Szalonnás ragu ami majdnem pörkölt

Kuttyogó imádja a piros ételeket. Igazi kis vidéki gyerek, akinek a kedvence a pörkölt, a gulyásleves, a paprikás krumpli, mindegy, csak valami jó kis piros ragu legyen. Így akár a brokkolit, kelbimbót is megeszi, ha ügyesen el van rejtve. (Régebben bezzeg tolta be gond nélkül, de amióta fogai vannak és kialakult a saját kis ízvilága...huhhh...) Vasárnaponként - apa legnagyobb örömére - mindig igyekszem valami pörköltszerűt készíteni. Így a férjem tud kis műanyag dobozban elvinni másnap és a gyerekre sem kell hétfő reggel főzni. Tésztával, krumplival jó sok szafttal.:o)
Vasárnap ezt a kis szalonnás ragut készítettem, mert hát valamiféle variálásra azért szükség van. Hús ugyan volt otthon, de ezeknek a bélpoklosoknak maga az a kevéske :o)))  hús nem lett volna elég két napra, ezért behajítottam a raguba az otthon lévő 20-25 dekás füstölt szalonna darabot. Szerencsére jó húsos volt, bár kár tagadni, nem kevés zsír is kisült belőle. Persze a férfinépség már akkor a tűzhely körül sündörgött, mikor elkezdtem zsírjára pirítani a szalonnát és mindenféle kenyérhéjakkal és belekkel próbáltak tunkolni. Mármint apa tunkolt a gyerek meg a lábába csimpaszkodva kunyerált jó hangosan. A végeredmény egy nagyon intenzív, különleges ízű pörköltszerű ragu lett, amit máskor is el fogok követni.

Szalonnás ragu

Hozzávalók: 40-50 dkg sertés tarja, 20-25 dkg füstölt szalonna, 1 kis pohár tejföl, 1 fej vöröshagyma, 1 darab paprika, só, bors, pirospaprika, pirosarany(elhagyható), majoranna

A szalonnát kockákra vágtam és zsírjára pirítottam. Addig feldaraboltam a húst, apró kockára vágtam a vöröshagymát és a paprikát. Amikor már jó sercegős volt a szalonna, rádobtam a hagymát és a paprikát. Alaposan megdinszteltem, majd mehetett rá a hús. Sóztam, borsoztam és addig kevergettem, míg kifehéredett, ekkor félrehúztam a tűzről, megszórtam pirospaprikával, nyomtam rá egy kevés pirosaranyat, jól összekevertem, visszatoltam a tűzre, felengedtem annyi vízzel amennyi éppenhogy ellepi. Megvártam míg felforr, megszórtam jó sok majorannával, majd takarékra vettem, lefedtem és fedő alatt szép lassan puhára főztem a húst. Amikor elkészült, behabartam tejföllel és készen is volt. Aznap frissen sült krumplival ettük, másnapra tésztát főztem ki hozzá. Egy kis koviubi nem rontja el!

Meggyes pite

Kicsit eltűntem...fennforgás volt az életünkben, mindenféle. Azért az élet nem állt meg a konyhában, készültek ilyen-dolgok, igyekszem majd pótolni.
Az egyik ez a meggyes pite. Pénteken mindig akad nálunk valami finomság, ráadásul anyuék nálunk voltak, és bizony anyukám nagyon édes szájú. Volt otthon egy üveg meggybefőtt, úgyhogy adta magát a meggyes pite. És én is nagyon megkívántam. Jól bevált pite tésztámat vettem elő, ezen soha nem változtatok. Most annyit variáltam, hogy mivel két üveg meggybefőtt kellett volna a pitébe, hogy szép magas legyen, nekem meg csak egy volt, a meggy levét felfőztem vanília pudinggal, és ezt összekevertem a meggyel. Kicsit könnyedebb is lett, meg is lett a mennyiség és anyagilag is jobban kijöttünk. (Én mindig a legolcsóbb pudingot veszem, mert úgyis feljavítom vaníliával, tojássárgájával, ezzel-azzal.) Éljenek a költségtakarékos megoldások! :o)

Meggyes pite

45 dkg liszt, két tojás sárgája (vagy egy tojás sárgája, ha éppen nincs több, akor több tejfölt teszek hozzá), egy tasak sütőpor, 2 ek. vaníliás cukor, csipet só, 25 dkg vaj (vajjal még a pitetésztának is egész más íze van), 1 kis pohár tejföl

