Ági főz, avagy Az almárium, a vánkos meg a baracklekvár

Nemrégiben kaptam meg Kern Ági könyvét. Eddig leginkább a blogján kalandoztam, figyeltem mit főz Ági. Amikor megérkezett a könyve már hazafelé tartottam a munkahelyemről, így egyből bedobtam a táskámba. Akkor megálltam egy pillanatra: első jó pont, belefér a táskámba, nem nehéz, nem húzza a vállam, mehetek bevásárolni, gyógyszertárba, szuper. Majd bevallom, pár napra elfeledkeztem róla. A hétköznapok őrületében nem feltétlenül van idő az olvasásra, amikor meg lenne, beájulok ágyba, kádba, vagy bármibe ami hajlandó megtartani. Hétvégén azonban, miközben tárcát, slusszkulcsot, gyerekzoknit kerestem a már emlegetett tatyóban, a kezembe akadt a könyve. Gyerek alszik, férj alszik, csend van. És akkor eljött az Ő ideje. Kellemes, szellemes, kedves és aranyos. Helyenként illatos és gőzölög. Szerettem. Alapvetően nem vagyok nagy novellás típus, vagyis nem voltam. A hosszú, több száz oldalas, vaskos könyveket szerettem. De amióta egyszerre kell dolgozni, háztartást vezetni, gyereket és férjet nevelni, azóta bizony már elfelejtem mi volt a történés a vaskos könyv elején, mire a végére érek. És épen ezért szerettem nagyon ezt a kis könyvet. Nem kellett félbehagynom egy jó sztorit, azért, mert kiütöttem magam az álmossággal, vagy mert a gyereknek vagy férjen hirtelen feltámadó és azonnal kielégítendő igényei támadtak volna. Éppen olyan hosszú, hogy jó legyen olvasni, mosolyogni, időnként nevetni. Lapozzatok bele! Személyes kedvencem a A Varázspulcsi volt. :o)
Lori