis nagyon tűnik fel neki - a férjemnek én vagyok a felesége, a családnak én vagyok a központja. Én gondoskodom, főzök, mosok, takarítok. És élvezem, bármennyire is ciki. S ha valami tervezetlenül csúszik a gondosan kiszámított rendszerembe, akkor egy heti munkám borul meg. Sajnos, én már nem tudok másképp élni.
Amint hazaértünk, a feszültséget sütéssel vezettem le. Sly még ott volt, a féjem még ébredezett a délutáni szunyókálásból, én már sütöttem. Ezt itt. Ez lett a regeneráló sütim. Nagyon finom, a most megjelent Vidék Íze magazinban van benne. Még sosem ettem ilyet, de rendszeresítem, mert frissen valami mennyei! Anyák napjára készítettem anyunak meg anyósomnak. Az apák tarja tálat kaptak, ez lesz következő bejegyzés!
És még valami. Nem hinném, hogy Sly olvassa blogomat, nem az a fajta. De ha mégis, szeretném, ha tudná, én nagyon szeretem és bármikor vele töltök boldogan két napot, csak beszéljük meg. Már tíz évesen is utáltam a meglepetéseket. Most sem szeretem. És iszonyatos lelkifurdalásom van a történtek miatt. 

Tejfölös rétes
Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 2 dl tejszín, 2 dl tejföl, 10 dkg vaj, 4 tojás, 8 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 4 szikkadt zsemle, tej az áztatáshoz, 8 dkg mazsola (én ezt nem tehettem bele, a férjem nem kedveli), 3 cl rum (nálam csak aroma), porcukor a szóráshoz
A töltelékhez a tejszínt a tejföllel, a tojásokkal, a cukorral, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal forró vízfürdő felett sűrű krémmé keverjük, majd elfelezzük. A zsömlék kérgét közben levágjuk, majd tejbe áztatjuk, és jól kinyomkodjuk. A mazsolát meglocsoljuk rummal. A zsemlét és a mazsolát a tejfölkrém egyik felébe keverjük. 
Kettéosztjuk a réteslapokat, és nedves konyharuhára fektetjük. A tésztarétegeket olvasztott vajjal megkenjük, azután elosztjuk és elkenjük rajtuk a mazsolás töltelék felét. A ruha segítségével felcsavarjuk, és a a két tésztarudat kivajazott tepsibe tesszük. A tetejüket megkenjük olvasztott vajjal, azután a 190 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük. Ekkor ráöntjük a maradék tejfölkrémet, és további 15 perc alatt készre sütjük. A rétest még forrón felszeleteljük, és porcukorral meghintve tálaljuk.

2010. április 30., péntek

Karintia még egyszer, most kajákkal!