A töltelékhez: egy nagy üveg meggybefőtt levével együtt, egy tasak vaníliás vagy tejszínes pudingpor

A tészta hozzávalóiból villámgyorsan egy könnyen kezelhető tésztát gyúrunk. Én gyorsan összedolgozom, aztán folpackba csomagolom és legalább fél órára a hűtőbe teszem. A vaj nagyon gyorsan olvad a kezek között, és félő, hogy közvetlenül a gyúrás után nehéz lesz nyújtani. Ezért pihentetem addig, míg elkészül a töltelék. A meggybefőttet leszűröm, a levet felfogom és egy lábasba teszem. A meggyet megszórom fahéjjal és barna cukorral. A levéből kiveszek fél-1 deciliternyit, elkeverem a pudingporral. A maradékot felforralom. Amikor felforrt, hozzákeverem a pudingport és sűrű krémmé főzöm takarék lángon. Amúgy elég gyorsan megvan. Ekkor próbálom minél jobban lehűteni és amikor már csak langyos, hozzákeverem a meggyet. Ekkor előveszem a tésztát, két kupacba veszem. Bevallom, én az alsót egyszerűen belenyomkodom kézzel a sütőpapíros tepsi aljába úgy, hogy legyen egy kis pereme. Lusta vagyok nyújtani. Megszórom zsemlemorzsával - bár nekem az most elfogyott, búzadarával helyettesítettem, rákerül a töltelék. A tészta másik felét óvatosan kinyújtom, ráhelyezem a töltelékre. Lekenem a tojások megmaradt fehérjével, megszúrkálom és 180 fokra előmelegített sütőbe tolom. 20-25 perc alatt nagyon szép barnára sül a teteje. Meg lehet szórni porcukorral, de nálunk azt senki nem díjazza. A pudingos masszát sem cukrozom pluszban, elég a tészta édessége és a meggyre került barna cukor. Olyan gyorsan elfogyott, hogy ezt a párat alig bírtam megmenteni, hogy lefotózzam.

Kompenzálok

Nemrégiben Kuttyogóval gyerekorvosnál jártunk és a doki tett egy megjegyzést, amely azóta sem hagy nyugodni. Elöljáróban annyit elmondanék - kövezzetek meg érte bátran, bár éppen ezért nem látogatok anyukás fórumokat - sosem akartam bezzeganya lenni. Jó anya sem. Egyetlen célom volt, mikor váratlanul kiderült, hogy gyerekünk lesz: elég jó anyja legyek. A sorsunk úgy alakult, hogy elég korán visszamentem dolgozni a kicsi mellől. Azóta sem bánom. Nem vagyok otthonülős fajta, nem vagyok tipikus anyuka, nem érzem jól magam más anyukákkal tisztelet a nagyon ritka kivételeknek, és szeressem bármennyire, az életemnél is jobban Kuttyot, egyszerűen képtelen voltam csak anya és feleség lenni. Így örültem, hogy a körülményeink miatt visszamehettem a munkahelyemre. Ezt pontosan tudja a doki is. Mármint, hogy dolgozom. Ám minden reggel felkelek, friss reggelit készítek a kölkedvénynek, megfőzöm a saját kis ebédjét, kikészítem az uzsonnát, hogy az éppen ügyeletes nagymamának semmi dolga ne maradjon az etetésen kívül. (Ugyanakkor sosem minősítem azokat, akik bébiételt adnak a gyereknek. Van, hogy nincs idő főzni, ezt is tudomásul kell venni. Én is próbáltam adni a kicisnek, de kiköpködte.)
Legutóbbi látogatásunkkor a dokinál, feltette a szokásos kérdést: mit, hogyan, mennyit eszik a gyerek. Elmondtam. Főzök, mindent lehetőleg frissen kap, lehetőleg saját péksüteményeket is, stb. Erre azt mondja a doktorka: Ugyan anyuka, ezzel csak azt kompenzálja, hogy amúgy egész nap magára hagyja és dolgozik. Ha magát ez megnyugtatja, keljen csak hajnalban.
Azt hiszem egy kicsit megnémultam, pedig rám ez nem jellemző. Való igaz, majdnem egész nap a munkahelyen vagyok, de velem ébred, együtt reggelizünk, együtt öltözünk fel. Délutén még van idő játzsani kicsit, együtt vacsizunk, fürdünk, alvás előtt még játszunk egy kicsit. Eddig azt hittem, ez így még nem tragédia. Így nagyon rosszul esett amit mondott. Úgy éreztem, semmi joga nincsen ahhoz, hogy így (le)minősítsen. Nem idegenre bízom a gyereket, a nagyszülők imádják. Belőlem lehetőség szerint csak a legjobbat kapja. Kiegyensúlyozott, egészséges, életvidám gyerek. De akkor is belémmart a bűntudat. Rossz anya vagyok. Illetve kérdezem. Rossz anya vagyok? Kompenzálok? És ha igen? Az baj? Baj, ha az egyik hiányosságot, más téren valami plusszal próbálom ellensúlyozni? Más anya is dolgozik, van aki bölcsibe adja a gyereket hát az is bűn lenne? Mert szerintem nem az. Fájt a megjegyzése, nagyon is. Mert engem eddig elégedettséggel töltött el, hogy a lehető legjobbat adom neki. Legalábbis a saját lehetőségeink, életmódunk szerint. Biztosan lehetne többet, jobbat, mást. De én eddig úgy éreztem, az ami most van...az elég jó. Napokba telt, mire túljutottam a beszóláson....de még ma is szinte naponta cseng a fülemben. Kompenzálok. Basszus.

