Van, hogy konzerv vagy üveges paradicsomot használok. Olyan is van, hogy kész mártást turbózok fel. Sőt, teszek a levesbe ételízesítőt. Van gyerekem, férjem és munkám. Időm annál kevesebb. Szép dolog a kézi meg a házi meg a bio, de igenis lehet jókat enni, akkor is, ha éppen semmi ilyen nincs kéznél.
Hasonló volt a szülinapi tortám. amit magamnak sütöttem. Mert ugye senkinek nem jutott eszébe, hogy arra a bizonyos harmincadikra csak kéne egy nyavalyás torta egy nyamvadt gyertyával. Amúgy nincsenek nagy igényeim, egyetlen szülinapomra sem igényeltem a felhajtást, de ez a harmincadik, amin még mindig rinyálok, mély nyomot hagyott bennem. Szánalmas vagyok? Ja. Ostoba dolog ennyi idő után is ezen rágódni, de mit tehetek róla, sokszor eszembe jut. Különösen, hogy egy régi barátnőm hívott, menjek el a 30. szülinapi bulijára. Aha, olyat én is akartam. Mennék is meg nem is. Mennék, mert Málna mégiscsak a barátnőm és jó lenne találkozni, de nehéz szívvel indulok el, mert amilyen önző dög vagyok, végig magamat sajnálnám, amiért nekem ilyen nem jutott. (És egész este a férjemet cseszegetném, miért nem jutott neki eszébe ilyesmit szervezni, ahelyett, hogy deportáltak.) Na de épp Málna mondta, hogy nem félig üres hanem félig tele. Mármint a pohár. A világ legostobább teremtése lennék, ha ilyesmin problémáznék, amikor másoknak egész életét tette tönkre az a szemét eső, aminek még most is van pofája esni. Csakis hálás lehetek a sorsnak azért, amilyen életem van. Tulajdonképpen csak azon aggódom, mi van, ha a következő életemben majd minden pont annyira szar lesz, mint amilyen rendben van most. Nem azt mondom, vannak nehézségeink. Hitelt nyögünk - nem is keveset hála a mocsok svájci franknak - gyereket nevelünk, szülőket istápolunk, támogatunk, melózunk, nem járunk különösebben szórakozni, vacsorázni, nyaralni - nem mintha bármelyik is hiányozna - nem költünk vagyonokat luxuscikkekere - oké, ez egy kicsit fáj - de van egy csodálatos, egészséges gyerekünk, szép házunk, munkánk és kellő erőnk, hogy napról napra nekünk megfelelő körülmények között éljünk. Nem vágyom többre. Nem vágyom medencére, bár egy szupi kemence tetszene a kiskertben. :o) Mindig féltem a túl sok pénztől. Egyrészt, a sok pénz megváltoztat és általában nem jó irányba. Ha volt körülöttem egy-két olyan család amely brutális módon meggazdagodott, ott mindig voltak válások, elkallódott, semmirekellő , harminc-negyven évesen is szülőket fejő gyerekek, botrányok. Ha sok a pénz, mi a csudának örül az ember? Mert én úgy örülök, hogy a férjem megvette nekem minden esemény nélkül anno a Twilight második részét, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. Tudta, hogy az én költségvetésembe nem férne bele, sajnálnám a rá kiadott pénzt, erre megvette a megjelenés napján. Ha sok pénzem lenne, hová tűnnének ezek az örömök? A férjem szokta mondani, csak erő és egészség legyen, a többit majd megoldjuk. Így van. És mindezek után jöjjön a tortám. Iszonyú finom volt.