Szerintem az ételekről és az étkezésekről való beszámoló igazán megér egy misét. A Hotel Hochschober-ben ahol laktunk, tulajdonképpen egész nap lehetett enni-inni. Kezdtük ugye a reggelivel, ami nálunk totál alap. Vagyis eszünk úgy órán át. Jó magyar virtus szerint mindenből veszünk. Sokat. Esetenként többször is. Először is, mert az egész napos sétához, túrához majd wellneszkedéshez kell az energia. Másodszor, mert - magamra gondolva - itt végre elém rakják, nem kell mosogatni, nagy a választék és egyszerűen mindent meg kell kóstolni.
Tehát a reggeli. Klasszikus svédasztal. Hideg és meleg ételek, de itt sokkal de sokkal több volt a salátaféle, a zöldségfélék, rengeteg gyümölcsöt kínáltak már reggel, mint bárhol, ahol eddig jártam. (Ez persze lehet az én szegénységi bizonyítványom is.) Oh, azok az eperszemek! Ezen kívül hatalmas kultúrája van a joghurtnak, millióféle kínálkozott. Természetesen mindent helyi gazdaságoktól szereznek be, így minden friss, házi vagy bio, kinek hogy tetszik jobban. Szintén óriási a választék dzsemekből, lekvárokból. Úgy egy hosszabb ebédlőasztalnyi féle és fajta sorakozott a szemünk előtt, esélyünk sem volt mindet megkóstolni.
Nagy kedvenceim voltak a sajtok. Ezeket reggel, délben és este is korlátlanul kínálták. Helyi sajtféleségek, különlegességek, specialitások. A borsostól a hagymáson át a diósig. Kék és brie sajtok, camabertek, krémsajtok. Ezekből is ettünk mindig. Sokat. Szőlővel meg almával.
Aztán persze a meleg ételek, a sült kolbászkák, és minden nap három féle rántotta. Sonkák és felvágottak. Ja, meg a péksütik. Volt egy kisebb helység, ahol óriás facsarógépek álltak és ládákban sorakoztak a grapefruitok, narancsok, répa, zeller, alma stb. És lehetett nagy korsókba facsarni. Facsartunk. Majd leöblítettük egy mesés habos kávéval.
Aztán jöhetett az ebéd. Általában svédasztalos előétel mindenféle finomsággal, valamilyen leves, majd egy kis sült hús azzal a rengeteg féle salátával, amit kínáltak.
Vacsinál jöhetett a svédasztalos előétel és az ötfogásos vacsora. Én már az előételekkel jóllaktam. Egyrészt, mert szeretek sokfélét enni és nem szeretem, ha csak úgy elém raknak valamit, hogy a mai rendszer szerint ez a vacsora, edd ezt. Másrészt, a főételek szépek voltak, de baromi kicsi adagok, ezért általában nekiadtam a férjemnek, így ő is jól tudott lakni. Kvázi, az én előételes tányérom a következőket tartalmazta: az éppen aktuális rizotto, háromféle husi, kicsi krumplisali(ezt nagyon jól csinálták), egy kis hüvelyes. Majd egy külön mélytányérban bazi nagy adag saláta.
Utolsó este - aznap ebédelni sem mentem le úgy jóllaktam a reggelivel - épp egy ilyen tányér felett ültem és burkoltam nagyon, amikor megállt a tányérom felett az egyik nő a magyar csoportból. Belehajolt a tányéromba, majd fejhangon megkérdezte: úristen! Ezt mind meg fogod enni? És ez az előétel? Vagy már főétel is?
Na, bevallom, ritka eset, de kissé belémfagyott a szó. Ráadásul tele volt a szám. A villám egy pillanatra megdermedt a kezemben. Csak annyit tudtam kinyögni: Kihagytam az ebédet. Majd a nő fogta magát, leült velem szemben, majd lendületesen elmesélte a férjének, mit látott. Aztán figyelték, betolom-e a cuccot. Rápacsáltak. Bevágtam. Sok minden megfordult a fejemben. A nő bunkó volt, ez teljesen egyértelmű. Akárhogy is van, a világon semmi köze nem volt hozzá, mennyit eszem. Mint ahogy ahhoz sem, hogy nem ebédeltem, és a vacsora további részében is csak a desszertből fogyasztottam. A másik dolog, hogy engem úgy neveltek, mások pénztárcájában, orrában és tányérjában nem turkálunk. El sem tudom képzelni, mi lett volna, ha mondjuk száz kilós túlsúlyos nő vagyok. Vélhetően az öngyilkosság gondolata is megfordult volna a fejemben egy ilyen megaláztatás után. Mondhattam volt a hölgynek, aki kábé kétszer annyi idős, mint én, hogy a fiatalabb szervezet még gyorsabban égeti a zsírt. Persze, én sem vagyok mai csirke, de nála jóval fiatalabb vagyok, mindazonáltal a nevelési célzattal való beszólást akkor sem díjaztam.
Mellékesen jegyezném meg - ami engem kivált felháborított - hogy ez a nő volt az, aki számtalanszor panaszkodott egy kétgyermekes családra. Anyuka, apuka, egy kb. két éves és egy 8-10 hónapos kicsi is volt a szállóban. rendszerint akkor ettek, amikor mi. Persze, először megetették a kicsiket, és a szülőknek csak ezután volt alkalmuk jóllakni a sok finomságból. Természetesen a kicsik türelmetlenek voltak, sírdogáltak. Engem ez cseppet sem zavart. Normális gyerekzaj, ettől még hallottuk egymás hangját, lehetett beszélgetni. A gyerekek nem rohangáltak, nem romboltak. Csak nyűgösek voltak. Akinek gyereke van, ezen nem lepődik meg. na, ő meglepődött. Nekem csak az jutott eszembe, hogy szegény szülők, végre azt esznek amit akarnak, mosogatás, pakolás nélkül, ennyi jár nekik. A mi gyerekünk sem bír megmaradni az etetőszékben, csendben kivárva, míg mi is megebédelünk vagy vacsorázunk itthon. Nem úgy vannak ezek kódolva.
Na, mindegy is, túl vagyunk rajta. Ezt a kis beszólást leszámítva minden remek volt. És azért is jókat ettünk. :o) Nézzétek a fotókat!
Ezek voltak itt a dzsemek. Mindenféle házi remek.
 Ezek itten a joghurtféleségek. A vanillejoghurt tök jó desszert volt, de főételként reggelire, egy ilyen helyen nem pont müzli-joghurt kombóre gerjedtem.
Itt szeletelte nénike a frissen főtt sonkát. Ez nagyon finom volt!

