Hasonló volt a szülinapi tortám. amit magamnak sütöttem. Mert ugye senkinek nem jutott eszébe, hogy arra a bizonyos harmincadikra csak kéne egy nyavalyás torta egy nyamvadt gyertyával. Amúgy nincsenek nagy igényeim, egyetlen szülinapomra sem igényeltem a felhajtást, de ez a harmincadik, amin még mindig rinyálok, mély nyomot hagyott bennem. Szánalmas vagyok? Ja. Ostoba dolog ennyi idő után is ezen rágódni, de mit tehetek róla, sokszor eszembe jut. Különösen, hogy egy régi barátnőm hívott, menjek el a 30. szülinapi bulijára. Aha, olyat én is akartam. Mennék is meg nem is. Mennék, mert Málna mégiscsak a barátnőm és jó lenne találkozni, de nehéz szívvel indulok el, mert amilyen önző dög vagyok, végig magamat sajnálnám, amiért nekem ilyen nem jutott. (És egész este a férjemet cseszegetném, miért nem jutott neki eszébe ilyesmit szervezni, ahelyett, hogy deportáltak.) Na de épp Málna mondta, hogy nem félig üres hanem félig tele. Mármint a pohár. A világ legostobább teremtése lennék, ha ilyesmin problémáznék, amikor másoknak egész életét tette tönkre az a szemét eső, aminek még most is van pofája esni. Csakis hálás lehetek a sorsnak azért, amilyen életem van. Tulajdonképpen csak azon aggódom, mi van, ha a következő életemben majd minden pont annyira szar lesz, mint amilyen rendben van most. Nem azt mondom, vannak nehézségeink. Hitelt nyögünk - nem is keveset hála a mocsok svájci franknak - gyereket nevelünk, szülőket istápolunk, támogatunk, melózunk, nem járunk különösebben szórakozni, vacsorázni, nyaralni - nem mintha bármelyik is hiányozna - nem költünk vagyonokat luxuscikkekere - oké, ez egy kicsit fáj - de van egy csodálatos, egészséges gyerekünk, szép házunk, munkánk és kellő erőnk, hogy napról napra nekünk megfelelő körülmények között éljünk. Nem vágyom többre. Nem vágyom medencére, bár egy szupi kemence tetszene a kiskertben. :o) Mindig féltem a túl sok pénztől. Egyrészt, a sok pénz megváltoztat és általában nem jó irányba. Ha volt körülöttem egy-két olyan család amely brutális módon meggazdagodott, ott mindig voltak válások, elkallódott, semmirekellő , harminc-negyven évesen is szülőket fejő gyerekek, botrányok. Ha sok a pénz, mi a csudának örül az ember? Mert én úgy örülök, hogy a férjem megvette nekem minden esemény nélkül anno a Twilight második részét, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. Tudta, hogy az én költségvetésembe nem férne bele, sajnálnám a rá kiadott pénzt, erre megvette a megjelenés napján. Ha sok pénzem lenne, hová tűnnének ezek az örömök? A férjem szokta mondani, csak erő és egészség legyen, a többit majd megoldjuk. Így van. És mindezek után jöjjön a tortám. Iszonyú finom volt.
Epres sajttorta
Hozzávalók:30 dkg győri édes zabkeksz, 20 dkg vaj, 20 dkg liszt, 3 egész tojás, 75 dkg mascarpone (oké, ez nagyon húzós, de a Lidl-ben lehet kapni olcsó mascarpone jellegű krémsajtot, kábé feleannyiért, mint mondjuk a Szarvasi, ami néha még keserű is), 15 dkg porcukor (én édesen szeretem), 2,5 dl habtejszín, 1 teáskanál sütőpor, 1 citrom reszelt héja, kb. 10-12 szem nagyobb eper félbevágva, de tök rendben van bármilyen más gyümölccsel is.
A kekszet a vajjal egy kicsi aprítógépbe tettem és alaposan összedolgoztam. A kezemmel még masszássítgattam és belenyomkodtam egy előzőleg kivajazott és kilisztezett tortaforma aljába. A mascarponét habverővel alaposan elkevertem a porcukorral és a tojással, hozzáadtam a reszelt citrom héját. A tejszínt alaposan felvertem, majd hozzákevertem a mascarponéhoz. Beleforgattam a lisztet is, majd nagyon óvatosan beletódobáltam a félbevágott epret és óvatosan éppenhogy forgattam rajta még egyet. Nagyon izgultam, mi lesz vele így, ebben az állagban, de láss csodát. 160 fokon majdnem egy órát sütöttem, de 45 perc a legkevesebb. Én akkor, amikor láttam, hogy barnul már a teteje, letakartam alufóliával, mert aggódtam, hogy megég. Bevallom, nem bírtam kivárni, míg kihűl, és még melegen megvágtam. Ekkor még folyós volt, már csak az eper miatt is, de másnapra tökéletes állapotba került. Szóval, bármily csábító is, türelem tortát terem. :o) (Hű, ez nagyon rossz volt.)