Epres sajttorta
Hozzávalók:30 dkg győri édes zabkeksz, 20 dkg vaj, 20 dkg liszt, 3 egész tojás, 75 dkg mascarpone (oké, ez nagyon húzós, de a Lidl-ben lehet kapni olcsó mascarpone jellegű krémsajtot, kábé feleannyiért, mint mondjuk a Szarvasi, ami néha még keserű is), 15 dkg porcukor (én édesen szeretem), 2,5 dl habtejszín, 1 teáskanál sütőpor, 1 citrom reszelt héja, kb. 10-12 szem nagyobb eper félbevágva, de tök rendben van bármilyen más gyümölccsel is.
A kekszet a vajjal egy kicsi aprítógépbe tettem és alaposan összedolgoztam. A kezemmel még masszássítgattam és belenyomkodtam egy előzőleg kivajazott és kilisztezett tortaforma aljába. A mascarponét habverővel alaposan elkevertem a porcukorral és a tojással, hozzáadtam a reszelt citrom héját. A tejszínt alaposan felvertem, majd hozzákevertem a mascarponéhoz. Beleforgattam a lisztet is, majd nagyon óvatosan beletódobáltam a félbevágott epret és óvatosan éppenhogy forgattam rajta még egyet. Nagyon izgultam, mi lesz vele így, ebben az állagban, de láss csodát. 160 fokon majdnem egy órát sütöttem, de 45 perc a legkevesebb. Én akkor, amikor láttam, hogy barnul már a teteje, letakartam alufóliával, mert aggódtam, hogy megég. Bevallom, nem bírtam kivárni, míg kihűl, és még melegen megvágtam. Ekkor még folyós volt, már csak az eper miatt is, de másnapra tökéletes állapotba került. Szóval, bármily csábító is, türelem tortát terem. :o) (Hű, ez nagyon rossz volt.)
Amikor még csak járogattunk a férjemmel, azokon a napokon, amikor nálam aludt, mindig csomagoltam neki valami finomségot. Mármint két óriási sajtoskiflit agyontömve miden földi jóval: felvágott, sok, sok sajt, margarin (valamiért nem eszi meg a vajat) és persze paprika, paradicsom. Ezen kívül mindenféle finomságot rejtettem a csomagba, az egyik ilyen a kinder szelet volt. Mindig kettőt vettem. Az egyiket becsomagoltam neki, a másikat pedig anyunak adtam. Én akkoriban annyira fogyóztam, hogy csak levegő után kapkodtam a kalóriagyanús édesség láttán. Csendben jegyzem meg, ma már simán megeszem. Kettőt is akár. Anyu azóta is szereti. Egyszer a gyerek előtt evett, ő meg persze egyből meg akarta kóstolni. Egyetlen falatot evett, de sok egyéb édességgel egyetemben ezt legalább nem köpte ki, nem hányta el magát, nem rázta ki a hideg. Megette, lenyelte, de azért köszönte szépen nem nagyon kért többet. Aztán Maimoni-nál megláttam ezt a receptet. Láttam már máshol is, de végigfutva a recepten annyira egyértelműnek és egyszerűenk tűnt, hogy azonnal vettem tejszínt és egy délután a gyerekkel összedobtuk. Tulajdonképpen minden melót elvégzett a robotgépem, nekem csak egy kicsit mosogatni kellett. A tetejére nem tettem olvasztott csokit, mert azt hittem van otthon, de mégsem, visszamenni nem volt kedvem, úgyhogy mi porcukorral nyomtuk. És ettünk mellé friss epret. Meg picurka tejszínhabot. A receptet nem másolom be, Maimoni-nál megtaláljátok. De könyörgöm, egyetek hozzá epret! Mennyei!
Ja, a gyerek köszönte nem kérte. Együttműködött, rosszalkodott, szétkente amit lehett - kakós maszát a fehér konyhabútorra - de egy falatot sem evett. Pogácsát rágcsált tüntetőleg a teraszon.
Ps: nem tudom mi a fene van a blogspot-tal. Nem tudok képet oda beilleszteni, ahová szeretnék. Most csak ezt engedi. Sőt, örülök, hogy egyáltalán írni engedett. Bocs....
