2010. április 29., csütörtök

Kuttyogó konyha: Paradicsomos-zöldséges bulgur

Fura időszakai vannak egy cirka 18-19 hónapos kölöknek. Már amióta leszokott a tejivásról. Megjegyzem elég korán. Vagy egy éve semmit nem tudtam beleerőltetni, aminek köze van a tejhez. Egyetlen kivétel a főzelék, naná, hogy hússal, azon nem érzi az ízét gondolom. Minap az apja kakaót kínált neki kiskanállal. Kirázta a hideg és a bejárati ajótig rohant. Nem sokkal később az én joghurtomat stírölte három lépés távolságról. Felé nyújtottam egy kanálnyit, mire befogta a szemét, elfordult és azt mondta: NEM. Ezek csak a legutóbbi emlékek, voltak ennél sokkal rosszabbak is. Például amikor vörös fejjel ordított az etetőszékben félig kicsvarodva, ezzel jelezve, hogy nem igényli a tejbegrízt. VAgy amikor sugárban hányt egy falat túrótól. Na, nem is részletezem.
Volt egy olyan időszakunk is, amikor napjában csak egyszer volt hajlandó megülni az etetőszékben - akkor is mesekönyvvel, telefonnal, bábokkal körülvéve. Volt olyan is, hogy én etettem a székben, az apja pedig a háttérben zenés-táncos bemutatót tartott, hogy szórakoztassuk evés közben, mert másképp az Istennek sem evett.
Ez is elmúlt. Aztán jött az, hogy az esti játék közben rohangáltam utána falatnyi darabokkal és adtam az amúgy óriásira nyitott szájába, de ennek az volt a feltétele, hogy mindketten - kivált ő - mozgásban legyünk. Fél percig nem bír megülni a fenekén.
Mostanra valahogy normalizálódott a helyzet. Megül a székben, tanul kanállal, de többnyire kézzel - lábbal enni. És megint valami meleg vacsorára van igénye. Na nem arra, ami az ebédből megmaradt, mert az úgy uncsi, egy nap kétszer nem kell ugyanaz. Ezért vacsorára vagy gyors krumplipüré van hússal, sajttal vagy zöldségekkel. vagy valami rántotta kolbásszal, vagy sonkával, vagy zöldségekkel, sajttal, stb. Vagy valami leves, ha maradt hétvégéről, mert azt nagyon szereti. Vagy valami gyors zöldséges tészta. Minap kifogytam az ötletekből. Tudtam, hogy max.15 percem van, hogy összedobjam a vacsit. Amióta ugyanis jó idő van, a kölök ennél több időt nem hajlandó házon belül tölteni, a tűzhely mellől meg nem látok mindent ami a kertben történik - ami ugye veszélyes. Vettem egy üveg paradicsomszószt, egy csomag virslit, volt otthon bulgur, valamint a mélyhűtőben egy csomag zöldség keverék. HIába, nem mindig van idő házira, meg bio-ra, meg frissre. Kivált munka után. Negyed óra alatt elkészült a gyerek meg úgy tömte, hogy azt hittem elég sem lesz. Szerencsére az utolsó kanálnál, amikor én már izzadva aggódtam, hogy keveset főztem és a gyerek nem lakik jó, közölte: Nem. Vagyis egy mélytányérnyi kaja után amitől én is jóllaktam volna, végre megtelt. Két adagra való lett, még egy vacsi kijött belőle.

Paradicsomos-zöldséges bulgur
Hozzávalók: Egy csésze bulgur - nálam cappuccinos csésze - 1 üveg Bertolli paradicsomszósz, két csésze fagyasztott zöldségkeverék, 4 darab füstölt virsli, bazsalikom, oreganó, sajt
Kevés olíva olajon megsütöttem a karikákra vágott virslit. HOzzáadtam a zöldsékeveréket, kicsit megkevertem, majd nyakon öntöttem a paradicosmszósszal. Fűszereztem. Fedő alatt, alacsony lángon addig főzögettem, míg minden megpuhult. Ekkor öntöttem alá egx csésze vizet és beleöntöttem a bulgurt. Öt percig még fedő alatt rotyogtattam, aztán egyszer megkevertem, elzártam a tüzet és egyszerűen csak hagytam fedő alatt a bulgurt is beledagadni. Ekkor már simán ott lehet hagyni a tűzhelyen, vacsira pont teljesen összeérik. Reszelt sajttal megszórhatjuk a tetejét.