Sokat gondolkoztam, hogy érdemes-e babakajákkal foglalkoznom. Számtalan honlap, blog, gyerekorvosok, dietetikusok és több tucat okos ember megmondta már a tutit ebben a témában. Azonban nekem is van egy egy éves gyerekem, akinek a táplálkozása 3 hónapos kora óta maga a veszedelem. Hiába olvasgattam annak idején éjszakába nyúlóan is a jó tanácsokat, rajtunk semmi nem segített.
Dióhéjban, csak hogy kicsit megértsetek: Kuttyogó három hónapos koráig elvolt tejen, tápon. Bevallom, többnyire tápon, különféle okok miatt képtelen voltam szoptatni, egyáltalán nem ment, dacára a rengeteg átzokogott éjszakának. Az első három hónapunk együtt nagyon kemény volt, utána pedig még nehezebb lett. Három hónaposan ugyanis a KisManó úgy döntött, hogy egy csepp tejet, tápot sem hajlandó magához venni. Üvöltött, ha csak közelítettünk felé a tejes üveggel, volt, hogy két napig 100-150 grammnyi kaján tengődött és az úristennek sem volt hajlandó enni. Én az idegösszeomlás széléán voltam, különösen, hogy a gyerek többször vissza is hányta óriási sugárban a tápot. Pedig mindenféle hipoallergén cuccot vásároltam neki, amilyen tápot fel lehetett lelni az országban, azt én beszereztem. Semmi nem volt jó, csak az üvöltés volt változatlan. Hiába kértem sírva tanácsot védőnőtől - aki kb. 22-23 éves volt és egy darab macskával rendelkezett - gyerekorvostól, nem jutottam előrébb. Elvittem azt a szegény kisbabát orvoshoz, vérvételre, ultrahangra, makkegészséges volt. Egyik nap, amikor már éjjel kettőkor sírva ültem a mínusz fokokban a kertben, úgy döntöttem, ennek vége. És másnap - tetszik, nem tetszik - a tűzhely mellé álltam. És főztem. Főzelékeket, zöldségféléket, préseltem a gyümölcsök levék. És lám, a gyerek étkezése egy csapásra rendbe jött. Evett - eleinte cumisüvegből a főzeléket - majd 4 hónapos korától már szépen, kanállal. Lehet fújjogni, káromkodni, szidni, hogy hogyan merészeltem. Muszáj volt. NEM voltam hajlandó tovább nézni egy éhes, üvöltő gyereket. Nekem nem volt elég válasz a szakemberektől az, hogy majd eszik, ha éhes lesz. Evett, amint a fogához való ételhez jutott. Azóta is, minden reggel, munka mellett is felkelek hajnalban és frissen, alaposan megválogatott alapanyagokból megfőzöm neki a napi menüjét. A gyereknek jó az étvágya, a gyerekorvos és a védőnő is mindig megdöbben, ha meglátja és azt mondják, ilyen egészséges, életerős gyereket ritkán látni. És dicsérnek, milyen jól megoldottam a dolgot. Hát, köszönöm. Megküzdöttünk. El szoktam mesélni a doktornőnek, mit és hogyan főzök. Ő időnként meglepődik és azt mondja: ilyet még nem is hallottam. Nos, ezért gondoltam úgy, hogy vállalva a kritikákat, szidalmakat - mert ezek is lesznek bizonyára bőven - leírom, mi mit és hogyan szoktunk. Hátha segítséget nyújthat olyan kétségbeesett anyknak, amilyen én is voltam.