Na, ennek ennél rövidebb nevet nem találtam. De így benne van a lényeg. Nagyon szeretjük a krémes süteményeket, ezen belül is én imádom a mascarpones krémeket. Van, hogy egyszerűen csak lekvárral keverem el, van, hogy megy bele tejszín vagy valamilyen gyümölcspép. Ez most amolyan minden ahogy esik úgy puffan süti lett, mert belekerült az összes maradék. :o) Sebaj, mert sikere volt. Egyetlen dolgot buktam be. A tetejét be akartam vonni a maradék étcsokikkal. Ki is kevertem a maradék tejszínnel, be is vontam, de sajnos másnapra a teteje megrepedezett. Lehet, hogy csak olajjal kellett volna keverni? Persze, ez senkit nem gátolt meg abban, hogy az utolsó morzsáig befaljuk.
A krémhez: 25 dkg macarpone, 1,5 dl tejszín, 1 csomag szelatin fix, pár szem eper (nálunk ez is maradék volt) 1 ek. méz, 1 rúd vanília, 1 tk. vaníliás cukor
A tészta alapanyagaiból tésztát gyúrunk, folpackba csomagoljuk és 20 percre a hűtőbe tesszük pihenni. Ezután kétfelé vesszük és egy nagyobb tepsi hátán kinyújtjuk majd megsütjük. PErsze a teosit előtte vajazzuk le és szórjuk meg kis liszttel. Így nem ragad oda. Egymás után kisütjük a két lapot és félretesszük.
Közben elkészítjük a krémet. A tejszínt a szelatin fix-szel verjük kemény habbá és forgassuk bele egy lapáttal óvatosan a mascarponét. Csurgassuk hozzá a mézet, kaparjuk bele a vaníliát és szórjuk bele a vaníliás cukrot is. Az egészet óvatosan forgassuk, dolgozzuk össze. Ezt a krémet kenjük az egyik lapra lehetőleg egyenletesen. A krémre sorakoztassuk rá az eperszemeket. Persze ez lehet lecsepegtetett meggy, barack vagy bármilyen más gyümölcs is, ami otthon kallódik. Ennek a tetejére mehet a másik lap. Gyorsan készítsünk hozzá 20 dkg étcsokoládéból és 1 dl tejszínből vagy pici olajból bevonatot. Vagyis ezeket vízgőz felett olvasszuk össze. Ezt csurgassuk a tetejére. Egészen másnapig helyezzük hűvösebb helyre. Másnapra az egész süti, ami eddig elég ijesztően kemény volt csodálatosan megpuhul. Ha ügyesebbek voltatok, mint én, és nem repedt meg a csoki, akkor még szeletelni is kiválóan lehet. :o)
Úgy rohant el ez az egy év, hogy csak kapkodom a fejem. Egy éve szeptember 27-én már sírva könyörögtem minden égi és földi illetékeshez, hogy könyörgöm, had szüljem már meg ezt a gyereket. Mert a fiatalúr túl jól érezte magát és eszében sem volt kijönni. pedig már egy autót is beígértem neki az érettségijére, de mégsem. Aztán hála neki, és az orvosoknak, csak megszületett. Gyönyörű volt és ezt azóta napról napra tudja fokozni. Nyilván minden anya így érez a saját gyerekével kapcsolatban. Nos, mivel Kuttyogó okos, gyönyörű és nagyon jó gyerek - leszámítva, hogy egy percre meg nem állna, hogy hangosan és ha kell toporzékolva érvényesíti az akaratát - hetekig kutakodtam recept után, hogy fennállásának első évfordulóját méltóképpen megünnepelhessük. Rendelni nem akartam. Nem azért, mert rontani akarnám a cukrászdák bevételét, hanem azért, mert így sokkal személyesebb. Amíg nem lesznek afféle igényei, miszerint Donald Kacsa, Garfield vagy gőzmozdony alakú tortát akar, addig kénytelen lesz beérni velem. Az alábbi receptet két-három leírás alapján kutyultam össze. A piskótalaptól kicsit féltem, de találtam egy kb. 4 oldalas leírást a legtökéletesebb torta piskótalap sütéséről, és lám...életem legszebb piskótája lett. Tudhatták az égiek, hogy nagyon fontos dologról van szó. A krém alapja pedig mascarpone és fehér csoki, no meg egy kis tejszín. Kevesebb cukrot tettem bele a javasoltnál, így is édes, könnyű...és hát könnyfakasztó lett. Anyukámnak ugyanis annyira ízlett, hogy könnybelábadt szemekkel közölte, milyen büszke rám. Az édesanyák elfogultsága.:o)
Kuttyogó pedig lelkesen trancsírozta és nyalogatta apró ujjait.
