2009. szeptember 19., szombat

Almás pite

Van egy nagyon kedves barátnőm. A legjobb. Tulajdonképpen, ő több egyszerű barátnál. Mindig azt gondoltam, a család egy véletlenszerű valami. Emberek vannak körülötted, akik unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik...de a valóságban a választott emberek sokkal többet jelenthetnek. nekem Sly - ahogy én hívom - ilyen. Tulajdonképpen 0 éves korunk óta ismerjük egymást. Amikor megszülettünk két hónap különbséggel, a szüleink szomszédok voltak. Amint lehetett egy medencébe, homokozóba zártak minket, így elkerülhetetlen volt, hogy barátok legyünk. Ő is egyke, ahogyan én. Egymás választott testvérei lettünk. Amikor szülni készültem és megkérdezték ki lenne bent velem, azt mondtam, a férjem és a testvérem. Minek magyarázkodni, így érzek iránta. Ő gyermekem keresztanyja is, jobbat sosem találtam volna.
Nemrégiben nálunk járt és éppen almás pitét sütöttem. Sly nem kedveli az almás pitét. Azt mondja, szinte senki nem tudja rendes megsütni. A töltelék vagy túl sok, vagy túl kevés, a tésztát meg a legtöbben kiszárítják. Na, ilyen előítéletek mellett nem kevés bátorságra volt szükségem, hogy megkínáljam. ő meg hős volt és megkóstolta. Azt mondta - idézem: "Nem akarok nagy szavakat használni, de szerintem én ilyen jó almás pitét még soha életemben nem ettem."
Nekem ennyi elég is volt. Az összes addigi receptemet a kukába dobtam és csak ezt az egyet tartottam meg. Az ő tiszteletére.

Sly kedvenc almás pitéje

Hozzávalók: 45 dkg liszt, 20 dkg margarin, 10 dkg vaníliás porcukor, csipet só, 1 csomag sütőpor, 2 tojás sárgája, 4-5 evőkanál tejföl, 1 citrom reszelt héja és leve, 7 darab alma, zsemlemorzsa, fahéj, cukor, vaníliás cukor
A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal. Hozzáadjuk a cukrot, sót, sütőport, tojások sárgáját, egy citrom lereszelt héját, kevés levét. Annyi tejföllel gyúrjuk össze, amennyitől szépen összeáll sima tésztává. Legalább fél órára hűtbe tesszük. Addig legyaluljuk az almát. Én az uborkareszelőn szoktam legyalulni, így kevesebb levet ereszt és jobb íze lesz a tölteléknek. Kevés citromlével meglocsoljuk, megszórjuk barna cukorral és egy-két teáskanálnyi fahéjjal. A tésztát kivesszük a hűtőből és kétfelé vesszük, az egyik legyen kicsit nagyobb méretű. Ezt a nagyobbik részt kinyútjuk tepsi méretűre, a tepsibe helyezzük, belenyomkodjuk, hagyunk neki egy kis peremet. Villával megszúrkáljuk. A kinyújtott tésztára zsemlemorzsát szórunk, hogy ne áztassa el az alma. A cukrozott - fahéjjal megszórt almát elengyengetjük a tésztán. Majd kinyútjuk a tészta kisebbik felét, rátesszük az alma tetejére és villával mnegszúrkáljuk. Egy felvert tojás fehérjével lekenjük, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 25-30 perc alatt készre sütjük.  
Lori