Azok a baconok pont úgy voltak megsütve, ahogy szeretem. Ropogósra, barnára. A virslikből is azt a jól átsültet toltam, naponta négyet. Meg mellé rántottát. Azt megszórtam aprmezánnal, nem látszik, de ki volt rakva.
Mindenféle kenyérke. Egy másik kosárban voltak a zsemlék és a kiflik.
Kicsi gyümi....

2010. április 29., csütörtök

Kuttyogó konyha: Paradicsomos-zöldséges bulgur

Fura időszakai vannak egy cirka 18-19 hónapos kölöknek. Már amióta leszokott a tejivásról. Megjegyzem elég korán. Vagy egy éve semmit nem tudtam beleerőltetni, aminek köze van a tejhez. Egyetlen kivétel a főzelék, naná, hogy hússal, azon nem érzi az ízét gondolom. Minap az apja kakaót kínált neki kiskanállal. Kirázta a hideg és a bejárati ajótig rohant. Nem sokkal később az én joghurtomat stírölte három lépés távolságról. Felé nyújtottam egy kanálnyit, mire befogta a szemét, elfordult és azt mondta: NEM. Ezek csak a legutóbbi emlékek, voltak ennél sokkal rosszabbak is. Például amikor vörös fejjel ordított az etetőszékben félig kicsvarodva, ezzel jelezve, hogy nem igényli a tejbegrízt. VAgy amikor sugárban hányt egy falat túrótól. Na, nem is részletezem.
Volt egy olyan időszakunk is, amikor napjában csak egyszer volt hajlandó megülni az etetőszékben - akkor is mesekönyvvel, telefonnal, bábokkal körülvéve. Volt olyan is, hogy én etettem a székben, az apja pedig a háttérben zenés-táncos bemutatót tartott, hogy szórakoztassuk evés közben, mert másképp az Istennek sem evett.
Ez is elmúlt. Aztán jött az, hogy az esti játék közben rohangáltam utána falatnyi darabokkal és adtam az amúgy óriásira nyitott szájába, de ennek az volt a feltétele, hogy mindketten - kivált ő - mozgásban legyünk. Fél percig nem bír megülni a fenekén.
Mostanra valahogy normalizálódott a helyzet. Megül a székben, tanul kanállal, de többnyire kézzel - lábbal enni. És megint valami meleg vacsorára van igénye. Na nem arra, ami az ebédből megmaradt, mert az úgy uncsi, egy nap kétszer nem kell ugyanaz. Ezért vacsorára vagy gyors krumplipüré van hússal, sajttal vagy zöldségekkel. vagy valami rántotta kolbásszal, vagy sonkával, vagy zöldségekkel, sajttal, stb. Vagy valami leves, ha maradt hétvégéről, mert azt nagyon szereti. Vagy valami gyors zöldséges tészta. Minap kifogytam az ötletekből. Tudtam, hogy max.15 percem van, hogy összedobjam a vacsit. Amióta ugyanis jó idő van, a kölök ennél több időt nem hajlandó házon belül tölteni, a tűzhely mellől meg nem látok mindent ami a kertben történik - ami ugye veszélyes. Vettem egy üveg paradicsomszószt, egy csomag virslit, volt otthon bulgur, valamint a mélyhűtőben egy csomag zöldség keverék. HIába, nem mindig van idő házira, meg bio-ra, meg frissre. Kivált munka után. Negyed óra alatt elkészült a gyerek meg úgy tömte, hogy azt hittem elég sem lesz. Szerencsére az utolsó kanálnál, amikor én már izzadva aggódtam, hogy keveset főztem és a gyerek nem lakik jó, közölte: Nem. Vagyis egy mélytányérnyi kaja után amitől én is jóllaktam volna, végre megtelt. Két adagra való lett, még egy vacsi kijött belőle.

