Már hetekkel ezelőtt tervbe vettem, hogy elkészítem
Limara jól bevált fehér kenyerét. Hétvégén viszonylag magányos voltam, mert a férjem jött-ment, a gyereket meg a nagyszülők szórakoztatták, úgyhogy volt időm leleményeskedni. A házat nemigen tudtam elhagyni egy rettenetes gyomorrontás miatt, na de ennek is megvolt az előnye. Még pénteken elkészítettem az öregtésztát, így szombaton csak dagasztani, formázni kellett a kenyeret. Megpróbáltam életemben először gépben dagasztani. Nekem nincs kenyérsütőgépem, csak egy olyan ezerkétszázhuszonhárom millió funkciós konyhagépem, ami többek között ezt is tud. Azt hiszen nem nekem való. Beletettem a tésztát és félpercenként nyitogattam, hogy mi újság, hogy megtapogassam, megszagolgassam a tésztát. (Ne röhögjetek...mániákusan szaglászok mindent, az ételeket először szagolgatom és csak utána kóstolgatok. Mindent megszagolok, nyers tésztát, húst, kész ételt, mindenféle pékárut...) Úgyhogy rövid gépi kelesztés után elmartam a gépből a tésztát, megsimogattam és én dagasztottam tovább. Nem valószínű, hogy normális vagyok, mert a gép nem is végzett annyira rossz munkát.
Na, megtettem, amit tenni kell, pontosan úgy, ahogy Limara leírta, ezt nem is variálom, nála megtaláltok mindent instrukciót. Annyi változott, hogy én mindössze 10 dkg teljes kiőrlésű rozs lisztet tettem bele. Férjem azt mondta, legközelebb ezt is hagyjam ki nyugodtam. A tiszta fehér kenyéren kívül semmit nem hajlandó megenni. Azért ebből szépen fogyasztott. Különösen, hogy pont ebédre lett kész, így a leveshúst egy roppanós kenyércsücsökkel és mustárral pusztította. Az én kenyerem nem lett olyan szép, mint Limaráé, talán a héja sem lett olyan roppanós, de nekünk nagyon ízlett. Nekem nem jénai, hanem egy nagy öntöttvas kacsasütőm van, ez is abban készült. És úgy tervezem a következő is abban fog.