Sajtgolyók

Az előző bejegyzésben már megemlékeztem Sly szülinapjáról és ott említést is tettem bizonyos sajtgolyókról. Ezt a receptet a Vidék Íze Magazinban találtam. Nagyon tetszett, szerintem máskor is el fogom készíteni, ha valakit borozós estére várunk. Persze egy hibát azért elkövettem. Túl nagyok lettek a golyók. Ezeknek sokkal több értelme lett volna, ha csak kis falatkákat gyúrok, de én persze kapkodtam, siettem, és úgy voltam vele, harapjanak a vendégek a nagy golyókból, csak hogy nekem kevesebb dolgom legyen. Na, belátom kissé elszaladt velem a ló. A recept szuper, csak a méretre kell ügyelni.

Sajtgolyók

Hozzávalók kb. 10 darab nagy méretű golyóbishoz: 10 dkg ricotta, 10 dkg füstölt sajt, 15 dkg gouda, 15 dkg trappista sajt, 10-15 dkg vaj, só, bors ízlés szerint. A forgatáshoz petrezselyem, szemes színes bors, vagy lehet répát egészen vékonyra reszelni. 

A sajtokat lereszeljük és összekeverjük a szobahőmérsékletű vajjal és a ricottával. Fűszerezzük sóval, borssal. A legjobb kézzel gyúrni, keverni, így szépen összeáll. Ha elkészült a massza, fél órát pihentessük a hűtőben, majd formáljunk belőle kis golyókat, forgassuk meg borsban vagy petrezselyemben, vagy éppen a reszelt répában. Én tálaltam még mellé olíva bogyót, na meg amíg el nem fogyott volt egy kis szendvics is. 