Paradicsomos-zöldséges bulgur
Hozzávalók: Egy csésze bulgur - nálam cappuccinos csésze - 1 üveg Bertolli paradicsomszósz, két csésze fagyasztott zöldségkeverék, 4 darab füstölt virsli, bazsalikom, oreganó, sajt
Kevés olíva olajon megsütöttem a karikákra vágott virslit. HOzzáadtam a zöldsékeveréket, kicsit megkevertem, majd nyakon öntöttem a paradicosmszósszal. Fűszereztem. Fedő alatt, alacsony lángon addig főzögettem, míg minden megpuhult. Ekkor öntöttem alá egx csésze vizet és beleöntöttem a bulgurt. Öt percig még fedő alatt rotyogtattam, aztán egyszer megkevertem, elzártam a tüzet és egyszerűen csak hagytam fedő alatt a bulgurt is beledagadni. Ekkor már simán ott lehet hagyni a tűzhelyen, vacsira pont teljesen összeérik. Reszelt sajttal megszórhatjuk a tetejét.

2010. április 28., szerda

Cukker Blogger díj

Van egy nagyon komoly elmaradásom és restellem is magamat de nagyon! DebiGabi-tól kaptam ezt a kedves Cukker Blogger díjat. Nagyon örültem neki, de a nagy rohanásban sosem sikerült normálisan nekiülnöm és teljesítenem a szabályokat. Most megpróbálom. Először is nagyon köszönöm DebiGabinak!
Másodszor, íme a szabályok:
1. Tedd be a blogodba a cukker blogger logót!
2. Nevezd meg, akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve), akiknek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!

Kérdések:

