2009. november 3., kedd

Tejszínes-rumos piskóta

Kreatívkodtam. Szokásos péntek este, embert elrabolta egy magányos barát. Az eredmény persze: nekik jó volt, én meg ottmaradtam egy romhalmaz házzal...ám elkeseredésemen felülkerekedett a sütési kedv, így a szaladó ház szaladt tovább, de legalább finom süti került másnap az asztalra. Mert ennek a süteménynek bizony pihennie kell. Egy éjszakát. Amúgy érdekes, mert az egész pénteki napom ilyen "pihizős" kajákkal telt. Elkészítettem a már közkinccsé tett és Max által jóváhagyott hamis enchillada raguját, begyúrtam a puszedli tésztáját, amelyet szintén a hűtőbe száműztem egy éjszakára és betársult mellé ez a süti is. Úgyhogy a férjem - szerinte jogosan - meg is érdeklődte este, hogy a fenébe lehet az, hogy egész nap a konyhában pitykéztem, mégsincs mit enni. (Azért ennyire nem volt drámai a helyzet, csak el van kapatva Őurasága.) Válaszként kiebrudaltam az ajtón, hogy ideje lenne elkezdeni a pasis estét.
Minden hétvégén veszek legalább 2-3 csomag vaníliás pudingport, mert imádom a belőle készült krémeket sütikbe/re kenni. Most azonban nem kaptam a sarki boltban. Meg is könnyeztem az üres polcot. Úgyhogy tejszíneset vettem. Otthon aztán úgy döntöttem, most abból sütünk, ami van. Volt tehát 3 csomag tajszínízű pudingporom, tojásom, maradék babapiskótám - amit nálunk a baba nagy ívben elkerül - és néminemű étcsokim. Ez lett belőle.

Tejszínes-rumos piskóta
A piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál liszt, 6 evőkanál cukor, késhegynyi sütőpor
A babapiskótás réteghez: 20 dkg babapiskóta, víz, rumaroma vagy egyszerűen csak 3 dl rum!
A krémhez: 1 liter tej, 3 csomag vanília vagy tejszínízű pudingpor, 5 evőkanál cukor (ez persze lehet kevesebb is, nekem kellett most az édes élet feeling), 25 dkg margarin
A tetejére: 1 dl tejszín, 2 tábla étcsokoládé
Sütöttem egy lapos piskótát úgy, hogy különválasztottam a tojásokat, a fehérjéből kemény habot vertem, külön felvertem a sárgáját jó habosra a cukorral, hozzáadtam a sütőporos lisztet, majd az egészet fakanállal a fehérjéhez forgattam. Szerintem a psikótára mindenkinek más trükkje van. Betoltam a sütőbe és kb. 170 fokon szép sárgára sütöttem.
A babapiskótákat két-három darabra törtem és lelocsoltam a rumos vízzel. Nyugodtan elázhatnak, én kicsit féltem, hogy elázik majd a piskóta tőle, de nem. Küldjük meg nyugodtam rummal, vagy esetleg egy kis mandula aroma is jó lehet rája.  Nálam rum aroma volt elkeverve úgy 2-3 deci vízzel.
Mindeközben feldobtam a tűzhelyre egy liter tejet, beleszórtam a pudingporokat meg a cukrot, és kézi habverővel folyamatosan kevergetve besűrítettem. Amikor kész volt félrehúztam és kiraktam a teraszra hűlni.
Amikor a piskóta elkészült és kicsit kihűlt, ráhalmoztam a rumtól elázott piskótát.
A lehűlt pudingot elkevertem egy kocka félig hideg margarinnal. Ez a krém ment a piskóta tetejére. Kicsit pihentek, amíg a tejszínt és az étcsokit összeolvasztottam. A csokis réteg ment a tejszínes krémre. És az egész a hűtőbe, hogy összeérjen. Másnap szeletelhető is, finom is lett. Csak egy normális fotót nem voltam képes készíteni róla.
Lori

Esküszöm jobban nézett ki