Nigella klasszikus csokitortája

Pénteken hatalmas buli volt nálunk. A barátnőm Sly 30 éves lett és nálunk tartottuk a buliját. Nagyon készültem rá, hiszen jöttek a meglepi vendégek, akiket az emeleten kellett rejtegetni, s akik adott pillanatban énekelve levonultak a lépcsőn...csak a vörös szőnyeg hiányzott. A menü szerintem nagyon jó volt...Előételként füstölt lazacos és füstölt tonhalas szendvicseket készítettem olajbogyóval. A főétel többféle volt, mert nem nagyon tudtam, kinek milyen az ízlése. Volt kacsacomb, saslik, görög saláta és párolt káposzta. Ezeket nem volt időm lefényképezni, de a legtöbbje amúgy is megtalálható a blogon.
Az este végén a borozás jegyében az asztalra tettem még egy kis olajbogyót valamint sajtgolyókat.
A desszert pedig....az Nigella klasszikus csokitortája volt, természetesen gyertyával a tetején. Büszkén állíthatom, hogy isteni, elképesztően finom torta lett. Biztos ismeritek a szitut, amikor a torta fel vagyon vágva, aztán mindenki éppencsak csipeget belőle és a nagy része a nyakunkon marad. Na, ebből egyetlenegy szeletke maradt, amelyet meg akartam menteni másnapra magamnak. Ebből nem lett semmi, mert amint elkezdtem enni, megérkezett Kuttyogó, leemelte a tányéromról és betolta kicsi arcába. Mindenki odavolt, sőt az egyik vendég azt mondta, még sosem evett ilyen finomat. Azóta is ez melengeti kicsi lelkemet. Pedig a torta elkészítése nem is bonyolult, nincs benne semmi extra, de talán éppen ebben rejlik a csodálatos ízvilága. Én vaníliafagyival tálaltam, mert féltem, hogy túl száraz lesz. De fagyi nélkül sem volt száraz, valahogy maga a tésztája is mintha kérmes lett volna, nem pergett és omlott, mint egy hagyományos piskóta. Próbáljátok ki, mert ez eddig desszertügyben a non plus ultra. Férjem is azt mondta, cisnálhatnék máskor is ilyet - persze, miután megpróbált a gyerektől kunyerálni az utolsó falatokból.

Klasszikus csokoládétorta Nigellától

Hozzávalók 24-26 centis tortaformához (az enyém 26 centis és nem lett túl magas, kisebb formában még pofásabb): 

A tortához: 400 gramm porcukor, 3 kávéskanál szódabikarbóna, 80 gramm holland kakaópor (csak jó minőségű kakaóport érdemes használni, a cukros vacakok ehhez nem jók), 35 dkg vaj, 4 darab tojás, 4 kávéskanál vaníliakivonat, 3 dl natúr joghurt, 400 gramm liszt

A krémhez: 300 gramm porcukor, 10 dkg vaj, 2 evőkanál méz (Nigella golden szirupot írt, de nekem ilyenem nem volt, gondoltam a méz elég golden), 18 dkg 65-70%-os étcsoki, 1 dl natúr joghurt, 1 kávéskanál vaníliakivonat, díszítéshez csokiforgács vagy reszelék

Elkészítés: A tortához valókat egy robotgéppel egyszerűen összekeverjük. Fontos, hogy minden szobahőmérsékletű legyen, mert így még finomabb és krémesebb a végeredmény. Ezután kivajazunk egy tortaformát és a tészta felét beleöntjük. Érdemes a két tortalapot kétszerre sütni, mert ha egyszerre sütjük, szinte lehetetlen kettévágni, annyira lágy és krémes a tészta. Így szépek lesznek a lapok, gyorsabban is hűl és szerintem kevesebb vele a meló. Tehát, a tészta felét a tortaformába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Kicsit hagyjuk hűlni, félretesszük és jöhet a második lap sütése. Amikor készen van, félretesszük ezt is hűlni. Én az elsőt rögtön egy nagy lapostányérra tettem, amelyen fel is lett végül tálalva.

A krémhez a rengeteg porcukrot, az összetördelt csokit és a vajat összeolvasztjuk. Hozzákeverjük a mézet, a joghurtot és a vaníliakivonatot. Amikor szép sima és sűrű, levesszük a tűzről. Kicsit hagyjuk hűlni, de csak annyira, hogy kenhető legyen. Az első tortalapra rákenjük a krém bő harmadát. Erre óvatosan ráhelyezzük a másik lapot, majd a maradék krémmel körbe bekenjük, bevonjuk az egész tortát. Csokireszelékkel díszíthetjük a felületét és az oldalát is.

 

 