Kedvenc:
Íróm:  Na ilyen biztosan nincs, nem tudnék választani.
Könyvem: Twilight sorozat természetesen, Penny Vincenzi könyvei, Krisztus utolsó megkísértése, vámpíros könyvek, sorozatok
Italom:  ásványvíz citrommal és mentával
Ételem: SZENDVICS!
Énekesem: Ville Valo
Énekesnőm: Keresztes Ildikó
Színészem/színésznőm: Johnny Depp/Jennifer Aniston és Kate Hudson
Együttes: HIM
Dj: ammegmi???? :o))))
Színem: fekete
Dalom: HIM: Secrament
Sorozat: Pfúúúú...függő vagyok: Szex és New York, Jóbarátok, Szívek szállodája, Született feleségek, Dr.House, Gyilkos elmék, A mentalista
Mozi film: Karib tenger kalózai és Twilight (szigorúan az első)
Hangszerem: gitár
Hónap: szeptember
Nap: szombat
Évszak: ősz és tavasz
Napszak: este
Sport: úszás
Bloggerem: akik megtalálhatóak az Akikhez gyakran benézek listámon.
Kommenetelőm: mindeki, aki ismeretlenül is veszi a fáradtzságot, hogy írjon nekem néhány kedves szót
Kedven idézet: Ssssssenkit nem érdekel! (egy kedves barátunktól a szomszédból)
Akiknek tovább szeretném adni a díjat: Ha jól látom, addig vacakoltam, míg a díj körbeért és már szinte mindenkinél láttam, akiknek szívesen odaadnám. Mindenki, akit megtalát az elismerés fogadja tőlem is szeretettel. 

2010. április 27., kedd

Ismét Karintiában jártunk

Imádom Karintiát. Egy kedves meghívásnak köszönhetően már harmadszor járhattunk ott. Nemrég jöttünk haza, négy csodás napot sikerült ott eltölteni. Imádom ezt a vidéket. Mert tiszta. Mert sehol nincs falfirka, mert az emberek kedvesek és mosolyognak, mert az étel mesésen finom, és szinte minden helyi, minden bio, isteniek a húsok, a sajtok és a dzsemek...és mindig rájövök, hogy igen basszus, így is lehet élni.
Most Turracher Höhén jártunk, ahol egyesek még mindig síeltek. Korán elindultunk, mert bizony több, mint 600 kilométer, megállásokkal együtt úgy 7 óra az út. Mentünk, mentünk és mikor felsejlettek a magas, havas hegyek elkezdtünk viccelődni a férjemmel,hogy hehe, oda megyünk a tetejére. hehe. És tényleg. Egyszer csak egy meredek úton találtuk magunkat és csak mentünk, mentünk felfelé 1800 méter magasra. A hőmérséklet meg csak esett, esett. Na jó, annyira nem, mert 15-16 foknál azért megállt. És beléptünk a Hochschober szállodába és mesevilág, luxus fogadott bennünket. Tök hülyén éreztem magam és csak pillogtam körbe, körbe a szobán, körbe az étkezőn, körbe a wellness részlegen. Eddig nem tudtam, mennyire jó egy kinti jaccuzziban ülni és bámulni a havas hegycsúcsokat. Most már ez is megvolt, jelentem, óriási.
A szállónak van egy török fürdő része. Első nap lődörögtünk arrafelé, mire elénk toppant Mustafa és elkezdte mondani, mondani .... a nem tudjuk mit, mert mindketten agolul beszélünk, ő meg németül nyomta. Próbáltam pisszegni a férjemnek, hogy szóljon már, hogy váltson nyelvet, de levegőt sem vett. Mire feleszméltünk engem betuszkolt a női, férjemet a férfi öltözőbe, lerángatta róla a köntöst és fura kis kockás terítőt adott neki. Kábé, mint egy konyharuha. Mikor egy pillanatra felszívódott, férjem kétségbeesve dörömbölt a női öltöző ajtaján, hogy siess, siess, fussunk! Futottunk. Első nap erre még nem voltunk felkészülve...másnap már igen. Nem rossz, de nekem fura volt sok emberrel együtt feküdni egy nagy kőágyon...balra néztem és szembetaláltam magam egy nagy szőrös háttal...jobbra néztem, megláttam a kijáratot és iszkiri. Nekem jobban bejön a sima welnesz. :o)
Szaunába nem mertem menni, mert itt szigorúan pucérkodni kell, én meg iszonyú szégyellős vagyok. Maradtak a forró aromakabinok, amik pont olyan melegek voltak és párásak, de ráadásként még csodásan illatosak is. Nagyon jó volt...hozok még majd képeket a kajákról is, de a laptomom el lett árverezve, kicsit nehézkes most a kép letöltés, feltöltés, de meg fogom oldani. Addig nézzétek ezt a pár képet....

