2010. március 18., csütörtök

Meggyes-mákos süti

Sütöttünk a gyerekkel. Van az a konyhai robotgép. Imádja, ha zúg, ha berreg, ha prüszköl és forog. Akkor nagyokat visong és a lábam mögé bújik. Szóval, így sütünk mi ketten. Nem vagyok az: találtam egy kis ezt, találtam egy kis azt és lett belőle egy nagy amaz típusú háziasszony. Tudatosan szoktam tervezni, ritkán van olyan, hogy találtam volna valamit. DE! Most tényleg volt még a hűtőben mák és kezdtem aggódni, hogy egyszer csak megavasodik. És találtam egy zacskóval a nyáron lefagyasztott meggyből. Nyáron vettem a fáradtságot és úgy másfél ládányit kimagoztam és lefagyasztottam. Ha jól láttam, ez volt az utolsó csomag. A többi magozatlanul zacskóztam be. Azóta is ott vannak. Hogy mégis mire gondoltam akkor? Ja, arra, hogy majd csinálok belőle meggyszószt. Azóta se. Talán majd a hétvégén. (Hahahaha.)
Magozás közben nagyon menőnek éreztem magam. Végre a saját házam teraszán, az anyósék meggyfájának termését magoztam a saját mélyhűtőmbe szánva. Nagyon jó érzés volt. Kicsit a régi, nagyszülős nyarakra emlékeztetett. Jó lenne kicsit a saját kis kertünkbe varázsolni azt a bizonyos vidéki hangulatot. Oké, nem tartunk tyúkokat meg disznókat. De kertészkedhetünk, magozhatjuk a meggyet, főzhetjük be a paradicsomot, a lekvárt. Már csak ezért is nagyon várom a nyarat. Szeretnék már a virágföldben túrni, locsolni, ültetni a kicsiknek a paradicsomot. Hogy jutottam már megint a mákos sütitől idáig????

Meggyes-mákos sütemény
Hozzávalók: 30 dkg sima liszt, 3 tojás, két-három evőkanál tejföl, 10 dkg kukorica liszt, 40 dkg meggy, 5 evőkanál mák, 2 csomag vaníliás cukor, 3-4 evőkanál barna cukor, 1 csomag sütőpor, 15 dkg vaj, 10 dkg mandula
A hozzávalókat a meggy kivételével egyszerűen robotgéppel alaposan összekeverjük. Én először elkevertem a tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral, hozzáadtam a puha vajat és a tejfölt. Csak ezután jött a mák és a liszt a sütőporral. Végül szórtam hozzá a kukorica lisztet. Ezt a masszát egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem. A tetejét kiraktam lisztbe forgatott meggyel és megszórtam vágott mandulával. 180 fokon 30-35 percig sütöttem.