Egyszer már megzenésítettem életem első túrógombócának a történetét
itt. Na, ugye akkor annak nem lett jó vége, a gombócaimmal csak azt a megjegyzést érdemeltem ki, hogy nem vagyok feleségtípus. Megcáfolni látszik a kijelentést, hogy azért csak-csak elkeltem, és a párom még nem panaszkodott. Lehet persze, nem mert. Azonban most, ennyi év után elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy ismét belevágjak a túrógombócolásba. Lesz ami lesz. Elvégre szilvás gombócot már készítettem, rendben is volt. A régi rossz emlékek azért kísértettek, de segítségül hívtam anyukámat. Megbeszéltük, hogy este együtt bekeverjük a masszát és nekem másnap csak annyi a dolgom, hogy forró vízben kifőzzem és meghempergessem a zsemlemorzsában. El is mentem és bevásároltam. vettem túrót. Az első kritika azonnal meg is érkezett, anyu közölte: Édes lányom, ebből bizony nem lehet rendes túrógombócot készíteni. Basszus. Ellepte a lila köd az agyamat. Hát nincs elég stresszem ezen a hülye gombócon, már túrót vásárolni sem tudok????? Én ugyanis azt a zacskós, fél kilósat vettem. Anyu szerint csak abból a tutter, kockára csomagolt fajtából lehet igazi, nagyon puha, gyenge, zsenge gombócot csinálni. Márpedig én olyat akartam. puhát, omlósat, gyengét, zsengét. Közöltem vele, hogy nem érdekel, ő az évszázados háziasszony, oldja meg, mert én bizony vissza nem megy a hülye közértbe másik egy kiló hülye túróért csak azért, hogy más csomagolása legyen. Oké. Be is kevertük. Közöltem anyuval, nem elég édes, cukrozzuk meg. (Sikíts Norbi, sikiíííííts!!!!) Azt mondta, azt nem lehet, úgyis csak kiázik belőle. Majd cukrozzam utólag ahogy akarom. Ebben apukám is egyetértett, hogy ezt így előre nem lehet cukrozni, mert iázik, kiolvad, levet enged. Oké, hallgass a főszakácsra. Massza egy éjszakára ment a hűtőbe. Másnap nagy fazék - mert állítólag az kell, hogy elférjenek - víz forral. Bugyog, zubog, gombóc gyúr szigorúan vizes kézzel. Zsemlemorzsa megpirulva - kissé talán túlságosan is - várakozik. Gombóc vízbe bele. Eddig oké. Feljön a víz tetejére. Még mindig oké. Kicsit még fő, továbbra is oké. Óvatosan kiemel, bele a morzsába, forgatni próbál és nagyon nem oké. Hullik szanaszét. Ajjaj. Túlfőztem, vagy nem eléggé? Anyu telefon. Anyu szerint: Megmondtam kislányom, nem volt jó a túró. Majdnem elbőgtem magam. Ez lett volna a szombati ebéd. A telefont lecsaptam, majd én megoldom. Oké, kicsit szétnyílnak, meg dőlnek...na de. A taktika szerint beletettem a morzsába, kicsit megvártam míg kihűl, hogy hozzáérhessek. Akkor megfogtam, beleforgattam a morzsába és így ebben az állapotában kicsit összenyomorgattam, újra gombócot gyúrtam belőle. És láss csodát...a nagy része gombóc is maradt. Ízre nagyon jó volt, nagyon puha és túrós és omlós. Porcukorral és tejföllel ettük. De azért legközelebb olyan kockára csomagolt túrót veszek.
Túrógombóc
Hozzávalók: 1 kiló túró, 3-4 maréknyi búzadara, 5 tojás, 1 csomag vaníliás cukor, zsemlemorzsa
Tehát, a túrót egy tálba öntöttem, hozzáütöttem 5 darab tojást majd marokkal mértem hozzá a búzadarát. Nekem úgy 3-4 maroknyi ment bele. Összekevertem, hogy szép sima legyen, ment bele a vaníliás cukor és ennyi. Egy éjszakára a hűtőbe tettem, hogy a búzadara megszívja magát. Másnap lobogó vizet forraltam. Fontos, hogy tényleg forró legyen és forrásban legyen, különben tutira szétfőnek az egyébként is pengeélen táncoló gombócok. Amikor feljönnek a víz tetejére, még hagyom egy max. két percig főne és ekkor óvatosan kiemelem egy szűrőlapáttal. Beleteszem az előzőleg megpirított zsemlemorzsába. (Én csak úgy szárazon pirítottam, olaj nélkül.) Anyukám össze szokta rázogatni, de lehet az ő gombócai sokkal stabilabbak.Én óvatosan körbeforgattam. Tálaláskor porcukor, tejföl vagy esetleg valamilyen gyümölcsöntet, esteleg vaníliasodó kerülhet még az asztalra.
Képen nem röhögni, én így is büszke vagyok rá. :o)