2010. április 22., csütörtök

Gyors tészta maradékokból

Egyszer egy kolléganőm azt kérdezte, miért nem írom le soha, hogyan oldom meg, hogy munka mellett egész hétre legyen házikoszt a gyereknek is meg a férjemnek is. Neki üzenem, hogy valahogy így: 
Szerdára kiürült a férjem ételhordója. Meg a gyereké is, bár ő nem hord egyelőre semmit sehova. Mindenesetre nekem mindig úgy kell eljönnöm otthonról, hogy a gyerek napi ebédje a hűtőben műanyag dobozban, a férjemé szintén. Szerencsére még sosem kevertük össze ezeket. Na, ott tartottunk, hogy szerdán a munkahelyemen felhívott anyukám és megkérdezte reggel kilenckor a maga előrelátó módján, mit eszik a kicsi másnap. Fogalmam nem volt. Arra emlékeztem, hogy van még egy adag darált hús a mélyhűtőben. Felhívtam anyósomat, vegye ki, kiolvad mire hazaérek és lesz a kölkedvénynek fasírt. Sárgarépás-sajtos burgonyapürével. Mivel kókadozott egy sárgarépa a hűtő fiókjában. Na, ezzel meg is volnánk. Már otthon gyúrtam a fasírtot, amikor megérkezett az én férjem, ledobta az üres műanyag dobozkáját a konyhapultra és megkérdezte, ez az ő holnapi ebédje? Na vazze. Kiment a fejemből, hogy ezek ketten vannak. Apát megkértem, hogy szedje le a gyereket a lábamról, míg megnézem, mi van a hűtőben. Volt benne még a sült karajból két kisebb darab. (Úgy döntöttem jó lesz ez még.) Volt egy doboz tejföl. Meg találtam a pulton egy zacskó alján penne tésztát. Remek. Fokhagyma mindig van, petrezselyemt épp aznap hozott frissen az anyósom, sajt meg mindig van dögivel. Így lett ez egy gyors, maradékokból összeállt, de a férjem szerint nagyon finom tészta. Egyetlen hibája volt. A férjem kinézte magának vacsorára. Alig bírtam elmenekíteni a hűtőbe másnapig, mert ha ezt bepuszilja nekem este, akkor hajnalban megint kókadozhatok a hűtő előtt.

Gyors tészta maradékokból
Hozzávalók: Kb. 15-20 dkg penne tészta, 10-15 dkg bármilyen maradék sült hús, 1 kis doboz tejföl, pár szál petrezselyem, 4-5 gerezd fokhagyma, só, bors, 1 ek. liszt, majoranna, piros paprika
A tésztát először is feldobtam főni. Kis mangalicazsírt olvasztottam egy serpenyőben, rádobtam a kockákra vágott húst, meg a fokhagymanyomón átpasszírozott fokhagymát. Kicsit sózta, borsoztam, jó alaposan megszórtam majorannával. Aláöntöttem kb. 2 dl vizet. Csak addig vártam, míg a víz felforr, hiszen a hús már készen volt. Kicsit azért még főzögettem, de csak addig, míg a tejfölt elkevertem a liszttel, egy evőkanál piros paprikával és egy kevés főzőlével. Amikor csomómentes volt, akkor takarékra vettem a lángot a hús alatt és behabartam ezzel a paprikás tejföllel. Összeforraltam, villámgyorsan szép sűrű lett. Megszórtam friss, apróra vágott petrezselyemmel. Ekkorra készen lett a tészta, ezt szépen leszűrtem és beleforgattam a tejfölös raguba. Reszeltem még rá egy kis sajtot, hogy táplálóbb legyen. A képért ismét sorry. A műanyag dobozban készült.