Készítsük elő a tortaformát. Az enyém 26 centi átmérőjű, így szép magas torta lett. (Csak a viszonyítás miatt.) A piskótához a lisztet púpozottabb kanállal mérjük, mert a cukor nehezebb, mint a liszt, azonban egyensúlyban kell lenniük. A sütőt már most melegítsük elő 220 fokra.
A tortaforma alját béleljük ki sütőpapírral. Az aljat és a széleit kenjük ki vajjal, így sehova sem ragad majd a tészta és szépen leválik a formáról. A tojásokat sárgájára-fehérjére választjuk. A fehérjéket egy pici citromlé segítségével verjük kemény habbá. Amikor már kemény, szórjuk bele apránként a cukrot. Ha a hab is kemény és a cukor is belekerült, egyenként adjuk hozzá a tojások sárgáját. Ha ez is megvan, fakanállal, óvatosan keverjük hozzá a sütőporos lisztet. Öntsük a tortaformába és toljuk a sütő középső részére. Én légkeverésen sütöttem, az első 10 percben 220 fokon, majd levettem 180 fokra. Kb. 40 perc alatt készre sült, de szerintem ez sütőfüggő is.
Jöhetett a krém:
Hozzávalók: 40 dkg (4 tábla) fehércsoki, 25 dkg mascarpone, 4 dl tejszín, 1 csomag vaníliáscukor vagy 1 vaníliarúd, 6 dkg porcukor
Vízgőz felett megolvasztjuk a fehércsokit. Amikor már olvadt, levesszük a tűzről és kézi habverővel hozzákeverjük a mascarponét és a porcukrot. Így nem lesz csomós a massza, fakanállal kicsit kockázatosabb. Majd kemény habot verünk a 4 dl tejszínből (Én mindig a békebeli zacskós tejszínt veszem. Ez 2,5 deciliteres, két csomag kell belőle, de a maradék egy decilitert remekül hasznosíthatjuk majd a torta tetejéhez.)A felvert habot hozzákeverjük a mascarponés-csokis krémhez. Ha a piskótalap kihűlt, a csokis masszát ráterítjük. Azért fontos, hogy a piskóta kihűljön, mert a krémmel a tetején most megy is a hűtőbe, és ott dermed legalább 2 órán keresztül. Azért kell két órát dermednie, mert így könnyedén rá tudjuk locsolni a legfelső réteget.
A felső réteghez: 10 dkg fehércsoki, a maradék 1 dl tejszín
Semmi más dolgunk nincs, mint összeolvasztani a fehércsokit és a tejszínt. Kivesszük a kicsit dermedt tortát a hűtőből és rácsorgatjuk a fehércsokis masszát. Majd mehet vissza a hűtőbe és lehetőleg egy éjszakára maradjon is ott. Másnap ízlés szerint gyümölcsökkel és tejszínhabbal tálalhatjuk. Nálunk szamóca ment a tetejére, apósom még megtolta kis tejszínhabbal. Szerintem isteni volt, van egy évem, hogy ezt túlszárnyaljam.