Külön takaró külön élet?Filozofálgatás a fogorvosnál

Egy ideje rendszeres vendég vagyok a fogorvosnál. Aki ismer tudja, mindennél jobban rettegek a fogorvostól. Még nőgyógyászhoz is előbb jelentkezem be, mint a fogászatra. (Most valaki viccesen megjegyezhetné, hogy ezek szerint előbb vágom magam hanyatt, semmint kinyissam a számat.) Ez idő szerint terápiára küldtem magam. Minden hónapban oda járok két hétig, míg minden egyes fogam nem lesz tökéletes, nem kapok egy fogfehérítő kezelést. Ez úgy néz ki, hogy az első időpontot mindig lemondom. A másodikra valaki elrugdos. A férjem szokott rámtelefonálni és addig szóval tart, míg meg nem hallja, hogy bejelentkeztem a recepción. Addigra remegek, nem merek újságot sem olvasni, mert annyira reszket a kezem, hogy óriási zajt csapnék a papírral. Szerencsére a fogorvosom a saját stílusomra szabott. Nagy szája van, mindig beszól és jól viseli, amikor mindig visszaszólok. (Például amikor injekciós tűvel a fejem felett egy szőkét bámult a folyosón. Akkor ordítva közöltem vele, hogy ne merészeljen a fejem felett csajozni.) Amikor beterel közlöm vele, hogy az idegösszeomlás szélén vagyok. Ő rutinból hanyatt fektet, mert pontosan tudja mi következik: Beülök a székbe. Látványosan reszketeg tetőtől talpig. Meglátom az injekciós tűt. Szememet szorosan összecsukom. Megkapom az oltás és amint ezen túl vagyunk, besápadok és elájulok. MINDEN EGYES ALKALOMMAL! Tehát, már akkor vízszintesbe tesz, amint a székbe ültem. Ezek után valami hideget fúj az arcomra valamelyik fogásztai célszerszámmal. Az asszisztenstől meg kapok egy hideg borogatást. És amíg elkezdődik a zsibbadás - amely rendszerint csak egy újabb adag szuritól szokott bekövetkezni - szóval tartanak. Az egyik ilyen beszélgetés alkalmával került szóba a dupla vagy szimpla takaró kérdése. Én a hányingeren és szédülésen keresztül nemigen értettem a kérdéskört. Kiderült, éppen azon ment a vita, hogy egy házaspár életében milyen jelentőssége van a dupla illetve szimpla takarónak. Az asszisztens szerint, egy házasságban szigorúan kötelező a közös, dupla takaró. Mert ahol a két fél két külön takaró alatt bújik ágyba, ott nagy baj van. Na, ezen kissé kiakadtam. A férjem és én sosem takaróztunk közös takaróval. Sőt, van olyan, hogy nem tévézünk és nem is alszunk egy szobában. Ő baromira horkol, engem meg zavar. Vagy éppen engem érdekel egy műsor, de őt nem. Én úgy alszom, hogy szorosan magam köré tekerem a takarót, mint egy hálózsákot. Könyörgöm, ezt bármekkora takaróval képes vagyok megtenni, a büdös életben nem jutna neki még egy zsebkendő nagyságú csücsök sem. És a házasságunkkal minden a legnagyobb rendben. Szóval szerintem nincs összefüggés. Biztosan vannak olyanok, akik szeretik érezni egymást minden tekintetben még a takaró alatt is. Nekem azért ennyi privát szféra kell az éjszakában.
Ja, és mi a legfogorvosbarátabb kaja? Ez itt, a kedvencem! Minden mozizós estém megrontója! És az egyik ok, amiért bérletet vettem a fogászatra. (Iszonyat érzés fájós foggal pattogatott kukoricát rágcsálni.)

 

Fotó innen

A kelt tészta művésze díj

Díjat kaptam!!!! Nem is akármilyet! Ez egy igen nagy öröm nekem, hiszen imádom a kelt tésztákat, enni is, készíteni is. Kedves barátom lepett meg vele, aki többek között az alábbi oldalt is kezeli http://seraphimtipo.wordpress.com/. Inkább személyesen szoktunk eszmét cserélni kelt tésztákról, kenyerekről, sütésről és arról, hogyan lakassuk jól gyorsan, miné kevesebb munkával férjurainkat. A minap is reneget időt szántunk a megfelelő tepertős pogácsa, valamint a rozsos kenyér elkészítésének legapróbb részleteire. Íme, tőle kaptam meg A kelt tészta művésze díjat. Ő maga kreálta, gyönyörű nem?
És természetesen tovább is adom. Ki más kaphatná meg először, mint Limara, kinek pékségéből már renegetegen sütöttünk csodás süteményeket, kenyereket, kifliket, zsemléket, elkápráztatva ezzel a családot. A másik személy pedig Yasmine, akinke bazárjából szintén szépséges, illatos dolgok bukkananak elő.
Fogadjátok szeretettel és adjátok tovább, ha úgy érzitek...